Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Az utcára menekültek a lakók a bűz elől

Szeged - Olyan erős gázszag terjengett, hogy az utcára menekültek a lakók egy Fésű utcai házból. Valaki folyadékot fecskendezett a postaládákba, amelyeket a katasztrófavédelem szakemberei leszereltek és elszállítottak.
– Éjjel fél kettő körül egy koppanást hallottam, arra ébredtem föl. Már a lakásban érezni lehetett a borzasztó bűzt. Egy másik lakóval szaglásztunk, kerestük a szag forrását – mesélte Jobba Miklósné. A nyugdíjas asszony a földszintre érve azt látta, hogy a három lépcsőházat összekötő folyosón ég a villany. A 112-es segélyhívót tárcsázták, a tűzoltósághoz és a katasztrófavédelemhez irányították. A tűzoltók 3-4 órán át szellőztették az újszegedi, Fésű utcai lépcsőházat.

– Hiába szaglásztak, nem tudtak rájönni, honnan jön a bűz, majd beszagoltunk a postaládába. Kiderült, valamilyen folyadékot fecskendeztek be. A szakemberek mintát vettek belőle, kijött egy mozgó labor is. Nem tudták fertőtleníteni, ezért leszerelték és magukkal vitték az összes levelesládát – mesélte Jobbáné.

Jobba Miklósné több lakóval együtt sejti, ki önthette a bűzös folyadékot a postaládákba, amelyeket le kellett szerelni. Fotó: Schmidt Andrea
Jobba Miklósné több lakóval együtt sejti, ki önthette a bűzös folyadékot a postaládákba, amelyeket le kellett szerelni.
Fotó: Schmidt Andrea

Nyomoz a rendőrség

– A Szegedi Rendőrkapitányság a katasztrófavédelem jelzése alapján nyomozást indított az ügyben. A nyomozás során először azt kell tisztázni, hogy milyen vegyületről van szó. A jogi minősítés kérdésében ezt követően lehet állást foglalni. A rendőrök több tanút kihallgattak, az adatgyűjtés folyamatban van. Amennyiben a nyomozás eredményre vezet, tájékoztatjuk a közvéleményt – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Arról, hogy a lépcsőházban lakó hölgy ellen korábban volt-e már eljárás, a rendőrség nem adhat felvilágosítást.

Az asszony elárulta, a házban sejtik, ki önthette a bűzös folyadékot a postaládákba. Nem ez volt az első eset, hogy furcsa dolgok történtek a lépcsőházban. – Előfordult, hogy pillanatragasztót nyomtak a zárakba, vagy lekapcsolták egy lakás biztosítékát. Kihallgattak engem is az Újszegedi Rendőrőrsön. Elmondtam ott is, ki tehette – fogalmazott a nyugdíjas asszony.

Az A lépcsőházban, ahol az az asszony lakik, aki a lakók szerint beleöntötte a szúrós szagú folyadékot a levelesládákba, többen csak suttogva mertek beszélni. Az egyik lakó behívott, hogy ne a lépcsőházban beszélgessünk.
– Kutyaürüléket tett az egyik postaládába, máskor pedig reggelre felfeszítette azokat. Olajat öntött a levelekre. Az éjszaka közepén olyan hangosan, minősíthetetlen hangnemben üvöltött 12 éves kislányával, hogy zengett az egész lépcsőház. Egyik alkalommal fel is vettük a kiabálást, és feljelentést tettünk a rendőrségen kiskorú veszélyeztetése miatt – sorolta tovább a furcsa eseteket.

Információink szerint a postaládákba öntött folyadék nem mérgező. A vegyületet arra használják, hogy gázhoz keverve szagosítsa azt. Ezért éreztek a lakók erős gázszagot.

Természetesen bekopogtunk az asszonyhoz, akit a lakók a bűzös folyadék szétlocsolásával gyanúsítanak, de senki sem nyitott ajtót.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. queenmargareth1 2013. november 09. 12:10
    „29. sonkamiki 2013.11.08. 17:24 előbb vágnám le a kezem, mint ártsak valakinek!!!Főleg idősebbeknek, mert szerencsére vannak Szüleim!Nem ütök, nem fenyegetőzöm veréssel, vagy bármi fizikai terrorral, lelkivel még úgysem, de van aki csak azért jár fel ide, hogy mocskoljon, ennyi.Ez neki jó.Én meg mást nem tehetek, mint tűröm.”
  • 29. sonkamiki 2013. november 08. 17:24
    „Tisztelt queenmargareth1!
    Szerintem félreértésről lehet szó a megnyilvánulásommal kapcsolatban.
    A "Margit NOOORMÁLIS.." mondatom a lehetséges "elkövetőnek" szólt!
    Az hogy ha Önt is így hívják arról nem tehetek, egyébként ..." akinek nem inge..." .
    Ha viszont Ön a lehetséges "elkövető" akkor tartom az álláspontom!
    Felháborító, hogy egyetlen "személy" tartja rettegésben az egész házsort, benne több lépcsőházzal.
    Szegény, védtelen, idős embereket könnyű megfélemlíteni, kezdjen ki a " saját súly- és korcsoportjával"!”
  • 28. queenmargareth1 2013. november 08. 06:50
    „51. eternette 2013.11.08. 05:53

    38. --aki másnak vermet ás, maga esik bele...Burkoltan ott van a rossz kívánságod most is. Ez az egyedüli örömöd, ezért tartasz ott, ahol tartasz.

    csak bemásoltam.”
  • 27. queenmargareth1 2013. november 07. 22:11
    „26. _csutak_ 2013.11.07. 21:46 :) köszönöm, de nincs szükség rá:)szemközt sosem jönne, ha meg hátulról jön és ez lesz a biztos- azt úgysem védhetem ki.Max, őrá gondolnak először, ha eltűnök, megvernek, megölnek.úgy hogy nem érdekel.Amin én átmentem ahhoz képest ez semmi.
    De még egyszer kösz.”
  • 26. _csutak_ 2013. november 07. 21:46
    „@queenmargareth1:
    Szívem egyetlen királynője, ha kell egy lovag csak szólj!”
  • 25. queenmargareth1 2013. november 07. 21:34
    „24. sonkamiki 2013.11.07. 20:32 én vagyok eternette bálványa és ihletője, szerelme, lételeme, múzsája.
    A nevem nyilvános, lakhelyem szintén ezt mindenki tudja.Lehet jönni fatestápolózni, ha én voltam.”
  • 24. sonkamiki 2013. november 07. 20:32
    „17. eternette 2013.11.07. 16:18
    Úgy hallottam, az elkövető keresztneve: Margit.
    Ez a Margit NOOOORMÁÁÁÁLIIS??
    Saját "fegyverével" kell legyőzni, vagy egy kis fa "testápoló" segíthet az ilyen fajta "szórakozás" leszokásában!”
  • 23. szabojóska 2013. november 07. 19:19
    „Utólag olvastam,hogy az illető anyag merkapto - etanol volt. Ezzel is dolgoztam. A gáz szagosításához semmi köze,mert kevésbé illékony. Ez is Hypoval hatástalanítható. A szintetikus szerves kémiában használatos anyag.”
  • 22. szabojóska 2013. november 07. 19:11
    „A gáz-szagosítására használt folyadék etil-merkaptán és tetrahidro-tiofén elegye. Az illékony rész a merkaptán, a tapadóbb a Tiofén. A szag már 5 ppb körüli koncentrációban érezhető. Sárga vashordóin a szalutáló bűzborz látható. A Hipo gyorsan oxidálja,ajánlom azoknak akiket ilyen támadás ér.”
  • 21. Zotya100 2013. november 07. 18:48
    „Ilyeneket olvasva örülök, hogy ennyire nyugodt, békés házban lakunk!!!!”
  • 20. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. november 07. 17:57
    „Ott lett alb*va, hogy amikor az SI mértékegységeket megalkották a büdösre nem találtak ki valami mérőeszközt, így marad csak egy szubjektív valami, ami manapság semmit nem támaszt alá.
    De ah már szag:
    A smmilyen szabálynak meg nem felelő vállalkozás, semmilyen szabálynak meg nem felelő kéménye, okádja a semmilyen szabálynak meg nem felelő égésterméket.
    5 percnél többet nem lehet kibírni az udvaron (nem ám belváros!)
    Ezzel mikor foglalkozik már valaki, vagy nekem kell spicliskedni?”
  • 19. szliz 2013. november 07. 17:36
    „Ez szép,a spektrométer világosan kiírta,az anyag MERCAPTOETHANOL volt kb 2,5-3 ml került a postaládákra!Csak egy kis infó erről a veszélytelen anyagról,de google-be beírva mindent meg lehet róla találni.

    GHS szerinti biztonsági adatok
    Hazard Statement(s) H301: Lenyelve mérgező.
    H310 + H330: Bőrrel érintkezve vagy belélegezve halálos
    H315: Bőrirritáló hatású.
    H318: Súlyos szemkárosodást okoz.
    H410: Nagyon mérgező a vízi élővilágra, hosszan tartó károsodást okoz.
    Precautionary Statement(s) P273: Kerülni kell az anyagnak a környezetbe való kijutását.
    P280: Védőkesztyű/ védőruha használata kötelező.
    P280: Szemvédő használata kötelező.
    P302 + P352: HA BŐRRE KERÜL: Lemosás bő szappanos vízzel.
    P304 + P340: BELÉLEGZÉS ESETÉN: Az érintett személyt friss levegőre kell vinni és olyan nyugalmi testhelyzetbe kell helyezni, hogy könnyen tudjon lélegezni.
    P305 + P351 + P338: SZEMBE KERÜLÉS esetén: Több percig tartó óvatos öblítés vízzel. Adott esetben a kontaktlencsék eltávolítása, ha könnyen megoldható. Az öblítés folytatása.
    P309 + P310: Expozíció vagy rosszullét esetén: Azonnal forduljon TOXIKOLÓGIAI KÖZPONTHOZ vagy orvoshoz.”
  • 18. szatyi 2013. november 07. 17:07
    „"17. eternette 2013.11.07. 16:18 "
    Tudjuk, hogy zsigerből gyűlölöd, de ezt azért nem kellett volna!”
  • 17. eternette 2013. november 07. 16:18
    „Úgy hallottam, az elkövető keresztneve: Margit.”
  • 16. Zember 2013. november 07. 12:51
    „6, 7, 8, 10, a humorérzéken még van mit javítani...”
  • 15. nyomdasz63 2013. november 07. 12:32
    „A TEK embereinek repertoárjában is szerepel az anyag. Nemrég Pesten is használták ürügyként,hogy kiüríthessenek ideiglenesen egy bérházat...bűnözőket kerestek,-a lakók meg órákig az utcán,a ház előtt vártak.”
  • 14. _csutak_ 2013. november 07. 12:30
    „@ tinta77:
    Mondd csak Jóbarát, te még hiszel a mesékben?
    A pszichiátria hazai nívója (nem az orvosok vagy személyzet miatt!) nem éri el a XIV Lajcsi korabeli ispotályokét!
    Mit tudnak kezdeni egy 160-as IQ-val megáldott fazonnal aki az elé tett MMPI -t az első olvasatra megfejti, akinek a Szondy teszt a fejében van, aki ... és sorolhatnám.
    Ezek az itthon maradott orvosok úgy agyon vannak csapva melóval, hogy képtelenség adekvát gyógymódra időt energiát fordítaniuk.
    Néha a jó szó több csodát tesz a szomszédság ügyében, mint az egész klinika személyzete!”
  • 13. notebook 2013. november 07. 12:02
    „A társasházak építsenek ki közgyűlési döntés alapján kamerarendszert a közös helyiségekre nézve és a díjat a közös költségből fizessék. Az örző-védő kft. rögzíteni tudja 3 napra visszamenőleg, ha valaki a nap bármwly szakában mások bosszantásában tevékenykedne.Szerintem ez megoldahtó, havi díja sem magas, főleg ha annyi lakásra van elsoztva, ahány lakásos a társasház.”
  • 12. csiperó 2013. november 07. 11:58
    „Addig, amíg fizikai bántalmazás, sérülés nem történik, amíg nem közveszélyes a többi lakóra nézve, addig a rendőrség tehetetlen. Senkit nem lehet kényszeríteni a pszichiátriai vizsgálatra sajnos. Gyámság alá lehetne vonatni, de az sem egyszerű. Évekig éltünk falszomszédságban egy szó szerint beteggel. Volt, hogy kommandósok törték rá az ajtót, volt, hogy mezítelenül rohangált éjjel a lépcsőházban, volt, hogy inzultálta a gyerekeket, apukákat. De legjellemzőbben 2 évig minden éjjel üvöltött.Este 10től reggel 5-6ig. A végén már megszoktuk. Mikor utoljára üvegekkel dobálta meg a nyugdíjas mamókat, na akkor végre elvitték 3 hónapra, majd visszaengedték...Szóval kezelhetetlenek, akárcsak a helyzet is.”
  • 11. jozkó 2013. november 07. 11:57
    „Minő véletlen, hogy a "feltételezett elkövető" nem volt otthon a nagy "szagáls" éjszakáján...az észlény!
    Ennél az inkriminált bűznél is nagyobb lehet majd az, amikor az illető a "gyóntatóinak" kitálal, miért is vegzálja a lakókat?!
    Minél mélyebbre túrnak a kupacba, az rendszerint annál büdösebb.”
30 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem várta meg a kilakoltatást - öngyilkos lett Dönisz

Barátai szerint a szegedi férfi nem tudta elviselni azt a szégyent, hogy 59 évesen utcára kerül. Tovább olvasom