Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Az első farmer örök emlék

Szeged - Bánáti Antalt anno hazaküldték az iskolából, mert farmerban jelent meg. Tuczakov Szilvána még tarisznyát is varrt belőle. Szuromi Pál mást nem is vesz fel. Hogyan emlékszik vissza első farmerjére? – kérdeztük a szegediektől.
– A farmer a legdemokratikusabb ruhadarab a világon. A munkástól a miniszterelnökig mindenki hordja – mondta Hammer Ferenc szociológus, az ELTE művészetelméleti és médiakutatási intézetének adjunktusa péntek délután a farmertörténeti kiállítás megnyitóján. Szavait igazolta, hogy a Móra Ferenc Múzeum kiállítótermében az ominózus ruhadarabban láttunk többek között expolgármester díszpolgárt, Lippai Pált, rendőrt, Tu-
czakov Szilvánát, de nagymamákat is.

Farmerban volt Zombori István megyei múzeumigazgató is, aki felelevenítette első nadrágja megvásárlásának történetét. Mint ahogyan a hetvenes években oly sokan mások, ő is Szabadkára járt át az áhított ruhadarabért. Újságpapíron fél lábon állva próbálta magára húzni az akkoriban presztízsruhadarabnak számító nadrágot.

Bánfalvi Csillának és Takács Adrienn Zsuzsannának is kedvenc ruhadarabja a farmer. Fotó: Segesvári Csaba
Bánfalvi Csillának és Takács Adrienn Zsuzsannának is kedvenc ruhadarabja a farmer. Fotó: Segesvári Csaba

Szegeden az egyik legnagyobb farmerpárti Szuromi Pál művészettörténész. Ha róla szobrot készítenének, biztosan jeansben ábrázolnák. – Azért szeretem és ragaszkodom annyira a farmerhez, mert ismerem a hozzá kötődő társadalmi hátteret: a hatvanas évek diákmegmozdulásait. Azt a viselkedésformát vallottam és vallom a mai napig is, amit ők – magyarázta Szuromi.

Vándortárlat a múzeumban

A pápai Képfestő Múzeum farmertörténeti vándortárlatát 2009. február 8-áig tekinthetik meg a látogatók a szegedi Móra-múzeumban, hétfő kivételével mindennap 10-től 17 óráig.

De a fiatalok is rajonganak a ruhadarabért. Szeged Szépe szépségverseny második udvarhölgyének, a húszéves Bánfalvi Csillának, több tucat farmer díszeleg a szekrényében.

– Kényelmes, és ez a legvagányabb viselet. Csiniben is jó, de hétköznapra is ugyanúgy megteszi – mondta Csilla.

Kortalan viselet

Hogy a Levi Strauss által megálmodott ruhadarab mennyire kortalan viselet, arra jó példa a szegedi Takács Péterné. – Az első farmerok még elég rossz minőségűek voltak. Mivel én mostam a lányom nadrágját, láttam, vizesen olyan kemény, hogy szinte a szoba sarkába lehet állítani. Ezért eszem ágában sem volt magamnak is venni. Aztán a lányom nyolc évvel ezelőtt rábeszélt, hogy próbáljak fel egyet. Azóta szinte nem is járok másban – hallottuk a hetvenhárom éves asszonytól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barbara drámája a Diagnózisban

Szeged - Ma 18.30-kor jelentkezik a szegedi Városi Televízióban a Diagnózis című egészségügyi… Tovább olvasom