Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Ázott a búcsú Tápén

Szeged - A Vásár téren felállított vurstli, a misékre feldíszített templom, a művelődési házban kézműves és néptáncos várta tegnap, hogy legalább mára kiderül az ég, és megtarthatják a hagyományos tápai búcsú legfőbb ünnepnapját.
Vert seregként ázott tegnap a Vásár téri vurstli Tápén. Egész álló nap szinte egy lelket sem lehetett látni az utcákon. Semmi nem emlékeztetett rá, hogy búcsút tartanának a mostani hétvégén. A templomban az esti misére és koncertre rendezkedtek az asszonyok Perlaki György plébános vezényletével. A művelődési ház udvarán üresen tátongott az udvari nagysátor. Bentről viszont kacagás, dalolás, sikongatás hallatszott. „A tápai határba',/ esik az eső vaktába',/ ázik már a gyékényes, gyékényes,/meg a kézműves,/ az ünneplő gatya vizes lesz. A kézműves bánatos,/ mert a gatya vizes most,/ ne légy ezért bánatos, bánatos,/ sej de bánatos,/ a két kezed járjon most!"

A céllövölde a szakadó esôben is vonzotta a gyerkôcöket. Az sem volt utolsó szempont, hogy félig fedett volt. Fotó: Frank Yvette
A céllövölde a szakadó esôben is vonzotta a gyerkôcöket. Az sem volt utolsó szempont, hogy félig fedett volt. Fotó: Frank Yvette

– Csakhogy végre megérkeztünk! – fűzte a buszon költött nóta végére a frissen érkezett dunántúli vendégek vezetője, a fűfonó Karli Andrásné Éva. A tápai Gyékényből Szőtt Egyesület történetében először a Szent Mihály-napi búcsúra időzítette saját összejövetelét, hogy ország-világ elé tárja kincseit. Mesélték, hogy kilenc éve – hasonlóan bús-borongós napon – véletlenül jöttek össze. Vezetőjüket, a fél világot bejárt tápai iparművészt, Nagyné Török Gizellát megkérték a templomban segítő asszonyok: szőne nekik karácsonyra gyékényangyalkákat. Az asszonytól aztán tanulni kezdtek. Most már állítják: az angyaloknak köszönhetik, hogy egymásra találtak. Így lett a falunak a viselete, tánca, dala, zenéje mellé megint gyékénye. A tápai szövők barátkoznak dunántúli, szabadkai és erdélyi kézművesekkel is. Ezért buzgón imádkoztak a szép időért, hogy napfényben debütálhassanak a nagyközönség előtt. Vigasztalták egymást, miközben vitrinbe állították a fűszobrokat, gyékénytemplomot, szalmaképet, fonott tojást, és csuhévirágot tűztek a ruhájukra – hogy biztosan segítenek az elemek. A természet adta, fűben, gabonaszárban, vesszőben ott a föld, a víz, a szél, a napsütés sok ezer éves energiája.

Senki nem volt bánatos, gyorsan járt a kezük a tápai asszonyoknak. Fotó: Frank Yvette
Senki nem volt bánatos, gyorsan járt a kezük a tápai asszonyoknak. Fotó: Frank Yvette

Misék, bemutatók, tánc, koncertek

Vasárnap 7 óra: Kiss-Rigó László megyés püspök celebrál reggeli misét, felszenteli az új, Csanád megye védőszentjét, Szent Gellértet ábrázoló üvegablakot. 10-kor a nagymisét Perlaki György plébános mondja, utána körmenet. 10 és 18 óra között a művelődési házban várják a vendégeket. Délután 3-kor néptáncegyüttesek lépnek fel, este 6-kor Kovács Zsuzsa énekel operettet, 7-től Gáspár Laci és a Bon-Bon koncertezik.

Búcsú Tápén

Az ótörök búcsú szó jelentése: felmentés. Búcsújárást egyedül a katolikus egyház tart; gyónással, áldozással nyerhető főpapi áldással rövidíthető a mennyországba vezető út. A búcsújárást a betakarítás utáni nyárvégi, őszi hétvégékre tették, hogy rokonlátogatásra is alkalom legyen. A nagymise és a körmenet a koronája. Tápénak 1649 óta van vásártartási joga, azóta búcsút is tart – tudtuk meg a Móra-múzeum néprajzkutatójától, Vincze Klárától. Szent Mihály a család, a béke és a vasárnap patrónusa, de a halál nagykövete is. Egyben a váci egyházmegye védőszentje, ahová 1993-ig Szeged tartozott.

Olvasóink írták

  • 3. búcsú 2008. október 06. 08:35
    „évről évre unalmasabbak a Tápéi búcsúk. Talán már nem is hasonlít a régi jó igazi búcsúkra. Rengeteg ember ezt vallja, hogy nem érdemes már ki menni. Minden évben kevesebben vannak. Tiszta cukorka árus, meg játék árus az egész. Másról nem szl. Egy szóval nagyon unalmas, úgy hogy nem is baj, hogy esett az eső. Petőfitelepen sokan ezt vallják. Igazuk van. Nem vesztettünk semmit.”
  • 2. Tápai 2008. október 05. 20:06
    „Nógrádi ezen az oldalon függő! Ugye?”
  • 1. benq 2008. október 05. 19:12
    „http://mrahalom.myminicity.com/tra”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bosszúra készül a csengelei gyilkos?

Csengele - A hírek szerint bosszúra készül a 20 év után szabaduló L. László, aki azért ült… Tovább olvasom