Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Az ország legszebb sajtósa Tuczakov Szilvána

Szeged - Magyarország legszebb sajtósának választották meg Tuczakov Szilvánát abban a játékban, amelyet hétfőn a Blikk indított útnak internetes oldalán.
Az olvasóktól 12 ezernél is több szavazat érkezett a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjére, aki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a MÁV, az OEP és a BKV referensét előzte meg.

Tuczakov Szilvánától a győzelem felett érzett öröme mellett azt is megtudtuk, hogy a későbbiekben sem zárkózna el hasonló megmérettetéstől. Férfimagazinokban azonban biztosan nem mutatná meg bájait. – Megtisztelő lenne a felkérés, de ez már nem lenne összeegyeztethető a munkámmal – magyarázta a szóvivő. Ilyen magazinok egyébként saját bevallása szerint ritkán kerülnek a kezébe. – A benne szereplő hölgyekről készült fotók közül csak azok tetszenek, amelyeket ízlésesen készít el alkotójuk. Sokkal többet mutat egy olyan kép, amelyen a modellen ruhadarab is van – árulta el.

Szilvána és kedvese, Kozma András a rendőrbálon. Fotó: Karnok Csaba
Szilvána és kedvese, Kozma András a rendőrbálon. Fotó: Karnok Csaba

A sikernek családján kívül kollégái is szívből örültek. A barátja, Kozma András százados a játékban szintén voksolt rá. Szavazatát az életben egyébként egy éve bírja Tuczakov Szilvána.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. CILI 2008. augusztus 10. 19:03
    „Bravó Szilvána!További sok sikert!”
  • 30. Szentgyörgyi Albert 2008. augusztus 10. 07:04
    „Szép vagy, mint a rózsaszál,Ó te kedves KIRÁLYLÁNY!”
  • 29. Tőrzszászlós 2008. augusztus 10. 06:57
    „Nálam is ö volt a befutó!”
  • 28. Tarján 2008. augusztus 09. 19:15
    „Gratulálunk gyözelméhez!”
  • 27. Csányiné 2008. augusztus 09. 17:28
    „Nagyon aranyosak.A párjával eggyüt!Én is rá szavasztam.Sok boldogságot nekik!Eta néni”
  • 26. §§§§§§§§§§ 2008. augusztus 09. 17:22
    „lucianó,hogy te milyen megható vagy!:)amugy tényleg szép nő!”
  • 25. Luciánó 2008. augusztus 09. 17:16
    „Én rosz fiú vagyok.De ha elfogásomra kerülne,egyszer a sor,akkor csak neki adnám meg magam!És azt mondanám neki,mehetünk!”
  • 24. Western 2008. augusztus 09. 10:51
    „Botka helyén is szivesn látnám!Pedig nem tudom melyik párt szinpatizánsa.Én fideszes vagyok!De, ha ö nem, akkor követném!Üdv:”
  • 23. Szalma Anna 2008. augusztus 09. 10:46
    „Hajrá Szeged!”
  • 22. Ilio mare beach 2008. augusztus 09. 10:39
    „Vonzó hölgy!Eggyenruhában amikór rúzsozza magát a rendőrautó v.tükrében.És a farmeros.Azok a képek bárhol megálnák a helyüket!TUTI!Nem véletlenül örá voksoltam!”
  • 21. Perlaki Tom 2008. augusztus 09. 07:24
    „Szilvána Királynő”
  • 20. FATROM 2008. augusztus 08. 21:08
    „szép,okos nő.”
  • 19. pilsen 2008. augusztus 08. 19:48
    „jó nő...”
  • 18. Maca84 2008. augusztus 08. 17:59
    „Én is rászavasztam!A többi az kispályás volt!”
  • 17. ZORAN 2008. augusztus 08. 15:49
    „POLICE!Ne Szilvizd a kollegánkat,mert könnyen bajod eshet!Az IP:címed alapján!Neked Szóvivő asszony,Jogász nő,Őrnagynő!”
  • 16. Darázs 2008. augusztus 08. 15:42
    „Szilvia gratulálok a gyözelméhez!”
  • 15. feci 2008. augusztus 08. 14:17
    „Janeka igazad van!Szilvia jogosan nyert!”
  • 14. Janeka 2008. augusztus 08. 14:11
    „Police!Látom savanyú a szőlő!Talán a te nőd volt aki elbukott a szavazáson?Nem csodálom!Máshol kellet volna indulnia!Lenne egy-két ötletem!Szeintem te Police, max egy örmester(járör) vagy!40 fokban nyomod az ipart!Szerencsétlen karierista!Tuti surranóban vagy!És bevan nyakig gombolva az inged!Stb!”
  • 13. Vantara 2008. augusztus 08. 13:57
    „Tényleg vonzó hölgy...Ha vizsgáló tiszt lenne,azt is bevallanám neki amit nem követtem el:)”
  • 12. Badu 2008. augusztus 08. 13:08
    „Nagyon szép nő.Borzasztóan kedves,inteligens.10-es skala=10!”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabó Gábor: Az SZTE megfelel a gazdaság igényeinek

Szeged - A Szegedi Tudományegyetem képzési kínálata jelenleg is megfelel a gazdaság igényeinek, és… Tovább olvasom