Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Az öt-öt fős Hicz és Tóth család Írországba tart

A lábunkkal szavazunk – indokol Hicz Zoltán és Tóth András. A két szegedi családfő Írországba indul, hogy munkát találjon és előkészítse a terepet feleségének és a 3-3 gyereknek az ottani letelepedésre. Azt remélik, az itthoni kilátástalansággal szemben a szigetországban megtalálják a számításukat.
– Egyre nehezebb itthon a megélhetés, egyre reménytelenebb a jövő. Írországban viszont van munka, s két keresetből elfogadhatóan megél egy háromgyermekes család – mondja a 39 esztendős Tóthné Fuksz Andrea. Itthoni helyzetük jellemzésére arról mesél, hogy férje pénzügyi területen dolgozott, diplomás, de öt éve nem talál munkát. Ő a gyerekek születése előtt az idegenforgalomban dolgozott, de három éve saját vállalkozást indított friss, virágkötői végzettségére alapozva. – Nehezen indult a virágüzlet, több mint egy év kellett a korábbi, rossz hírű bolt új arculatának és vevőkörének kialakítására. Közben azonban a költségek folyamatosan nőnek, a bevételek pedig csökkennek. Például a legutóbbi halottak napján negyven százalékkal kisebb volt a forgalmunk, mint egy évvel korábban, mert az emberek a megszorítások miatt a luxusnak számító virágra kevesebbet költenek. Mi viszont öten nem tudunk megélni a virágüzletből, pedig már alkalmazottra se futja. A gyerekeinknek se tudunk mit mondani arról, milyen irányban tanuljanak tovább.
A Tóth gyerekek között a legidősebb, Andika harmadikos gimnazista, az ikrek – Ádám és András – a „kis Ságvári" hetedikesei.

Hicz modell

Legalább tíz szegedi ismerőse dolgozik Írországban a 36 éves Hicz Zoltánnak, aki itthon katonai műszaki diplomával maradt munka nélkül. S bár itthon egy autószalon középvezetőjeként egzisztenciát teremtett családjának, de úgy látja: 4, 10 és 13 éves gyermeke is könnyebben tanulhat és boldogulhat, ha Írországba költöznek. Erről – az őszi budapesti rendőri túlkapások, az azóta érzékelhető gazdasági megszorítások hatására – sikerült meggyőznie ápolónői végzettségű és tanári diplomáját most megszerző feleségét is. A mérnök-tanár férfit egy autószalonba várják munkával és jó fizetéssel – egy Mórahalom nagyságú ír városka, Nenagh közelében.

– Egy éve érlelődik a gondolat, hogy nekiindulunk, és Írországban szerencsét próbálunk. Szeptemberben elkészítettem a weblapunkat és e-mailben is több címre elküldtem a bemutatkozó levelünket – avat be a külföldi munka keresés általa kigondolt részleteibe a médiadiplomával is rendelkező, 42 éves Tóth András. – A húszmondatos szövegben írtam a hazai gazdasági kényszerekről, a családunkról, meg a referenciáinkról és a terveinkről. Több válasz is érkezett, miközben én is gyűjtöttem az Írországgal kapcsolatos információkat. A végső döntéshez az is hozzájárult, hogy a keresztfiunk szülei is ugyanarra az elhatározásra jutottak: el kell menni ebből az országból, míg annyira fiatalok vagyunk, hogy új életet kezdhetünk. Ezért mi, férfiak most útra kelünk, előkészítjük a terepet, hogy nyáron, a tanév végén a család is utánunk jöhessen. Utánanéztem: az írországi, szakmunkásoknak ígért órabérként 10-14, havi bérként 2500 eurós fizetés. Az ottani megélhetési költségek elfogadhatók: például havonta a lakás bérleti díja 600-1000, a rezsi 150-200 euró. A számok is mutatják: van értelme annak, amit csinálsz – Írországban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kráter a Kárász utcán

Hat éve, a Kárász utca felújításakor csak megerősítették a csatornát. Most megrepedt egy vízelvezető… Tovább olvasom