Délmagyar logó

2018. 07. 16. hétfő - Valter 18°C | 29°C Még több cikk.

Az eső sem akadály az újszegedi Partfürdőn - Nosztalgiázni jönnek Sziksósról és a Dunántúlról a Tisza mellé

Szeged - Hiába telt el a nyár fele, de az igazi strandidő eddig elmaradt. A Sárga és a Partfürdő szerelmeseit azonban nem zavarja sem az eső, sem a hűvösebb idő.
– Engem nem zavart a rossz idő, mert eddig dolgoztam. Tavaly gyeden voltam otthon a kisfiammal, akkor időm is volt ide járni, és az időjárás is sokkal jobb volt – mondta a közkedvelt Sárgán Csete Károly, aki hároméves kisfiával épített homokvárat a folyóparton csütörtök délelőtt. – Ma van végre olyan idő, hogy ki tudtunk jönni – tette hozzá a fiatalember, akinek a szabadstrand közelében van nyaralója.

Mint szerdai lapunkban megírtuk, tavaly ilyenkor 37 fokkal tombolt a nyár, idén viszont a vakáció kitörése óta nem volt még hosszan tartó strandidő. A borús, hűvös időszaknak mostanra talán vége, a következő két hétben megérkezik a meleg.
Az eső sem akadály az újszegedi Partfürdőn. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA

A fiatal apuka és Karcsika mellett a szegedi Varga István horgászott. Ő jobban örül a hűvös időnek, mint a kánikulának. – A balin rabol ezen a partszakaszon, néhány keszeget fogtam – mutatta a zsákmányt. – Nekünk a legjobb, ha a levegő 20–25, a víz pedig 20–22 fokos. Ha nagyon felmelegszik a víz, nem eszik a hal – magyarázta.

Fehér Lászlóné Éva Sziksósról érkezett két unokájával, a 11 éves Laudisz Lénárddal és öccsével, Larionnal. Ők nosztalgiázni jöttek. – Petőfitelepen nevelkedtem, itt volt a Sárgán üdülőnk. Megmutatom az unokáimnak, hova jártam iskolába, óvodába. Reggel a Szikin olyan borulás volt, hogy azt hittük, mindjárt leszakad az ég. Azt mondtam, gyerünk, fiúk, legfeljebb megázunk. Ez van, nem tudunk változtatni rajta. A Szikin van medencém, de ez még nem az igazi nyár, a Sárgát is régen láttam ennyire kihaltnak. Régen meg se lehetett mozdulni, annyian voltak – idézte fel a múltat a nagymama.

A Partfürdőn és a kempingben senkit nem zavart a néha tavaszias-őszies, csapadékos nyár, hatalmas volt kint az élet csütörtök délelőtt. Külföldi rendszámú lakóbuszok parkoltak le, fáradt sofőrjeik táskás szemekkel kászálódtak ki a kormány mögül. Az elgyötört angolok Görögországból tartanak hazafelé, Szegeden pihennek meg útközben.
A budapesti, szentendrei és pócsmegyeri Balázsi és Bonczó család a Szegedi Balkán Tánctáborba érkezett, már tavaly is jártak Szegeden, akkor is kempingeztek. – A hét második felére és hétvégére már jó időt mondtak, ezért nem aggódunk – mondta Balázsi Zsolt.
Az eső sem akadály az újszegedi Partfürdőn. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA


– Ha csak egy kicsit esik, akkor én fogom magam, és elmegyek fürdeni. A víz meleg, és úgyis nedves leszek – viccelődött Golda Jánosné. – Mi meg haza szoktunk szaladni a medencéből – csatlakozott az asszony dédunokája, a hatéves Erdelics Lilla. Nagymamájával, Erdelics Ernőnével épp ebéd közben zavartuk meg a dunántúli családot, paradicsomos húsgombócot ettek főtt krumplival.

A Környéről érkezett család évtizedekkel ezelőtt először kempingezni látogatott Szegedre, és azonnal beleszerettek a Partfürdőbe. – Nincs még egy ilyen fürdő az országban, ami a város közepén van, kiváló kilátással a folyó túloldalára. – Most szeptemberben lesz 21 éve, hogy ide járunk. Az unokáim itt nőttek föl, a 
legidősebb most 37 éves – magyarázta a dédnagymama. Az időjárásra nem panaszkodtak, Golda Jánosné azt mondta, idén májusban jobb idő volt, mint tavaly. Akkor a hősugárzót is be kellett kapcsolni. 

– Inkább csapadékosabb az idei nyár – tette hozzá a dédnagymama, majd visszatértek az ebédjükhöz.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rejtélyes buzgár Felsővároson

Rejtélyes buzgár Felsővároson
Érdeklődésünk után még aznap körbekerítették azt a lakók szerint évek óta növekvő mocsaras, tócsákkal fedett területet, amely alatt, mint kiderült, valószínűleg egy ivóvízvezeték szivárog. Tovább olvasom