Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Az M43-as sztráda legnehezebb szakaszát építi a Szeviép

Szeged - Az M43-as sztráda legnehezebb szakaszát, a 47-es úttól kezdődő, a gázmezőn átvezető, az új Tisza-híddal együtt 8,7 kilométer hosszú darabját építheti meg az a konzorcium, amelynek egyik tagja a Szeviép Zrt. Az átadást 2010 augusztusára ígérik.
Csütörtökre ígértek eredményt a Közlekedési Minisztériumban azzal kapcsolatban, ki építheti meg a 31,6 plusz 7 kilométer hosszú M43-as sztráda Makóig, illetve a régi 43-asig tartó négy szakaszát. A várakozásokkal ellentétben azonban csak két szakaszra hirdették ki a győzteseket.

A Szeviép Zrt. a spanyol Sadesa S. A. céggel és a Hídépítő Zrt.-vel közös konzorciumban a legnehezebb szakasz kivitelezését nyerte meg. Ez az autópályarész – az úgynevezett második szakasz – a 47-es úttól indul, átvezet a gázmezőn, folytatódik a Tisza-híddal, és Maroslele magasságában fejeződik be, összesen – híddal együtt – 8,7 kilométer hosszú. A harmadik, egyben leghosszabb, a híd után kezdődő 16,2 kilométeres szakasz építését azonban nem sikerült megkapniuk, annak nyertese a Maros M43 konzorcium. Bejött Baranyi Sándornak, a Szeviép Zrt. vezérigazgatójának az a számítása, amit lapunkkal is megosztott két nappal ezelőtt: azt mondta, meglepődnének, ha ezt az útrészt is ők építhetnék, igaz, kellemesen csalódnának.

Az autópályahíd látványterve
Az autópályahíd látványterve

A vezérigazgató kérdésünkre válaszolva azt mondta, nagyon bíztak a győzelemben, hiszen a 26,7 milliárd forintos árajánlatukkal az első helyen álltak. A Hídépítő Zrt.-vel már más munkákon is dolgoztak közösen, jó volt az együttműködés. A spanyol óriáscég, a Sadesa új partner, Magyarországon eddig ingatlanfejlesztésben vett részt. Azzal kapcsolatban, terveznek-e további együttműködést a spanyolokkal, azt a választ kaptuk: úgy tudják, a Sadesát a Maty-éri, továbbá logisztikai fejlesztések is érdeklik Szegeden.

Mennyire nehéz terep építkezés szempontjából a gázmező? – kérdeztük. Baranyi Sándor „érdekes" szakasznak nevezte az M43-asnak ezt a részét, és egyedi kihívásnak tartja ezen a terepen a sztráda megépítését. Amint május 30-án aláírják a szerződést, azonnal hozzáfognak a munkálatokhoz. Erre azért van szükség, mert a 47-es út kereszteződésénél magas földtöltéseket kell építeni, amelyeknek nagy lehet a süllyedése, tehát időben el kell velük készülni. Az autópálya-szakasz átadását 2010 augusztusára tervezik.

A maradék két szakasz

Hogy ki nyeri meg a sorrendben első és a negyedik, legutolsó szakasz megépítését, arra előreláthatóan hétfőn kaphatunk választ. Nagy valószínűséggel az a késlekedés oka, hogy még nem fejeződött be a hiánypótlás. A Szeviép a negyedik, utolsó szakasz megépítésében is esélyes, mivel a legkedvezőbb árajánlatot adta. Arról a 7 kilométerről van szó, amelyik Makó magasságában az M43-ast köti össze a régi 43-as úttal. Korábbi lapértesülések azonban a szlovák Doprastav céget hozták ki győztesnek, míg az első szakasznál, amely a régi 5-ös úttól a 47-esig tart és 6,7 kilométeres, az osztrák Swietelsky lehet a győztes.

Olvasóink írták

  • 18. 4 2008. május 24. 17:57
    „Azt senki nem veszi észre, hogy volt egy pályázat kiírva, abban mindenki tett egy ajánlatot, hogy mennyiből tudja kihozni az adott építkezést. Nos a Metrónál már ott tartanak, hogy a legdrágább ajánlattevőt is fejelik a hirtelen megnövekedett emelésekkel, mert rájöttek az építők anyiból nem lehet kihozni mint amennyit ők ajánlottak. DE viszont ha nagyobb összeggel pályáztak vona nem ők nyernek, hát ez az igazi korrupció meg az amit a T. házban számlanélkül zsebre vágnak, mondván, hogy ez nekik jár.Ez ellen kellene az MDF-nek is fellépnie és nem holmi mondvacsinált Ibolya néni fejéből kipattant haláladó eltörlése ügyet hurcolni.”
  • 17. demagóg 2008. május 24. 16:37
    „fuharos! 15 mázsa homok nem nehezebb mint 15 mázsa trágya? :-D
    Kissé komolyabban! Aki manapság járkál(ni próbál) az 5-ös és a 43-as szegedi szakaszán, használjon helikoptert, mert fél délutánokra beáll a város. A sorokban össz-vissz talán 15-20% magyar rendszámot látni!!!
    Sokan panaszkodnak, hogy a románok lehagynak bennünket. Olybá tűnik, mi meg az út mellett álldogálva pislogunk, hogyan is hajtják végre. Többek között a mi 43-asunkon. :-P
    Más. Igaz, hogy Kéri jobboldali, de még mindig inkább áll középen, mint a legközepebb balos (pártatlan) politológusok!
    Egyébként gusztustalan, hogy a sok dilettáns politikus a saját (vagy max. a pártja) érdekeit szem előtt tartva hoz döntéseket, melyekenek mi (akik nem szólhatunk bele) isszuk meg a levét.
    Kéretik nem előhozni a "Ti választottátok meg!" kezdetű frázist, mert a listás képviselőket senki sem választotta! Lehet, hogy ők eleve képviselőnek rendeltettek?!? :-$”
  • 16. nickboy 2008. május 23. 22:30
    „Éljen Kovács Ilona!
    Éljen a Párt!
    Éljen Kovács Ilona!
    Éljen a Párt!
    Éljen Kovács Ilona!
    Éljen a Párt!
    Éljen Kovács Ilona!
    Éljen a Párt!”
  • 15. fuharos 2008. május 23. 17:42
    „"Az M43-as sztráda legnehezebb szakaszát építi a Szeviép"
    Én szívesen segítenék ha nem bírják. Van egy Zsuk teherautóm azzal vittem már egyszer több mint 15 mázsa tehéntrágyát is, és kibírta. 120 é gurulok kilóméterenként, persze számla nélkül. A pénzt pedig előre kérem, tudja mindenfélét hall az ember...”
  • 14. mai 2008. május 23. 15:33
    „Kéri nem ijedős, ráadásul szocialista kötelezettségű politológus. Miért mentegetné magát és Orbán Viktort? Miért csinálna be? Mérhetetlen ostobaságokat, valótlanságokat képesek bevenni és terjeszteni buta emberek. Már elnézést kérek...”
  • 13. Kovács Ilona 2008. május 23. 11:53
    „az Index állítja, többen, a hallgatóság közül állítják, mondtas, hogy leállítja a metró és autópályaéítéseket! Kéri megijedt, mert udjamár, mire számíthatna, ha Orbán hatalomra jutna”
  • 12. knana 2008. május 23. 11:24
    „Úgy azért körbekérdezném azt a válakozói kört aki most épít v. építeni fog valamilyen állami beruházást ez a kijelentés mennyire szólt a szivéhez? Nyugottam dolgozzál csak birka, de pénzt majd anyák napján kapsz. Azok a munkások akik ilyen cégeknél dolgoznak egyébként is határeset bérezésüek, nekik gondolom ez volt az életük legszebb mondata!”
  • 11. Baoao 2008. május 23. 10:53
    „"Az ellenzék vezére nem azt nyilatkozta hogy leállítja az építkezést hanem azt hogy a kifizetést vizsgáltatná felül .."

    Az ellenzék "vezére" egy unalmas pasas, hol ezt mondja hol azt, attól függően hogy éppen kik hallgatják. Egyébként kívánom neked, hogy a munkád elvégzése után/közben azt mondja a főnököd vagy ha vállalkozó vagy akkor a megrendelőd, hogy nem rúg ki de a fizetésed kifizetését majd felülvizsgálja. Gondolom jó szívvel és örömmel dolgoznál tovább.”
  • 10. Morgós 2008. május 23. 10:07
    „a metróról annyit hogy két kézzel szórják az adó forintokat és folyamatosan azt híresztelik hogy az Uniós pénzből folyik az építkezés Demszkáj egy őszinteségi rohamában elismerte hogy az Uniónak még be sem nyújtották a pályázatot...
    Az ellenzék vezére nem azt nyilatkozta hogy leállítja az építkezést hanem azt hogy a kifizetést vizsgáltatná felül
    Nem mindegy...
    Kéri László kérte az illetékes hírportált hogy ne híreszteljen olyan dolog ami nem igaz.
    Kéri nem lehet "jobboldali" elhajlással vádolni talán lehet hinni neki
    A cikkből kiderül hogy nem lesz itt autópálya 2009-re talán 2010-re ha nem lesz árvíz stb....”
  • 9. Kovács Ilona 2008. május 23. 09:37
    „csak építené; az ellenzék vezére megmondta, ha hatalomra kerül, leállítja a metró, autópálya építéseket; Alcsúti birtokát jól felépítette, az ország pedig haljon bele abba, aki saját kórlapját megpróbálta GYF-re adresszálni”
  • 8. hja 2008. május 23. 08:40
    „Amióta világ a világ sajna ez így van. A régészeti feltárásokból is ki fog derülni, hogy már akkor is utat akartak építeni, de aztán a melósokat elföldelték, mert más lett a vezír.”
  • 7. joy 2008. május 23. 08:32
    „Ezt a tökölést, ami a félcédulások végeznek!
    Fölháborító!
    Hosszú hónapokig sz.rakodnak íróasztalaikon, soxázeres havibérért, végül az építőmunkások rabszilgadíjért güriznek majd hosszú hónapokon át esőben-sárban-fagyban, még is ők leszen a hibásak, ha csúszik az átadás!”
  • 6. Gábor80 2008. május 23. 08:27
    „Tisztelem és becsülöm a történelmet, és elismerem, hogy szükség van a múlt minél jobb megismerésére. Na de nem a jelen rovására! Miért nem lehetne, az, hogy négyszer annyi csapat dolgozna (az ország többi részéből is jöhetnének)?”
  • 5. mai 2008. május 23. 08:24
    „Osztjónapot hallotta-e rádióban, olvasta-e interneten, hogy mindaz szemenszedett kacsa, amit az index "hallottam, aki látta" közölt és meseszép álomként azonnal világgá kürtölt a média bizonyos része.”
  • 4. mai 2008. május 23. 08:19
    „Aggasztó híreket olvastam tegnap a régészeti feltáró munkák szerződés aláírása még létező hiányáról. Hogy lesz ebből átadás 2010-ben, amikor a múzeum képviselője szerint az érdemi feltáró munka csak késő ősszel kezdődhet, s szükség lesz a teljes jövő évre is. Minden esetre drukkolok, hogy végre elkészüljön a nagy mű.”
  • 3. osztjónapot 2008. május 23. 08:18
    „Pénzt azt úgysem kapnak érte:
    "Orbán arról is beszélt, hogy mi történik majd, ha a Fidesz kerül kormányra. Tervezett gazdaságpolitikai intézkedésekről fideszes politikusok nem nagyon szoktak beszélni, az Erős Magyarország című programfüzetben sincs sok konkrét vállalás. Orbán ezúttal sem tért ki számos részletre, de sok olyan témát érintett, amelyet kínosan kerül a hivatalos fideszes kommunikáció. A pártelnök úgy tervezi, hogy 2010-től két évig "nem hagyományos kormányzás" lesz. ,,Sokaknak sok minden fog fájni" - mondta szó szerint, és elárulta azt is, hogy a költségvetést megbillentő nagy állami beruházásokat le fogja állíttatni. A 4-es metró és az autópálya-építések kifizetéseinek befagyasztását konkrétan is említette."
    ...oszt jó napot.”
  • 2. knana 2008. május 23. 08:15
    „30.-án kezdik, v. inkább 2-án. Remélem nem ásatásokkal kezdenek, mert akkor abból idén már nem lesz semmi. (mármint arra gondolok, hogy a régészeti ásatások már kész vannak)

    Mindenkinek kellemes hétvégét! ( Jó borfesztivált és vásárt!)”
  • 1. aha 2008. május 23. 06:03
    „szép de már most el kéne kezdeni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem engedik szabadon a gereblyés gyilkost

Balástya - A bíróság a Csongrád Megyei Főügyészség előterjesztésére hatvan nappal, július 19-éig… Tovább olvasom