Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 20°C | 33°C Még több cikk.

Az okostelefon-használat adatait kutatják Szegeden

Szeged - Az 1,5 milliárdból megvalósuló program egy európai összefogás része, amelyben a kontinens szinte összes országa részt vesz.
Az okostelefonok webes adataira épül egy kétéves nemzetközi kutatás, mely a napokban indult Szegeden: a FuturICT.hu nevű program során először hasznos alkalmazásokat fejlesztenek ki, majd az azokat használók adatait elemzik.

Az 1,5 milliárd forintból megvalósuló program egy európai összefogás része, amelyben a kontinens szinte összes országa részt vesz. A magyar csoportot a Szegedi Tudományegyetem vezeti, de a konzorciumban részt vesz az egyetem projektcége, a DEAK Zrt., a budapesti Műszaki Egyetem projektcége, a VIKING Zrt. és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem is - mondta Jelasity Márk, a projekt szakmai vezetője.

A szakember szerint a projektet az indokolja, hogy "jelenleg szinte mindenkinek egy elég erős számítógép van a zsebében okostelefon formájában". Ezt használják az emberek a különböző webes szolgáltatásokra. Ennek következtében rengeteg adat keletkezik, amelyek magánvállalatoknál csapódnak le, és a cégek ezt arra használják, hogy saját szolgáltatásaikat optimalizálják. Ezt a hatalmas mennyiségű adatot a közjó szolgálatára is lehetne fordítani, kutatásokra, tudományos kérdések megválaszolására, például a járványok terjedésének modellezésére, követésére, a pénzpiacok működésének megfigyelésére, társadalmi folyamatok, például a katasztrófákra adott válaszok kutatására.

Első körben olyan hasznos okostelefon-alkalmazásokat dolgoznak ki, amelyek által a felhasználók bekapcsolódhatnak a kutatásba. A kinyert adatokat aztán speciális algoritmusok elemzik majd, megőrizve a felhasználók névtelenségét - mondta Jelasity Márk.

Olvasóink írták

  • 14. bánki 2013. január 28. 19:34
    „Az okos telefon egy jó dolog !
    Lehet a széllel szembe pisilni, de nem érdemes.
    Működik !

    Egyenlőre az a baj, hogy nincs ,,építőipari" ,,h. biztos " változata.

    Érintés, eső és ütésálló példány még nem létezik.

    Az ,,android" alkalmazások egy sor ,,kütyüt" kiválthatnak.”
  • 13. THK 2013. január 28. 14:44
    „12. vári,
    pontosan!
    Otthon pl. rendszeresen fölírom a gáz- és villanyóraállásokat, ha épp el nem felejtem. Az ősidőkben, papírcetliken katasztrófa volt. Normál mobiltelefonon már egy fokkal jobb, olyan jegyzetként, amit aztán mindig kézzel áttöltöttem számítógépre. Amikor okostelefonom lett, gyorsan összeraktam egy olyan egyszerű alkalmazást, amibe kényelmesen beírhatom (az előző pár nap átlaga és az eltelt idő alapján már egy saccolt értéket kínál föl, így többnyire csak az utolsó számjegyet kell javítani), majd a végén elküldi emailben - apróság, de nagyon kényelmes.

    Vagy: hetente intéznem kell a bevásárlásokat. Amíg ezt papíron írta össze az asszony, nem volt túl praktikus: nem volt rendszerezve (pl. egy csoportba a pékárukat), gyakran lefelejtődtek róla a dolgok. Okostelefonra viszont van kényelmes alkalmazás amivel azonnal berögzíthető ami épp kiderül, h kellene (pl. a fürdőszobában látom, h fogytán a borotvahab: csak hozzá kell adni a listához - akár egyszerűen csak a vonalkód lefényképezésével!), és nem lesz elfelejtve a következő bevásárlásnál), ráadásul ez számítógépről, netes felületen is karbantartható, rendszerezhető, azonnali telefonra szinkronizálással. Vásárlás közben pedig már csak érintéssel le kell húzni ami megvan.

    Vagy: havi büdzsé van összeállítva számítógépen. Az összes kiadást azonnal, már a helyszínen telefonba rögzíthetem (rögtön szinkronizálva a neten keresztül), és mindig naprakészen látható hogyan állunk az adott hónapra tervezett kiadásokkal, mennyiből érdemes még gazdálkodni.

    És vég nélkül lehetne folytatni, mennyi apróság, ami nagyban megkönnyíti a mindennapos életet - a munkáról nem is beszélve. Ha vki ezt átverésnek látja, annak fogalma sincs az egészről...”
  • 12. vári 2013. január 28. 14:02
    „honecker601
    "Fényképezni ott a fényképezőgép, internetezni ott a számítógép, útvonalat tervezni ott a GPS! A fogyasztói társadalom legújabb átverése az "okos"telefon, semmi több"

    Való igaz: mindenre van külön kütyü, csakhogy: ezeket mind magaddal kell hurcolnod, ha azt akarod, hogy kéznél legyenek, míg ha az okostelefonodat használod útvonaltervezésre ÉS ebook-olvasásra ÉS internetezésre, akkor csak egyet.
    Nem mindegy.
    Persze tisztában kell lenni azzal, hogy mire használható és mire nem, vagy mire csupán szükséghelyzetben. Én például nem szeretek okostelefonon netezni, de ha sürgősen kell valami, akkor bizony jól jön.
    Megjegyzem, a vakufunkcióval rendelkező telefonokat zseblámpának is lehet használni (egy ingyenes app segítségével). Méghozzá elég erős fényük van.

    Nekem egyébként tökmindegy, ki mire használja a telefonját. De azt, hogy az okostelefonnak semmi praktikuma, csupán átverés, csak olyasvalaki állíthatja, aki nem ismeri, legfeljebb annyit lát belőle, amit a hülyegyerekek láttatnak belőle (akik csak megveszik, megvetetik drága pénzen, de nem használják ki a képességeit).”
  • 11. THK 2013. január 28. 09:00
    „6. honecker601,
    amíg ennyire fogalmad sincs róla, mire jó egy ilyen telefon, szerintem inkább ne hangoztasd a véleményed...

    Nyilván van, aki csak divatból vett ilyet - de rengetegen használják a munkájukhoz, vagy épp a mindennapos teendők egyszerűbb megszervezéséhez (legyen az csak naptár vagy kiadások nyilvántartása, és persze minden automatikusan szinkronizálva a számítógéppel/netes fiókkal)”
  • 10. nagypappa 2013. január 28. 03:51
    „Nem értek hozzá, de ha már ennyi mindent tudnak a mai telefonok, meglehetne valósítani, hogy Pl. a gépkocsivezető bejelentkezik, egy hívásátirányítás szerű programmal és abban az esetben a gépkocsi rendszámát tárcsázva a sofőr könnyebben elérhető lenne. Ezzel sok esetben a közlekedésben résztvevők tudnák egymást segíteni.”
  • 9. Bikisunáj 2013. január 27. 21:37
    „8. honecker601 2013.01.27. 21:21

    1. csak akkor használom a netet a telefonon ha nagyon muszáj és fontos dolgot nézek meg.
    2. nem készít jó képeket, ezért írtam a fotózást, mint kivételt.
    3. nem járok már "dizsibe"!
    4. nem androidos telefonom van (még almás telóm sincs)
    5. régebbi okostelefonom van amit szerencsére a kisebb képernyő és a gyenge hardver miatt nem naponta töltök.”
  • 8. honecker601 2013. január 27. 21:21
    „7.Bikisunáj 2013.01.27. 21:14

    Ne mondd nekem, hogy egy olyan kicsi képernyőn jó böngészni! És olyan marha jó képeket készít! Jaaa, hogy a dizsibe "party"fotókat készíteni kell? Oda bőven elég, igaz :) Mellesleg minden este töltheted a készüléket, ha nincs szerencséd, akkor napközben is! És azok a nagyon jó androidos alkalmazások, amik olyan jól ki vannak tesztelve ... Mert az emberek többsége manapság az android op. rendszerű telefonokat keresi, szinte meg vannak őrülve értük!”
  • 7. Bikisunáj 2013. január 27. 21:14
    „6. honecker601 2013.01.27. 19:43

    Nem értek veled egyet. Amiket felsoroltál, azt a mai okostelefon mind tudja. Tehát csak EGY kütyüt kell, hogy magaddal vigyél bárhova is és nem kell nélkülöznöd semmit. Fényképezőgép, telefon, gps, laptop... Hát én nem szoktam ennyi cuccot magamnál hordani. Persze a fotózásnál más a szitu, mert ha profi fotókat akarsz, akkor nem telefonnal készíted a képeket.”
  • 6. honecker601 2013. január 27. 19:43
    „4!
    Kikérem magamnak, hogy csórónak nevezz csak azért, mert nincs "okos"telefonom! Azért nincs, mert egyszerűen nincs rá szükségem! A telefonnak az a lényege, hogy telefonálni tudj rajta, esetleg szöveges üzenetet küldeni! Semmi több! Fényképezni ott a fényképezőgép, internetezni ott a számítógép, útvonalat tervezni ott a GPS! A fogyasztói társadalom legújabb átverése az "okos"telefon, semmi több!”
  • 5. TUTI 2013. január 27. 19:37
    „Ezeknek skacoknak van eszk! Trendi kutatást nyomnak, aminek triviális
    eredményeket fog szülni és ebből jol elvannak. PHD, ilyen-olyan pénzeket
    elnyernek, mert mégiscsak Mo-on ok először irták, vizsgáltak, azt, amit máshol is
    felesleges volt, a közjót emlegetve. Persze, hogy mindekinek jó, ha nekik jó! :)
    Csak igy tovább!
    DE mégis ott egy picike esély, h valami haszna is lesz! PICIKE!! :)
    Hogy mi, azt ma meg nem tudhatjuk! Ez mai tudomány!
    HAJRA MAGYAROK!”
  • 4. tavimaszlag 2013. január 27. 16:53
    „azért van,mert trendi! wss, annak nincs aki csóró, ma már szinte csak azt kapni!”
  • 3. ValakiaSOKKözül 2013. január 27. 16:10
    „...meg aki használja a munkájához”
  • 2. WSS 2013. január 27. 15:20
    „Csak annak van rá szüksége akinek nincs esze.”
  • 1. lukrecia 2013. január 27. 15:04
    „Nem csak az okostelefon adatait kutatják, és nem csak Szegeden :)) sőt egyenesen tíz évig mentik is azok adatait huhaaa”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyílt levél a szegedi politikusoknak

SZTE Oktatói Hálózat arra vár választ, hogy a politikusok elmúlt egy hónapban tettek-e valamit Szeged felsőoktatása érdekében. Tovább olvasom