Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

B. Nagy büntetné a külföldi szabálytalankodókat

Szeged - Törvénymódosító javaslatot nyújt be ősszel a parlamentben B. Nagy László, a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje, hogy a szabálytalankodó külföldi vezetőkön is be lehessen hajtani a közlekedési bírságot.

- Havonta 70 ezer kamion robog keresztül Szeged belvárosán. 60 százalékuk külföldi, és szabálytalanul közlekedik, jelentősen veszélyeztetve a szegediek biztonságát. Egy jogszabály szerkesztési hibája miatt a külföldiekre kiszabott bírság nem hajtható be, így az az autós, aki a határ túloldalán még betartja a közlekedési szabályokat, Szegeden balesetveszélyesen közlekedhet – fogalmaz B. Nagy László, a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje.

A Népszabadság korábban megírta: a 2007-ben elfogadott szabálysértési jogsegélyről szóló törvény alapján el lehetne járni a külföldi gyorshajtókkal szemben, de több szakjogász szerint fordítási hiba csúszott a szövegbe. Az „infringements of the rules of law" kifejezést „szabálysértésnek minősülő"-ként fordították – pedig ha általában a szabályok megszegéseként, jogsértésként és törvénysértésként értelmezték volna, nem lenne szükség többoldalú egyezményekre a szabálysértő gépjármű-tulajdonosok adatainak átadásáról. Noha az objektív felelősség 2008. májusi bevezetése óta nem lehet következmények nélkül megúszni a gyorshajtást, és más közlekedési szabálysértéseket, a külföldieken és a külföldi rendszámmal közlekedő magyar autósokon szinte semmiféle bírságot sem lehet behajtani, még az autó tulajdonosának adatai is megállapíthatatlanok.

B. Nagy László ezért ősszel a parlamentben törvénymódosítást tervez benyújtani: lehetővé tenné, hogy a szabálytalankodó külföldi vezetőkön is be lehessen hajtani a bírságot. – Itthon is, mint más európai uniós országokban, legyen a rendőrségnek jogszabályi felhatalmazása és lehetősége elvenni a szabálytalankodó autós iratait, vagy akár az autója kulcsát is addig, amíg be nem fizeti a rászabott bírságot. A szegediek biztonsága érdekében össze kell fognunk a kormánnyal – hangsúlyozza. Ha az Országgyűlés elfogadja javaslatát, a szigorítás még ebben az évben életbe léphet.

Tavaly 1700 esetben intézkedtek

Megírtuk: márciusban 15 bankkártya-leolvasó készüléket szereltek be a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóiba. Amennyiben a szabálytalankodó – külföldi és magyar egyaránt – a helyszínen tudomásul veszi a bírságot, annak összegét 3-tól 20 ezer forintig a járőrnél kiegyenlítheti. A büntetés kifizetéséről a szabályszegő nyugtát kap a rendőrtől. A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei tavaly több mint 1700 esetben intézkedtek és alkalmaztak helyszíni bírságot vagy feljelentést külföldi szabálysértővel szemben.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. bzoli-41 2010. szeptember 01. 19:59
    „EZt alapból úgy kellett volna, hogz mindenki büntethető legyen... Majd felteszek egy román rendszámot, aztán száguldozok én is mindenhol...”
  • 34. kozmopolita 2010. szeptember 01. 12:01
    „Csizmas, emiatt nem utalnak, hanem tisztelnek a magyart. Most csak rohognek rajtunk. Evente cirka 40 ezer km-t autozom Europaban, es szembeotlo a kulonbseg a magyar hatart atlepve. Ahogyan Saturnus is irta, a szigoru osztrak 130-as tempo utan mindenki Magyarorszagon akarja behozni a "lemaradast", mert ott buntetlenul megtehetik. Es nemcsak az autopalyan van igy, hanem lakott teruleten is. A regi unios orszagok mar eleg jol osszehangoltak a nyilvantartasaikat, csak ehhez kellene csatlakozni, aminek viszont Magyarorszagon hianyzik a törvenyi feltetele.
    Egy nemet kollegam meselte, hogy amikor atjott Svajcba, lefenykepeztek az autopalyan 135-tel (itt 120 a limit). 3 het mulva (!) megkapta a csekket a nemet (!) rendörsegtöl, igy nem tehette meg, hogy futyul ra. Na igy kellene mukodni a dolognak.”
  • 33. saturnus 2010. szeptember 01. 09:03
    „Én csak annyit tudok,hohy mihelyt átlépik az Osztrák határt a román ,török, bolgár kamionok ott abban a pillanatban mint a megszelídült nyuszik egyből tudják a lassú haladást az út szélén libasorban és a szélső sávban. Nem hajtanak be a pirosban és nem állják mel a kereszteződést,nem lapítják szét a gyalogost a zebrán egyből tudják a szabályokat.Nem ez bábu akit o v mozgat találta ki hanem azok az emberek aki elszenvedői ennek barmog garázdálkodásainak.Csak egy példa az új körforgalmú jelzőlámpával irányított útkereszteződéseknek a forgalmában simán átlépik a vezetősávokat levágva az utat teljesen szabálytalanul. Ott bizony ott kellene lenni néhány rendőrne egy ideig és megfigyelve kiemelni a durva és veszélyeztető autósokat és időben rá szólni a szabálytalankodóra maradjon a sávjában.”
  • 32. délikapu 2010. augusztus 31. 23:15
    „27. Te miről beszélsz? Szerbiában, Romániában és Bulgáriában, de még Ausztriában is jártam már úgy, hogy elvették a papírjaimat, amíg nem fizettem!”
  • 31. Zsoltee0716 2010. augusztus 31. 20:42
    „29. hozzászólás macs 2010.08.31. 20:09

    Ha az NKH megy ki akkor ninncs mese, ha rendőr akkor elvileg nem fizeti ki a büntetést.”
  • 30. Zsoltee0716 2010. augusztus 31. 20:41
    „27. hozzászólás Csizmás 2010.08.31. 18:55

    Kamionosoktól tudom, hogy pölö a német rendőr meg állít és meg látja a fülkében a gáz melegítőt, már azért is büntett!

    Kérdezz meg egy olyat aki nemzetköziben jártas.

    Az a szégyen tudják, hogy itt Mo.-on mindent meg lehet csinálni. nem vonatkoznak rájuk szabályok.
    25.hsz-ban is kamionosoktól tudom. Ott kint nem viccelnek.
    Pölö nem olyan rég volt egy ilyen is, hogy mentek horvátba magyar határőrök még elfogadták a papírt, rajta a súllyal, no a horvátok azok lemérték 90 kg több, új papírt kellett kérni a cégtől,akinek a cuccát vitték.

    KLJ-s topic tár vagy a gróf ők kamionosok majd írnak ha észre veszik! várom szeretettel őket!”
  • 29. macs 2010. augusztus 31. 20:09
    „Most valaki mondja meg, lehet büntetni a jelenlegi jogszabályok szerint is, vagy nem, mert a hozzászólások elbizonytalanítottak.”
  • 28. történész 2010. augusztus 31. 19:40
    „Szégyen..na ne röhögjek ..már azon hogy egy ilyen szupersztár oranzs elvtárs csak a nép követelésére jön rá tenni kellene már valamit..jellemző eltelt a száz nap és csak hülyítették a népet.”
  • 27. Csizmás 2010. augusztus 31. 18:55
    „majd mikor mi megyünk külföldre és minket is büntetnek jó lessz e???? most minket sem büntetnek a környező orszagokban!!! Sajnos tiszta szégyen amit itt akartok ! nem csoda hogy mindenki utálja a magyart!”
  • 26. úgyistudod 2010. augusztus 31. 18:32
    „Hú, de ideje lenne......!”
  • 25. Zsoltee0716 2010. augusztus 31. 17:22
    „Ahogy mesélték autos megállítva, papírok elkérve az lehet fizetni, amennyiben nem papírok maradnak a rendőrnél.amennyiben nincsen lové vagy kártya leolvasó vagy séta a legközelebbi automatához. Rosszabb esetben, pedig félre lehet állni a teherautóval, főleg vezetési idő túl lépése miatt, mert nem sokan vannak kiképezve analog ill digitalis tachográf ellenőrzésére.

    No meg látjuk mit tud tenni ez a javaslat, eleinte hatalmas pénzeket fog hozzni, utána ha minden jó akkor be fogják tartani a szabályokat, és ne csak a külföldiekkel szorakozzanak, hanem a z itt élőket is egy kicsit jobabn meg kellene szorongatni.”
  • 24. ojack 2010. augusztus 31. 16:46
    „Amikor 1967-ben újra lehetett menni Jugoszláviába már akkor a közúti rendőrök megbüntettek,ha szabálytalankodtál.Addig bevonták az útleveled,vagy lecsuktak amíg nem fizettél!!!!!!!!!!!!!Azóta 43 év telt el átrajzolták Európa térképét,de a külföldön elkövetett szabálytalanságért bárhová utazol helyben kell fizetni.
    Nálunk a béna politikusok ennyi idő alatt nem törvénykeztek,mert mindig a saját zsebük érdekelte,pedig ha már lehetne büntetni a külföldieket,abból a pénzből-ami nem kevés lenne éves szinten-is szakíthatnának biztos maguknak.Ez egy béna ország,ahol mindent lehet a külföldieknek.Mindig kinyalták/ják a seggüket.Lehetne még ragozni napestig,de nincs foganatja.
    Végre már törvényt kellene alkotni,elvtársak ébresztő,ez még nem a "KÁNAÁN"”
  • 23. gróf 2010. augusztus 31. 14:19
    „"B. Nagy László 2010 áprilisában a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról szerzett országgyűlési képviselői mandátumot. A parlament honlapján olvasható életrajza szerint 1983-ban a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát, majd 1994 és 2000 között megszerezte az angliai Brunel University Buckinghamshire Management Studies diplomáját, valamint ugyanott elvégezte az intézmény MBA képzését is. 1992-ig a Gabonatermesztési Kutató Intézet tudományos munkatársa volt, majd szegedi bankfiókokban dolgozott vezető beosztásban, 2008-tól pedig több gazdasági társaságot is irányított."

    Egyelőre ennyi kedves mugri, aztán majd kiderül mivel bővül még az önéletrajza!”
  • 22. mugri 2010. augusztus 31. 13:41
    „Mongya mámögg vallakki kiffélle-miffélle ezza bééénaggyyy? Élletömmbe nemm halotam rulla, he-he:)))))”
  • 21. zoltanszabo 2010. augusztus 31. 12:49
    „Miért kell várni ilyen sokat erre a törvényre?Már régen meg kellet volna hozni! Naponta közlekedek a 43.-on kész katasztrófa ahogy életveszéjesen közlekednek az "olasz-,stb. románok.A kreszt nem is ismerek,be sem tartják.Kész életveszély ahogy előznek nem baj ha szemben jön valeki,letolnak az útról.Sajnos elég sokszor kerültem miattuk vaszélyes helyzetbe.Ha minden szabálytalankodó külföldi bírságot bahajtanának,esetleg az útjavítására is felhasználhatnák.Ha helyszínen nem fizet,útlevél,egyébb személyi papirokat elvenni.”
  • 20. deszkás 2010. augusztus 31. 12:34
    „Mi ebben az új? GRÓF leirta az igazságot és ezt kampányfogásnak beállitani nem piskóta! "Forditási hiba"? <moderálva> már rég helyre kellet volna hozni!És erre mikor jött rá? Mi (én) több éve tudjuk bosszankodtunk is eleget mert a Kádári időkben a külföldön elkövetett pl. gyorshajtást "bevasalták" rajtunk!!!”
  • 19. gróf 2010. augusztus 31. 12:06
    „Kispacni!

    "Milyen érdekes, a magyarok nagy része tudja, hogy Horvátországban nem lehet száguldani, mert a horvát rendőrök nem nézik tétlenül a külföldi száguldót."

    De Horvátországban a gazdag vállalkozók és celebek nem szlovák és lesothói rendszámmal közlekednek és nem keresik szakjogászok a kiskapukat, hogy miért maradhatnak büntetlenek.
    Van egy joghézag azt mi délen megszívjuk, északon fölözik a hasznát...a román kamionost csak azért nem büntetik mert akkor a szlovák rendszámú nagy embereket is kellene...”
  • 18. kiokushyn 2010. augusztus 31. 12:03
    „Ehhez olyan sok ész nem kell.Minden országban súlyosan büntetik a szabálytalankodókat,--, teljesen mindegy, hogy mely országból jött-, csak kis hazánkban NEM divat ez.
    Bízom benne,hogy végre megváltozik a helyzet!Sokkal hamarabb kellett volna.Útlevelét elvenni, ha nincs pénze, kérjen a követségen keresztül, s csak ha rendezve van a számla, akkor távozhat. Lenne itt rend hamarosan!”
  • 17. bélás 2010. augusztus 31. 12:01
    „persze.
    ahogy bekerül a körbe, másra se fog gondolni, mint megtömni a zsebeit”
  • 16. gróf 2010. augusztus 31. 11:51
    „15. hozzászólás kispacni 2010.08.31. 11:41

    Hidd el, van benne tapasztalatom.
    Ha figyelmesen elolvasom a cikket azt látom, hogy keresik szakjogászok, hogy miért ne kelljen vesződni a külföldivel...pár mondatot kiragadok, lehet félreértő lesz, de nem akarok bele folyni a dolgokba.

    "A Népszabadság korábban megírta: a 2007-ben elfogadott szabálysértési jogsegélyről szóló törvény alapján el lehetne járni a külföldi gyorshajtókkal szemben, de több szakjogász szerint fordítási hiba csúszott a szövegbe."
    -fordítási hibát ki kell javítani és mehet a büntetés.

    "Noha az objektív felelősség 2008. májusi bevezetése óta nem lehet következmények nélkül megúszni a gyorshajtást, és más közlekedési szabálysértéseket,"
    -miért nem javították ki a 2007-ben elkövetett fordítási hibát?

    "a külföldieken és a külföldi rendszámmal közlekedő magyar autósokon szinte semmiféle bírságot sem lehet behajtani, még az autó tulajdonosának adatai is megállapíthatatlanok."
    -ez sok embernek érdeke!!! (szlovák stb rendszám). Nem tudnak külföldi szófiai, pozsonyi okmányirodától adatot kérni.

    "márciusban 15 bankkártya-leolvasó készüléket szereltek be a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóiba. Amennyiben a szabálytalankodó - külföldi és magyar egyaránt - a helyszínen tudomásul veszi a bírságot, annak összegét 3-tól 20 ezer forintig a járőrnél kiegyenlítheti."
    -mit talált fel újat a B. Nagy?

    A külföldi kamionosok csak kihasználják a helyi kiváltságosoknak megteremtett joghézagot.!!!!!!!!!!!!!!!!!”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Próbálják az operafesztivál produkcióit

Szeged - A bergeni operától a New York-i Dicapóig több partnerszínházban is próbálják már a… Tovább olvasom