Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Az influenza elleni oltás elkezdődött

Csongrád megye - A 3 hatóanyagos vakcinát csak a rászorulóknak, a H1N1 ellenit bárkinek ingyen adják. Indul az influenza elleni szuri szezonja.
– Ötven páciensemet már beoltottam influenza ellen – jelenti ki dr. Kormányos Szilvia. A szegedi Makkosházi körúti rendelőben gyógyító háziorvos tavaly 400 betegének adta be az influenza elleni vakcinát.
A mostani télen is megérkezik az influenza – vélik a szakemberek. A lakosság 60–70 százalékánál súlyos megbetegedéseket okozhat az új influenza – a H1N1 nem tűnt el. Közben arra lehet számítani, hogy a hagyományos influenzavírusnak, a H3N2-nek a nagy járványokért felelős A és a lokálisan betegítő B törzse is szedi majd áldozatait.

– A 60 évnél idősebbeknek és a krónikus betegeknek ingyenes az influenza elleni védőoltás. Már a háziorvosoknál vannak a vakcinák – mondta az Állam és Népegészségügyi Szolgálat (ÁNTSZ) regionális járványügyi osztályának vezetője. Tombácz Zsuzsanna azért használt többes számot, vagyis szólt vakcinákról, mert kétféle védőoltás van forgalomban.

A kombinált oltóanyag, a Fluval AB összesen 3 vírustörzs (az új influenza kórokozója mellett a hagyományos vírus két törzse) ellen nyújt védettséget. Így a tavalyi módszerrel szemben idén egyetlen szurival megoldható a védekezés. Ez a vakcina csakis a rászorulók számára térítésmentes. Ellenben bárki, aki kéri, ingyen megkapja a H1N1 elleni vakcinát.

– Influenzavírust még nem mutattunk ki a régióban. A légúti megbetegedésekért egyelőre más kórokozók tehetők felelőssé – mondja Tombácz főorvosnő.

Meghosszabbítva. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet megvizsgálta a Fluval P, a pandémiáért felelős H1N1 elleni oltóanyagot. Felhasználhatóságát meghosszabbította. Lapunkban idén júniusban megírtuk: kétszázezernél több H1N1-vakcinát adtak be a dél-alföldi régióban. A kimaradt 43 ezer oltóanyag hűtőszekrényben várakozik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanítóképzősök sikerei

Szeged - A szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító- és Óvóképző Intézetében a hétvégén… Tovább olvasom