Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Az okos babák már több nyelven tanulnak

A módszer, mellyel a kisgyermekek intelligenciája fejleszthető, Nyugaton már régóta ismert és elismert. A szülők szókártyákkal és képekkel tanítják gyermeküket olvasni, számolni vagy idegen nyelvre.
Egy amerikai professzor, Glenn Doman fejlesztette ki az Okos baba programot, melynek a világ minden részén vannak már követői. Azok a szülők, akik a professzor által vallott nézetek magukénak érzik, már egész kicsi korban elkezdik tanítani gyermeküket szó- és képkártyákkal olvasni, számolni és idegen nyelvre. A módszer hívei állítják, így megsokszorozható gyermekük intelligenciája és általános műveltsége. Mások azonban támadják a babájukat rendszeresen tanító szülőket.

– Legtöbben azt hangoztatják, hogy unatkozni fog a gyerek az iskolában, ha úgy megy oda, hogy már tud olvasni, számolni, esetleg egy idegen nyelvből már sok szót elsajátított. Véleményük szerint túl korán tanítjuk őket, és ez inkább káros, mint hasznos – mondta az a szegedi anyuka, aki az Okos baba programmal tanítgatja huszonkét hónapos kislányát. Nevét nem vállalta, mert tart attól, hogy megszólják. – Az interneten bukkantam rá a módszerre, ami felkeltette az érdeklődésemet. Egy szemináriumon megtanultam az alkalmazását: képeket mutatok a kislányomnak – naponta háromszor ötöt – kutyákról, virágokról, gyümölcsökről, miközben hangosan mondom az angol jelentésüket. A lányom így ezt is megtanulja, és a szavakat is el tudja olvasni – magyarázza az anyuka, aki sosem erőlteti a feladatokat kislányára. A csöppség pedig a gyakorlásnak köszönhetően felismeri a különböző virág- vagy kutyafajtákat, és jó néhány szót tud már angolul. – Fontos, hogy olyan területekről mutassunk képet a babáknak, ami érdekli őket. Ha a kislányom elfordítja a fejét, akkor nem erőltetem a dolgot – bizonygatja az anyuka.

Amerikából jött

A világon több tízezer szülő alkalmazta és alkalmazza azt a módszert, amelyet Glenn Doman fejlesztett ki. Az amerikai professzor 1955-ben létrehozott egy intézetet, ahol sérült gyerekeken segítettek. Operáció helyett munkatársaival arra törekedett, hogy az agy tényleges működését megismerje. Munkája során kifejlesztett egy módszert, melynek alkalmazásával a sérült gyerekek nemcsak utolérték egészséges társaikat, de néhányuk felül is múlta azok teljesítményét. Több információ a www.okosbaba.hu internetes oldalon olvasható a programról.
– Akik támadják a módszert, azt mondják, a gyerekeket ráérünk később is játékosan fejleszteni. Fontos azonban figyelembe venni, hogy az agysejtek között az élet első három évében több trillió összeköttetés alakul ki, így a baba kapcsolatai és tapasztalatai ezekben az években nagyban meghatározzák, hogyan fejlődik az agya. Ha a baba a jókedvet összekapcsolhatja a tanulással, és azokkal a személyekkel élheti át ezzel kapcsolatos mindennapi élményeit, akikben megbízik és akiket szeret, akkor gyorsan tanul élete első néhány évében – mondta Bán Annamária, a program magyarországi meghonosítója, aki szombaton a Somogyi-könyvtárban tartott szemináriumot.

– A módszerrel kielégítjük a gyerekek kíváncsiságát. Nyugaton sokkal nagyobb hagyománya van annak, hogy a szülők otthon foglalkozzanak a gyerekeikkel. Ott már régóta ismerik és elismerik ezt a programot – állította. Annamária egy példát is mondott: – Ne felejtsük el, hogy azok a gyerekek, akik kétnyelvű családban nevelkednek, sokkal könnyebben tanulnak idegen nyelvet később. Itt sem történik más: a módszer segítségével gyermekünk két vagy akár több nyelvet is elsajátíthat, melyeken később – a korán megszerzett biztos alapok miatt – anyanyelvi szinten beszél.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szupernyolcas erotika a 60-as, 70-es évekből

Szeged - Erotikus témájú, szupernyolcas technológiával készült filmeket vetítettek csütörtökön a… Tovább olvasom