Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Az énekművészet diadala

Az Ausztriában élő Trubin Beáta címszereplésével, Gyüdi Sándor dirigálásával ma este tartják a Szegedi Nemzeti Színházban Angyal Mária Lammermoori Lucia-produkciójának felújítását.
Trubin Beáta (Lucia) és Simon Krisztina (Alisa) a próbán. Fotó: Veréb Simon/Szegedi Nemzeti Színház
Túlzás nélkül klasszikusnak mondható immár Angyal Mária Lammermoori Lucia-rendezése, amely még valamikor a hetvenes évek elején került először színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Székely László ötletes díszlete és Gombár Judit szép jelmezei kiállták az idő próbáját, nehéz lenne összeszámolni, hány felújításon, hány különböző szereplőgárdával bizonyítottak már. Ma este új előadókkal ismét műsorra kerül Donizetti talán legnépszerűbb remekműve. A produkciót karmesterként jegyző Gyüdi Sándor a kilencvenes évek elején vezényelte először az operát.

Emlékezetes volt az akkori felújítás, ugyanis a Szegedi Szimfonikus Zenekar küldöttséget menesztett Molnár László zeneigazgatóhoz, hogy a kiszemelt osztrák karmesterrel nem vállalják a premiert. Ezért az akkor még a teátrum karigazgatójaként dolgozó Gyüdi Sándor dirigálta a bemutatót. Olyan sikerrel, hogy évad végén megkapta érte az Olasz operákért-díjat.

Jön Rost Andrea

Pál Tamás vezényletével a világhírű magyar szopránt, Rost Andreát is hallhatjuk a címszerepben Berkes János partnereként február 17-én és 25-én. Információink szerint a 4-8 ezer forintos rendkívüli helyárakkal kínált előadásokra már csak kakasülőre szóló egy-két jegy kapható.

– A Lammermoori Lucia a vokalitás diadala. A romantikus történet és az abból adódó jó színpadi helyzetek, másrészt a kiváló főszerepek miatt is kiemelkedik a bel canto operák sorából. Bevallom, hozzám is nagyon közel áll, hiszen ha megkérdi tőlem valaki, mi az eredeti hangszerem, akkor nem a csellót vagy a gitárt mondom, hanem inkább azt, hogy énekes vagyok. Ezért az énekescentrikus operák a kedvenceim, ráadásul olaszmániásnak is tartom magam, a Luciában pedig a kettő találkozik – mondja az előadást vezénylő Gyüdi Sándor, aki szerint a színházak operakínálatában mostanában előtérbe került a különlegességek extravagáns színpadra állítása. Olyannyira, hogy ma már szinte nem is a különlegességek számítanak csemegének, hanem a legismertebb, legnépszerűbb darabok hagyományos előadásai.

– A muzsikát játszó szegedi szimfonikusok is szeretik Donizetti operáját. Nagyszerű lehetőséget kap benne a fuvola, az oboa, a klarinét, a kürt, nevezetes a hárfa szólója is. A zenekari árokban minden muzsikus ugyanolyan szépen szeretné eljátszani a saját szólóját, mintha koncerten, a színpadon lépne fel.

Luciát Trubin Beáta alakítja, aki jelenleg Ausztriában él, és a grazi, valamint a budapesti operában is fellép. Lord Ashtont Kelemen Zoltán, Edgardót Kóbor Tamás, Arthurót Szerekován János, Raimondo szerepét pedig Altorjay Tamás énekli.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Titkos a szeged.hu ára

Továbbra is egy magáncég tulajdonában van a szeged.hu internetes cím, amit az önkormányzat már évek… Tovább olvasom