Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Az utolsó lekapcsolta a villanyt a gyárban

Szeged - 20 évvel ezelőtt, 1994 júliusában zárt be a Szegedi Textilművek, több ezer szegedi volt munkahelye. A még élő dolgozók nem felejtenek: szeptember 13-án ismét textiles találkozót rendeznek.
– 1994. július 6-án a délutános műszak elején Páling Lajos szövőmester „lerántotta" az áramot – emlékezett vissza életük egyik legkeserűbb napjára Fráter János a Szegedi Textilművek előtt állva. – Lajos, aki az utolsó szövőgépet leállította, sajnos már nincs köztünk. De sokan mások is meghaltak, a lányok lába pedig a napi 20 kilométeres sétában odalett.

A tizedik találkozó

Szeptember 13-án Kiskundorozsmán, a Fényes étteremben tartják a hagyományos, idén 10. textiles találkozót. A szervezők azt szeretnék, ha a résztvevők 14 órakor a textilművek előtti parkolóban találkoznának, ahol megemlékeznek a gyár bezárásának 20. évfordulójáról, és egy koszorút is elhelyeznek a falon. Innen különbusszal szállítják a résztvevőket Dorozsmára.
A Szegedi Textilművek területén ma a Kálvária Ipari Park működik, a valahai szövöde és fonoda hatalmas csarnokai azonban máig üresek. Információink szerint az ipari park címet birtokló, hasonló nevű részvénytársasággal szemben felszámolási eljárás indult, de ez nem akadályozza a park működését.

Fura helyzet, hogy a 90 százalékban nőket foglalkoztató textilművek volt dolgozói közül pont öt férfival találkoztam a főbejáratnál, a „lányos" szobor tövében. Makrisz Agamemnon Fonónők című alkotása 1958 óta áll az 1949-ben alapított Szegedi Textilművek előtt.

Kiderült: azért jöttünk ebben a körben össze, mivel a férfiak szervezik meg a rendszeres textiles találkozókat. A volt dolgozók közül eljött Pintér János, aki konyharaktáros volt 1972 és 1986 között. Pigniczki József szövő művezetőként dolgozott 20 évig, 1974–1994-ig, a gyár bezárásáig. Barna József a szakszervezeti bizottságban állt alkalmazásban 1963-tól 1973-ig. László Géza függetlenített sportvezető volt 1961-től 18 éven keresztül: utána disszidált, ma svájci–magyar kettős állampolgár. Fráter János pedig a szövődében volt főművezető 1994-ig, csaknem 20 éven át.

A szobor előtt balról jobbra László Géza, Pigniczki József, Barna József, Fráter János, Pintér János. Fotó: Frank Yvette
A szobor előtt balról jobbra László Géza, Pigniczki József, Barna József, Fráter János, Pintér János. Fotó: Frank Yvette

A kérdés a régi dolgozókhoz ugyanaz: mire emlékeznek vissza szívesen, és hogy érintette őket az, amikor lakat került a kapura. – Ha nem zárták volna be, ma is itt dolgoznánk, akkora volt az összetartás: közös kirándulások, névnapok, klubélet tartotta össze a csapatot. Akik a második ütemet építették, úgy éltek, mint egy nagy család. Amikor a találkozókon az albumokat nézegetjük, azt látni, hogy ugyanazon a képen az egyik ember sír, a másik nevet. Ez a gyár a fiatalságunk volt, azokat az éveket éltük meg itt együtt, amikor mindenki a legfogékonyabb – mondták.

– Én ugyan nem értem meg a bezárást, hamarabb elmentem, de még 10 évig minden éjjel a textillel álmodtam – szólalt meg Pintér János. László Géza, aki a rendszerváltás után kezdett visszajárni Szegedre, azt mondta, döbbenten nézte, mi történik nemcsak a textillel, hanem az összes szegedi gyárral.

Cégvesztő című, 1999-ben megjelent riportkötetemben írtam: körülbelül 2 ezer ember munkahelye szűnt meg, csak a textilben. „Olyan munka, amit azt gondolnánk, senki sem sír vissza, mert a rabszolgához is méltatlan. Mégis visszasírják azok, akiknek ez volt az életük. Akik máig is csak egy dologhoz értenek igazán, a fonáshoz és a szövéshez."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatják a hálózattisztítást

Hétfőtől vasárnapig folytatódik az ivóvízhálózat tisztítása a Szeged–Algyő Ivóvízminőség-javító Projektben. Tovább olvasom