Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Az MSZP szerint a megyei többség ˝tisztogat˝

Csongrád megye - Továbbra is Baráth Lajos igazgatja a makói kórházat – és megbízottként vezeti a szentesit is. A megyei közgyűlés megválasztotta a választási bizottságok tagjait is, a zárt ajtók mögött született döntést a baloldal élesen bírálta.
Újabb öt évre Baráth Lajost választotta a makói kórház főigazgatójává a megyei közgyűlés csütörtökön zárt ülésen. Szintén zárt ajtók mögött döntöttek a választási bizottságok tagjairól. A téma tárgyalása közben Kozma József, az MSZP–SZDSZ-frakció vezetője kijött a teremből, és azt mondta, hogy a megyét vezető jobboldali többség „tisztogat", mert olyan embereket nem szavazott be a választókerületi választási bizottságokba, akik már a rendszerváltás óta ellátták ezt a tisztet, közmegelégedésre – nem lehetett tag többek között a Szegedi Tudományegyetem jogi karának dékánja sem.

Magyar Anna elnök már nyílt ülésen arról tájékoztatott, hogy a kormány idén 330 millió forinttal kevesebbet ad a szociális intézmények működtetésére, a megye viszont több pénzt fordít erre a célra, mint korábban, erején felül. Kozma József és Molnár József vitatta az adatokat, s arra biztatták az elnököt – ő pedig őket –, hogy olvassák helyesen a számokat. A rendeletmódosítást, amely átlagosan 8–9 százalékos térítésidíj-emelést jelent az otthonok lakóinak – s a szentesi kórház bővítését célzó újabb pályázatot is – megszavazták, Szirbik Imre polgármester köszönetet mondott minden támogatónak a megyén is azért, hogy a 3 milliárd forintos támogatásért a jelek szerint sikerrel indulnak. Pályázatot írt ki a közgyűlés a csongrádi Aranysziget Otthon igazgatói posztjára. Somogyi Árpád azt kérte, mivel ez egy módszertani intézmény, szakmai felügyeleti joga is van, az új vezető kiválasztásakor jelentsen legalább előnyt a szakmai gyakorlat és a szociális szakvizsga. Indítványát a többség leszavazta, így nem került bele a pályázati kiírásba.

Olvasóink írták

  • 7. unknown 2010. február 05. 06:45
    „Először is nem nagy ügy tagja lenni egy választási bizottságnak. Másodjára pedig nem csak a szocialista párthoz tartozók között vannak tisztességes emberek.”
  • 6. ava44 2010. február 05. 05:44
    „Mi a csodát várnak ettől a lökött tyúktól? Talán azt hogy ov eligazítása után leborul a baloldal elé, és igazságos döntéseket hoz? Egyébként meg nem olyan nagy dolog ilyen választási akárminek lenni, legalább több szabadideje marad annak akit nem választottak be. Ja meg nem vádolják meg csalással a fityiszesek, ha mégse ők nyernének.”
  • 5. valakiiii 2010. február 05. 01:03
    „www.korrupedia.hu
    ezt mindenkinek ajánlom”
  • 4. asztenoszsz 2010. február 04. 22:44
    „Micsoda tisztogatás volt 8 éve, emlékezzünk csak...”
  • 3. maros50 2010. február 04. 21:42
    „"jobboldalim többség tisztogat",-jut eszembe,hogy a békának sem örökös a tó és senki sem pótolhatatlan.”
  • 2. maci52 2010. február 04. 20:45
    „Elvtársak,álljatok sorba,irány egyenes,ebből az országból el.!!”
  • 1. szemlelodo 2010. február 04. 19:49
    „Elvtársak jó lesz hozzászokni,mert ez még csak a kezdet!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Operaverseny - harmadszor

Részben új néven, de a régi szerkezetben rendezik meg idén az immár harmadik évadjába lépő szegedi… Tovább olvasom