Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Az ügyészséghez fordult a Fidesz az SZKT gazdálkodása miatt

Szeged - Az ügyészséghez fordult a helyi Fidesz a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) gazdálkodása miatt azt kérve a nyomozóhatóságtól: vizsgálja meg, hogy történt-e hanyag vagy hűtlen kezelés az önkormányzati tulajdonú cégnél – közölte Kohári Nándor, a párt önkormányzati képviselője pénteken.
A politikus elmondta, azért tettek feljelentést, mert az elmúlt időszakban számos, a helyi közlekedési társasággal kapcsolatos kétes ügy került napvilágra.

Kohári Nándor egyik példaként két trolibusz 2008 szeptemberi eladását említette. Az SZKT a járműveket egy cseh cégnek értékesítette, amely azokat rövidesen továbbadta a bulgáriai Haszkovó városának. Annak ellenére, hogy a szegedi cég a trolikért talán annyi pénzt sem kapott, mintha roncsként adta volna el azokat, tavaly mégis négy szerelőt küldött a járművek szervizelésére Bulgáriába, azt azonban nem tudni, ezért kapott-e pénzt a vállalat - mondta.

A Fidesz azt is kéri az ügyészségtől, vizsgálják meg az SZKT által az utóbbi években kötött tanácsadói és oktatási szerződéseket. A cég például évi 1,5 millió forintot fizet a korábbi gazdasági igazgató 68 esztendős villanyszerelő végzettségű férjének. Kérdés, ő milyen tanácsokkal tud szolgálni az SZKT-nak – fogalmazott a politikus.

Hozzátette: a közlekedési cég 2008-ban 22 millió forintért vett igénybe oktatási, képzési szolgáltatásokat; ezek egy részéről a Szofisztika Kft. állított ki számlákat. Az oktatásszervező cég tulajdonosa a korábbi gazdasági igazgató lánya volt, ma pedig egy off-shore cég birtokolja – tudatta az önkormányzati képviselő.

Kohári Nándor aggályosnak nevezte azt is, hogy az SZKT hat éven át trolibuszt bérelt a céget irányító Dózsa Gábor korábbi vállalkozásától. A jármű bérletéről még 2002-ben – Dózsa Gábor kinevezése előtt - állapodtak meg. Az ügyvezető 2003-ban – ekkortól irányítja az SZKT - megvált a vállalkozástól, a jármű bérlete azonban tovább, egészen 2008-ig folytatódott. Ezidő alatt az SZKT lényegesen többet – volt olyan esztendő, amikor 11,4 millió forintot - fizetette ki bérleti díjként, mint a trolibusz piaci ára - közölte.

A képviselő szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy a hat esztendő alatt ki fedezte a jármű felújítását és karbantartását.

Olvasóink írták

  • 9. flexsnake 2010. április 09. 22:35
    „Könyörgöm, ezt a két ..... rúgják már ki :D”
  • 8. dasza 2010. április 09. 22:06
    „Kohári Nándortól mit is várhatnánk...”
  • 7. Kazikázmér 2010. április 09. 19:15
    „Viszont kívánom!”
  • 6. DMagóg 2010. április 09. 19:10
    „5. Kazikázmér!
    Ja! Kellemes hétvégét kívánok!”
  • 5. Kazikázmér 2010. április 09. 18:58
    „Hát, hogyha valakinek a saját nick-nevéből az egyszerű olvasó csak a demagóg-ot olvassa ki mint írót, akkor az általa jegyzett szöveg, szövegek nem "demagógok", azaz ... de mit kell ezt magyarázni?”
  • 4. DMagóg 2010. április 09. 18:21
    „3. Kazikázmér !
    Bővebben? Érdekelnek az érveid, okosodhatok tőle. Előre is köszönöm!”
  • 3. Kazikázmér 2010. április 09. 18:09
    „Behalok ettől a demagóg szövegektől! Komolyan!”
  • 2. DMagóg 2010. április 09. 18:05
    „Kedves Kalmár Ferenc (KDNP) és Kohári Nándor (Fidesz)!
    Mivel nem reagáltak, megismétlem a kérdésem:
    Az elmúlt nyolc évebn Önök mit csináltak? Miért vették fel a díjazásukat, ha a szemük láttára ilyen dolgok történtek? Aludtak, és csak most nyílt ki a szemük? Eddig hol voltak? Mit tettek? Számoljanak el!

    Ja, csendestársak voltak. Értem. No, azt most nem mondhatom, hogy hova menjenek. (Ettől még a tolvaj, tolvaj marad, de Önök is cinkosokká váltak.) Nem léptek semmit, most meg ...
    Önök éppolyan bűnösök! Remélem, ez sem marad büntetlen!”
  • 1. mr.taylor 2010. április 09. 17:56
    „Nem az ügyészséghez, hanem a fal felé kellene fordulniuk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Villanyoszlopnak tolta a veszteglő Mercedest

Baleset történt Mórahalom határában péntek délután: kamion tolt villanyoszlopnak egy, az út szélén álló Mercedest. Tovább olvasom