Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Az én Alföldem

Sorozatunkban a szegedi Somogyi- könyvtár kínálatából szemezgetünk. Ez alkalommal Molnár Gyula Az én Alföldem című kötetét ajánljuk.
Ki ne ismerné Szegeden, országhatáron belül és kívül dr. Molnár Gyula nevét? A név hallatán fülünkben búg a „Petite fleur" szívszorító klarinétszólója, vagy megjelenik lelki szemünk előtt a közvetlen, szerény ornitológus-természetbúvár alakja.

Molnár Gyula már gyerekként megszerette a madarakat, Beretzk Péter hatására kezdett madarászkodni, s élményeit fényképeken is megörökíteni. Már 15 éves korában megjelent egy fényképe a jégmadárról a Természet Világa című folyóiratban. Előbb a madárfotózás érdekelte, majd később a természetfotózás minden területét kipróbálta. Felszerelését fokozatosan cserélte mind profibb fényképezőgépekre és objektívekre. Most megjelent kötetében a szívéhez oly közel álló Alföld természeti kincseit mutatja be a nagyközönség számára. A gyönyörű albumban több mint száz színes képen elevenedik meg a táj növény- és állatvilága. Megcsodálhatjuk a szikesek, puszták, mocsárrétek, halastavak, homoki erdők, füzesek milliónyi csodáját. A kötet végén a téli Alföld szépségeiben gyönyörködhetünk.

Fotó: DM/DV
Fotó: DM/DV

A fotóalbum külön érdeme, hogy a fejezetek elején a lenyűgöző felvételek bevezetéseként Molnár Gyula elemző szakmai gondolatait, élményeit olvashatjuk az adott tájegységre vonatkozóan. A képek válogatásánál a szerző – ahogy bevezetőjében írja – nem törekedett teljességre, inkább a szeretett táj élővilágának és hangulatának érzékeltetésére fektette a hangsúlyt. Könyve az esztétikai élményen túl természetismereti, turisztikai és nevelési célokat is szolgál, felhívja a figyelmet az alföldi táj értékeinek megőrzésére.

Mosonyi Helga könyvtáros

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2011. március 05. 10:35
    „Nagyon szép könyv de számomra rejtély maradt (ami nem hiba) a magas fokon művelt zene és a természet kapcsolata.Mindenkinek ajánlom.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már várja az énekesek jelentkezését az Armel Operaverseny és Fesztivál: 10 ezer eurót kap a két fődíjas

Negyedszer is várja a zenés színészi játékhoz tehetséget érző énekesek jelentkezését az Armel Operaverseny és Fesztivál. Tovább olvasom