Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Babakocsival a szegedi belvárosban

Szeged - Kátyúkkal, buckákkal kell megküzdenie annak a kismamának, aki Szeged belvárosában szeretne keresztülvergődni babakocsival. Az üzletekben előfordul, hogy a vevőterelőn gyömöszölik át a járgányt, a nagyáruházat pedig egyszerűen megkerülik.
– A belvárosi butikokba csak segítséggel, és nagy erőfeszítések árán tudnánk bejutni babakocsival, ezért inkább maradnak a hipermarketek, ahol akadálymentesen közlekedhetünk egyik üzletből a másikba – panaszkodott Böjti-Boda Magdolna, akit arra kértünk, tesztelje a szegedi belvárost kismamaszemmel.

A négy kerékkel közlekedés nem csak bevásárláskor jelent problémát. A feltűnően csinos kismama az egyik gyógyszertárba is csak hosszas próbálkozás után tudta begurítani a kocsit, mert az többször is megakadt a bejárati ajtó küszöbében. A Kárász utcai gyorsétterembe sem könnyű a bejutás. Magdolna egyik kezével az ajtót támasztotta, míg csípőjével és bal kezével próbálta betuszkolni a járgányt, benne az egyéves Majával. A nagyáruháznál még nehezebb tornamutatványt kell végrehajtaniuk a kismamáknak, kispapáknak. Habár itt külön rámpát alakítottak ki a babakocsiknak, a lépcső annyira meredek, hogy Magdolna felfelé csak nagy erőfeszítések árán tudta feltolni, lefelé pedig nagyon oda kellett figyelnie, nehogy rosszul lépjen, vagy valamelyik kerék félrecsússzon a lejtőn.

Böjti-Boda Magdolna is csak nehezen tudta betolni a babakocsit az üzletbe. Fotó: Schmidt Andrea
Böjti-Boda Magdolna is csak nehezen tudta betolni a babakocsit az üzletbe.
Fotó: Schmidt Andrea

Kis Katalin rémálma, hogy a nagyáruház lépcsőjén babakocsival közlekedjen, egyszer ugyanis majdnem leesett róla kisfiával. Katalin a sín és macskakő párosítástól is retteg. Egy József Attila sugárúti átjárónál például percekig tartott, mire nagy nehezen áttolta a kocsit, ami a sínbe és a besüllyedt útburkolatba is beakadt. Ha teheti, a Széchenyi téri nagypostára inkább gyerek nélkül megy a rámpa nélküli lépcsők miatt, habár a fotocellás ajtó nagy segítséget jelent. Néhány élelmiszerboltban kénytelen a bevásárlókocsiknak szánt vevőterelő alatt „átgyömöszölni" a kocsit. Busszal pedig csak akkor utazik, ha az alacsonypadlós.

Futás a hullámvasúton

A kijelölt gyalogátkelőhelyen sem könnyű az átjutás babakocsit tolva. Nagyné Baka Eszter, a 9 és fél hónapos, Bogó becenévre hallgató kisfiú anyukája a Kossuth Lajos sugárút és a Rókusi körút kereszteződésénél általában hosszú percekig álldogál, mire a kanyarodósávnál valaki elengedi. A Mars téren olyan rövid ideig tart a zöld, hogy a négykerekes járgányt tolva csak futótempóban ér át.

Olvasóink írták

  • 20. gróf 2009. július 24. 14:07
    „CID!

    Az, hogy Te miként vélekedsz, az a Te jogod a véleménynyilvánításra...ezzel nagy gond nincs.
    A probléma az, hogy ha a 70 éves munkavállalót nem rakják be vasárnap dolgozni, mert misére megy...és a kisgyerekest dolgoztatják hétvégén.
    Ha egy boltba nem jut be egy kisgyerekes, az diszkrimináció!!! Ha jár a kerekesszékesnek, a sötét bőrűnek a vallásosnak, az idősnek valami, az járjon a gyereket vállalónak és az EMBERnek attól függetlenül, hogy éppen esetleg csak azért nem tud járni, mert 2 éves.
    Nem sokáig tudnak boltba járni a sok elvonás miatt amúgy sem...a munkahelyeken is szívatják a gyerek miatt az embert. Miért csoda az ha boltba akar menni valaki? Inkább a gyerekvállalás lesz ritkaság.
    Az öregedés törvényszerű jó esetben. A gyerek nevelése nálam nagyobb tiszteletet vív ki, hiszen az önzetlenségről szól.
    Családomban megtapasztaltam a 80-s években, hogy milyen a kerkesszékesek lenézése, helyhezkötöttsége és tehetetlensége. Mostanában a kisgyerekek miatt ér hátrány.

    ( sem kerekesszékkes, sem babakocsis családtagommal nem voltunk a mekiben...nem volt rá keret, és tényleg van világ anélkül is) :) :(”
  • 19. CID 2009. július 24. 13:35
    „gróf : Ha valaki attól megdöglik, mert nem tud bemenni a DM-be, vagy a mekibe, akkor igen :) Dögöljön meg.”
  • 18. gróf 2009. július 24. 12:41
    „CID!

    Lehet, hogy igazad van...ki kell várni azt a 3- évet, amíg a gyerek babakocsi nélkül közlekedik, és utána lehet ügyet intézni, bevásárolni. Vagy ha sürgős, ki lehetne kötni a kis pelenka pusztítókat egy fához az üzletek elé.
    Éljenek a nyugdíjasok, a gyerekesek meg dögöljenek meg...”
  • 17. emzsu 2009. július 23. 10:14
    „CID: írtam én olyat, hogy én akarok bemenni a kocsmába?”
  • 16. CID 2009. július 23. 10:01
    „emzsu : ki mondta, hogy nincs jogod ? De ha te bevinnéd a gyerekedet egy füstös kocsmába, hát, lehet a te gyerekedet kellene sajnálni :)”
  • 15. daveedbrown 2009. július 23. 09:56
    „de akkor minek megy be az üzletekbe babakocsival???Ezt sosem értettem”
  • 14. emzsu 2009. július 23. 09:47
    „Sajnos a cikk témájával egyetértek. A kendőt mi is nagyon szeretjük, de 20 fok felett meggyulladunk mind a ketten. A kislányom születése óta babakocsival talán csak egy helyre tudok bemenni a kedvenc üzleteim közül és nem a hipermarketekre gondolok. Így marad a pénz a zsebemben, siránkozzanak csak a kereskedők, hogy nem megy az üzlet. A kismamákkal egy jelentős vevőkört veszítenek el, hogy nem biztosítják a kényelmes bejutást az üzletekbe. A "legjobban azt tetszett", hogy a Brendon babaházban az emeletre nem is lehet feljutni babakocsival. Amikor megkérdeztem, hogy akkor, hogy jutok fel, a kisasszony azt válaszolta, hogy hagyjam lent a kocsit gyerekestül, vagy kézben hurcibáljam a gyereket! Azóta nem jártam ott, nem is beszélve arról, hogy milyen árak vannak...
    Kedves CID, ha van gyereked akkor sajnálom szegényt, ha nincs akkor meg jobb is!
    Miért ne lehetnének a kocsmák is akadálymentesítve? Oda is mindenkinek ugyanolyan joga van bemenni, mint neked! Bár te inkább járj oda, a kismamák meg a DM-be és akkor biztos nem futsz össze velük! Így lesz a legjobb mindenkinek!”
  • 13. CID 2009. július 23. 08:53
    „Akkor sem értem minek a gyereket a DM-be, mekibe tologatni ? Nagy batár babakocsival ( egyre nagyobbak, némelyik akkori mint egy kispolszki ) megloki a polcot anyuci vagy véletlenül lelök valaki egy WC illatosítót ami a gyerek fején köt ki, anyuci meg elkezd sipákolini, meg pereli a boltot mert a gyerek ütődött lett. Semmi keresnivalója bizonyos üzletekben a babakocsinak. Jó, hogy már nem azért rinyálnak, meg írnak cikket, hogy a kocsmák, kuplerájok nincsennek akadálymentesítve :)”
  • 12. llandi26 2009. július 23. 07:51
    „én is minden hova babakocsival megyek mert mi nem szeretjük a kendőt pláne mikor nagy meleg van akkor nagyon felesleges ,mert akkor nem csak nekünk de a gyereknek is melege van.Na és mi a helyzet a mozgás korlátozottakkal ők is kocsival járnak akkor ők se menjenek olyan helyekre,mért csak azoknak könnyű a séta aki két lábon tud járni?????????????????”
  • 11. trixi11 2009. július 22. 20:40
    „3. hozzászólás CID
    Ez nem szép dolog!!! Akkor az a szülő aki nem akarja, vagy nem tudja "lepasszolni" a gyerekét, az zárja magára a nagykaput??? Gondolkozz már kérlek, mielőtt ekkora hülyeséget leírsz!”
  • 10. Cobble 2009. július 22. 19:55
    „7!
    Számomra kivitelezhetetlen a kendő. Sem a bolt, sem egyéb más nincs olyan távolságban, hogy a 10 kiló fölötti 9 hónapos gyerekemet kendővel vigyem, pláne 35 fokban. Kétlem, hogy Ő is élvezné a sétát így...
    De én is elkeseredek, hogy emberek egy ilyen cikk olvasatán is kikadnak és hülyének titulálnak másokat.”
  • 9. marywolf 2009. július 22. 18:42
    „Én mindig kendőzök, mindig van nálam ami kell és simán be is tudok vásárolni, tény, hogy nem a féléves bevásárlást, nade azt nem is gyerekkel intézem (merthogy bababarát vagyok és pl agyonklímázott üzletekbe amúgy semmi keresnivalója egy kisgyereknek!)

    8. Azon az ominózus üzleten én is jót röhögtem, van ám marketing:)”
  • 8. neso 2009. július 22. 17:56
    „3. Csak van joga oda menni egy anyukának, ahova akar, nem? Milyen alapon döntöd el te, hogy hova mehessen?
    7. Tényleg jó dolog a kendő, ha nem veszel semmit. Egy babához kell pár hozzávaló, amit mindig magaddal kell vinned, tehát min. egy szinte tele táskával indulsz neki, és ehhez jön hozzá, amit még vásárolsz. Nem beszélve arról, hogy mennyire összeizzadsza a babával a vásárlás alatt.
    Azért az vicces, hogy pont a Baba bónusz programot meghirdető drogériába nem lehet bejutni babakocsival.
    Már a hozzászólásokból látszik, hogy mennyire nem bababarát az embereke jó része (többsége?). Nem csak az üzleteket kell hibáztatni, ők csak a társadalom általános véleményét tükrözik.”
  • 7. marywolf 2009. július 22. 17:26
    „Szerintem a babakocsi a felesleges (egy gyereknél), minek, ott a kendő,a gyerek legalább nem felnőttfenék magasságban ül, levesebb port szív be, jobban lát és mindenhová egyszerűen be lehet menni.
    Mellesleg már kimutatták pár helyen, hogy "kifelé ne", azaz ne kifelé legyen a kendőbe a gyerek és a babakocsiba se kifelé fordítva!”
  • 6. Cobble 2009. július 22. 15:50
    „A cikk nem arról szól, hogy a NagyÁ-nál csak elől lehet felmenni!!! Ezt mindenki tudja, hogy több felől is meg lehet közelíteni, de a "főbejáratnál" használhatatlan babakocsival a rámpa. És csak ezért ha arról megyek, kerüljem körbe az egészet? A lift már OK, csak az előlről feljutásról van szó. Szerintem.”
  • 5. 620829 2009. július 22. 15:37
    „AZ-AKI A BELVÁROSBAN TOLOGAT GYEREKKOCSIT-AZ NEM TÚLSÁGOSAN BOLDOG LEHET...BŰZ-UDVARIATLAN SOFŐRÖK---TOLONGÁS...A GYEREK TÜDEJE MÁR BÖLCSIS KORÁBAN PISZKOSABB LESZ,MINT EGY TÖMEGDOHÁNYOSÉ.....FŐLEG LÁTVA A RENGETEG SZUTYOK IFÁT-KAMAZT ÉS ÖREG DIZELEKET.....EZEKET SENKI SEM ELLENÖRZI??????PERSZE TUDOM, HOGY A SEBESSÉGMÉRÉS FONTOSABB!!!!”
  • 4. kutyafül 2009. július 22. 14:49
    „Csatlakozom az 1. hozzászólóhoz. A nagyáruházról én csak jókat tudok írni. Könnyű feltolni a rámpán a kocsit, s nagyon kedves a liftes bácsi. Ahova meg nem férek be a babakocsival, hát oda akkor megyek, amikor egyedül tudok menni vagy valakivel, aki tologatja a kislányomat addig.
    Sajnos a DM (a drogéria) boltjaiba nemigen jutok be kocsival, mert egy sem akadálymentesített. Így veszítettek egy vásárlót, mert a másik nagy drogériába be tudok menni gond nélül.”
  • 3. CID 2009. július 22. 14:07
    „Egyébként, minek megy be a mekibe, Minek viszi magával a gyereket a butikba, elkezd visítani a gyerek, ő sem tud vásárolni, és a többi vásárlót is zavarja. Engem spec. zavar, amikor beviszik a gyereket ( ráadásul babakocsistól, egy olyan üzletbe ahol semmi keresnivalója.”
  • 2. CID 2009. július 22. 13:57
    „<moderálva sértő>
    a nagyánál két helyen is fel tudja tolni a babakocsit .”
  • 1. impish 2009. július 22. 13:22
    „Hülyék.
    Én sokat közleked(ek/tem) a városba babakocsival(15 hónapos a kislányom), nekem nem volt problémám. Nem minden út jó, tudni kell merre kell menni. Egyébként pont a belvárosba jók az utak. Ha az ember be akar menni egy boltba babakocsival, nekem nagyon kedvesen és szívélyesen segítettek mindig, azonnal ugrottak pl: hogy kinyissák a kétszárnyú ajtót.
    Aki meg annyira hülye hogy a Nagyá-nál elöl akar felmenni az meg is érdemli. HÁTUL OTT A FELJÁRÓ, nem is meredek, egyszerűen feltolható a babakocsi. SŐT! Van lift is babakocsisoknak és arra rászorulóknak. Várni kell, de ott is szívélyesek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi ördögűző ingyen dolgozik

Szeged - Amikor az ördög távozik a lakásból, rendbe jönnek a dolgok. Elmúlnak a betegségek, és béke költözik a lelkekbe. Tovább olvasom