Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Az SZTE a legjobb vidéki egyetem

Szeged - A szegedi a legjobb vidéki egyetem a Heti Válasz, valamint egy stratégiai tanácsadó cég nemrégiben megjelent, mértékadó felsőoktatási rangsorában. Az itt folyó közgazdász-, jogász- és kommunikációs képzés második az országban. A foglalkoztatók is szívesen alkalmazzák az SZTE-n végzetteket.
Negyedszer adta közre a Heti Válasz és a CEMI, a közép-kelet-európai stratégiai tanácsadó cég közös felsőoktatási rangsorát. A hagyományos mutatószámok – a túljelentkezés, az egy oktatóra jutó
diákok aránya, az oktatói összetétel, vagyis a docensek és tanárok aránya, illetve az országos tudományos diákköri konferenciákon elért helyezések – mellett figyelembe vették az egyes intézmények munkaerő-piaci megítélését, a foglalkoztatók és fejvadász cégek véleményét is. Az egyes kategóriák legjobbjai 5 pontot kaptak, a többieket hozzájuk képest rangsorolták.

Melyik főiskolát vagy egyetemet tartja az ország legjobb felsőoktatási intézményének? – tették fel a kérdést, s a vidéki intézmények közül a szegedi érte el a legjobb helyezést, 5 százalékkal. A válaszadók 26 százaléka az ELTE, 10 a műszaki egyetem, 8 a Corvinus Egyetem mellett tette le voksát.

Bizonyos képzéseket összehasonlítva is hasonló a képlet: ezekben az összevetésekben sem előzte meg más vidéki intézmény a szegedit, amely jogi képzésben például második az ELTE mögött, oktatói összetételében azonban vezeti a listát, de a foglalkoztatók véleménye alapján is majdnem első lett.

Az infrastruktúrával is elégedettek a szegedi hallgatók. Fotó: Frank Yvette
Az infrastruktúrával is elégedettek a szegedi hallgatók.
Fotó: Frank Yvette

Tavalyhoz képest 4 helyet javítva, ugyancsak ezüstérmes lett az SZTE a 26 hazai közgazdászképzés összehasonlításában, csak a Corvinus előzte meg. Különösen a túljelentkezés növekedése látványos. Hasonlóan nagyot ugrott az egyetem a kommunikációs képzések rangsorában: a foglalkoztatók szerint a Szegeden szerzett kommunikációs diploma – a pécsivel együtt – a legpiacképesebb hazánkban. Ezt jelzi a túljelentkezési rangsor is: az ELTE után ide akarnak bejutni a legtöbben.

A négy intézményben zajló, nemzetközi rangú magyar orvosképzésben a felmérés készítői nem rangsoroltak, csak nüansznyi eltéréseket mutatnak ugyanis a számok az intézmények színvonala között.

Az informatikai képzés rangsorában a Budapesti Műszaki Egyetem és az ELTE után harmadik helyen áll az SZTE, 17 intézmény közül, különösen a foglalkoztatók és munkaerő-közvetők kedvező értékelésének köszönhetően. Ez azért fontos, mert manapság éppen a képzett, gyakorlattal rendelkező informatikusokat keresik a leginkább a munkaerőpiacon.

Borúlátó hallgatók

Húsz magyar felsőoktatási intézmény vett részt a legnagyobb, évente végzett európai közvélemény-kutatásban. A European Student Barometer 2008 szerint az SZTE hallgatói számos ponton elégedettebbek az oktatás feltételeivel és minőségével, mint európai társaik – többek között az egyetemi infrastruktúrát, a diákéletet, valamint az intézmény informatikai felszereltségét tekintve –, de a magyar átlaghoz hasonlóan borúlátóbbak a munkavállalás és a karrierlehetőség tekintetében. Nyelvi felkészültségük még nem érte el az európai színvonalat, de jobb a hazai átlagnál.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. bleee 2008. október 19. 13:12
    „I feel really sorry about my rude comment ... Please, forgive me!”
  • 20. bengáli 2008. október 17. 22:44
    „Szerintem a TTK, az Orvoskarok és .ha tetszik, ha nem- a BTK színvonala eléri azt, amivel az EU.ban is büszkének érezhetjük magunkat, és nekik kellen tőlünk tanulni valamit. A "Mérnöki" kar és a mezőgazdsági kar pedig kritikán aluli, kamu szakokkal teli semmitmondó, korszerűtlen képzést nyújt, egy régi szocikorszakból visszaragadt oktatógárával, düledező épületekben százéves tudásanyaggal. Vagy esetleg van valai aki ezt cáfolni tudná???”
  • 19. f.adri 2008. október 17. 20:19
    „Tothgy!

    Csak elmegy egy csomó pénz az utazásra pl.: busz, vonat, helyijárat, taxi, szállás, stb.......
    Arról nem beszélve, hogy nem vendéglátó képesítést szeretnék, és nem középszinten.”
  • 18. bleee 2008. október 17. 18:07
    „hey Man!

    This article is just like you are: bullshit ...”
  • 17. furcsa23 2008. október 17. 16:54
    „kedves ló-tusz,

    bizonyára Te is sok vizsgaidőszakot tanultál át redukált mennyiségű alvással, ültél este 8-9-ig az előadóban, vagy voltál gyakorlaton a hét több napján 7-7h30-tól.
    De azt látod és észre is veszed hogy bulizunk és iszunk. Legalább eltartjuk az olyanokat, mint Te, aki kisboltot, kocsmát üzemeltetsz, lakást adsz ki (persze bevallva a bevételedet), stb., stb.
    De fogjuk még varrni a hasfaladat, tanítjuk a kölykeidet, védünk a perelős szomszédod ellen, esetleg fejlesztjük a gyógyszeridet, amit az arcodba tolsz, mert idegesít ez a sok léhűtő :P
    Szánalmas, gondolkodj kicsit...”
  • 16. tothgy 2008. október 17. 15:17
    „Az is szégyen, hogy ma már ott tartunk, hogy egy már "általános iskolában hármas matekos, de amúgy négyes magyarból" gyerek az "ügyvédi pályát" jelöli ki számára és szülei szerint is teljes joggal elérhető célként. Ha ezekből lesz a sok jogász, akkor milyen színvonalú hallgatóság a kommunikációs társaság? Ezek régen esztergályosnak mentek - sőt lehet, hogy még egy esztergályosnak is jobban kell tudni a matekot.De most esztergályos senki nem akar már lenni - pedig számítógéppel vezéreltek azok is ma már.
    És általánban a mérnöki gondolkodás túl bonyolult. Mi is maradna más, mint "büfé-ruhatár" szak. Amit talán még egy valójában még egy érettségire se nagyon alkalmas elme be tud fogadni - bizonyos felszíneket érintve - de legalábbis, mint a nagy "marketingstratégia" célpontjai - annyi ismeretet szereznek, hogy felébresszék a fogyasztás iránti igényüket sokaknak.”
  • 15. sevenof9 2008. október 17. 14:56
    „nezd meg a m ai vilagvalsagot: a penzugyesek (egy masik kiirtando faj) gyakorlatilag kenyszerkepzetekre alapozva csinalnak vagyonokat.

    A bankok olcson adtak a jelzaloghitelt,igy mindenki elkezdett epittetni. Ezaltal-hiszen mesterseges kerselet alakult ki-felnyomtak a haz arakat,amik persze biztositekkent szolgalnanak a piacon bukas eseten. Tehat olyan arura adtak hitelt,aminek a valos erteke csak kb fele a becsultnek,de az aremelkedest maguk a bankok okoztak. Ezek szerint az osszes bankar osszes diplomaja kutyakakit se er? Vagy ennyire fontos a mai profit,kit erdekel a holnap zsiroskenyere?

    Draga joy. Tovabbra is fenntartom,hogy a kommunikaciora alapulo tarsadalomban egy mikrohazugsag elobb-utan lavinat indit el. Amig nem a tenyekre epitunk (lsd united csod-google),addig ez az egesz epitmeny dullog-billeg...”
  • 14. Tikviczky 2008. október 17. 13:27
    „Kedves 7/9!

    Szégyen nem szégyen, sajnos ma a felsorolt "büfé-ruhatár" szakokra van kereslet, az Esovaro által említett komoly szakokra nemigen. Bár a reál végzettségű szakemberek tán mindenhonnan nagyon hiányoznak. Fizikában-kémiában-matekban ugyanis nem lehet rizsázni és eladni a maszlagot világmegváltásként. ha belepössentesz a konnektorba, megrázó élményben lesz részed, és nem számít, hogyan kommuniikálod vagy milyen ügyvédre van pénzed. Nomeg a magolás kevés ezen szakok elvégzéséhez, a fizetés pedig közröhej.
    A fizikai-kémiai tanszékcsoport helyiségei valóban a harmadik világ középmezőnyének színvonalát mutatják.”
  • 13. joy 2008. október 17. 13:00
    „7/9!
    Meglátszik, hogy nem tanultál meg emberi hangon kommunkikálni!
    :o(”
  • 12. sevenof9 2008. október 17. 12:52
    „az a szegyen,hogy BARMIFELE kommunikacios diploma piackepes. Ez azt mutatja,hogy nincs szukseg anyagi erteket letrehozo mernokokre es tudosokra,csakis lekommunikaljuk a nagy semmit. Ezert tartrunk itt...(nem tudom,ismeros-e a kormany marketingstrategiaja...kb ugyanez...)”
  • 11. Esovaro 2008. október 17. 12:27
    „Kulonoskeppen nem hoz lazba ,hogy ilyen bufe ruhatar szakoknal emlitik a szegedi egyetemet az elvonalban.Valaha inkabb a matematikus, biologus, fizikus ,vegyesz kepzese volt a legrangosabb.”
  • 10. egyetemista 2008. október 17. 11:49
    „hát az első 500-ban még benne van az SZTE, de az ELTE meg BME sehol.
    Most fejezték be a BTK épület felújítását, türelem.
    Most nyert nem kevés pénzt az egyetem felújításra, szóval fejlődik.
    Csodát nem kell veárni.

    Amúgy máshol se tanulnak többet az egyetemisták.”
  • 9. tothgy 2008. október 17. 11:13
    „Kérdés ki milyen mérnök akar lenni. És mit hajlandó érte tenni.
    Abban, amit oktatnak, igen is kiváló a mérnöki kar!

    A turizmus-vendéglátásról: melyik felsőoktatási intézmény az,aki ennél szélesebb képzési választékot és ilyen színvonalon kínál? Ha más kell, oda kell menni, ahol azt oktatják.
    Ugyanakkor van kommunikáció, gazdasági képzés, kereskedelem-marketing szak és van mindehhez jó vendéglátó szakképzés a városban, tehát meg lehet szerezni itt is minden szükséges ismeretet, ha valaki meg akarja.”
  • 8. f.adri 2008. október 17. 10:48
    „Miért nem indítanak turizmus-vendéglátás szakot? A diákok az ország másik felébe utazhatnak...”
  • 7. Anonymus 2008. október 17. 10:10
    „Bolyai, Fizikai, Béke épület mellett a Zoltán utcai épületre is ráférne a felújítás.

    jozef-aa kb. két éve hallotam,hogy az SZTE a legjobb 200-ban volt benne, azóta nem tudom hogy hol áll a rangsorban”
  • 6. Haresz 2008. október 17. 10:08
    „Eléggé nulla a mérnöki kara. Járhatunk az ország másik felébe...m.o.c.s.k.o.s. szte :@”
  • 5. jozef-aa 2008. október 17. 09:31
    „Nem ártana megemlíteni a cikkben esetleg az egyetemek nemzetközi rangsorát...az első 500-ban csak az SZTE található. Legalábbis pár éve még így volt.”
  • 4. Univer 2008. október 17. 08:10
    „Nem szabadna külföldi diákot fogadni a Bolyai, Fizikai, Béke épületben. Jóérzésű Magyar ember szégyelli ezeket az épületeket.
    Bár a retró fíling és a Balkán bemutatására tökéletes.”
  • 3. ló-tusz 2008. október 17. 05:47
    „és képzeljétek el, milyen jó lenne, ha az idejárók 85%-a nem a hátsóját meresztené egész nap és inna-bulizna, hanem TANULNA is egy keveset...”
  • 2. ttk-s 2008. október 17. 05:46
    „Szerintem az ország legjobb felsőoktatási intézménye a szegedi! Jártam már párban, van összehasonlítási alapom! :-) Azért az infrastruktúra imitt-amott hagy kívánnivalót maga után, illenők lenne felújítani a Bolyait, a Béke Épületet és a Fizikai Intézetet is...”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiürítették a szegedi városháza dísztermét

Szeged - Hatszáz vendéget fogad kedden a szegedi városháza. A magyar–román közös kormányülés eseményeit a külügyminisztérium szervezi, a város a helyet adja. Tovább olvasom