Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Az ételek is érdekesebbé teszik a kínai nyelvet

Szeged - Nyílt napot tartottak kedden a szegedi Eötvös József Gimnáziumban. A nyolcadikosok kínai órára is beülhettek.
– Hét éve oktatunk kínai nyelvet az iskolában. Korábban szakkörön lehetett a nyelvet tanulni, idén úgy tűnik, érettségizni fognak belőle a diákjaink – mondta Gera Tibor, a szegedi Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola főigazgatója.

Kedden nyílt napot tartottak az iskolában, ahol több mint 200 nyolcadik osztályos diák fordult meg. A nyílt nap megrendezésében közreműködött a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete. A végzős általános iskolások, tanáraik és az érdeklődő szülők délelőtt kínai órákra is beülhettek.
 
Az ételek is érdekesebbé teszik a kínai nyelvet. Fotó: Kuklis István (galéria)
A tizedikes Fischer Erik, Markotics Attila és Bánhidi Viktória két éve tanul kínaiul. – Az írás nagyon megnehezíti a kínai tanulását a többi nyelvhez képest, de annyival érdekesebb is. Száz karaktert már biztos le tudunk írni. A négy különböző hangsúlyra is oda kell figyelni. Ha más hanglejtéssel ejtjük ki ugyanazt a szót, más a jelentése – mondták.

Eriknek a különböző kínai fesztiválok, mint a tavaszünnep, a holdünnep és a velük kapcsolatos történetek is tetszenek. És mint azt nagy egyetértésben kijelentették, a kínai ételek is érdekesebbé teszik a nyelvet. – Tavaly az egyik kínai étteremből hozott nekünk kóstolót a tanárnő – mesélték.

 A bemutató óra előtt az intézetet Mohr Richárd, a szegedi Konfuciusz Intézet igazgatója mutatta be a nyolcadikosoknak. Elhangzott, Szegeden az óvodától az érettségiig biztosított a kínai nyelvoktatás. – Ez egy életen át tartó rejtvényfejtés, amit úgy hívnak, hogy kínai tanulás – fogalmazott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leendő hallgatók kérdezhetnek

Nyílt napot rendez az egyetem csütörtökön 8.30 és 15 óra között a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Tovább olvasom