Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Babakocsival lopott végig két várost a bűnszövetség

Babakocsival lopott végig két várost a bűnszövetségKépünk természetesen illusztráció.
Három nő és három férfi alkotta a bandát, Szegeden és Vásárhelyen garázdálkodtak. Bűnszövetségben elkövetett lopás a vád.
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a három nővel és három férfivel szemben, akik jellemzően ruhaneműket, kozmetikai termékeket és élelmiszereket tulajdonítottak több, mint egy éven keresztül.

A vádirat szerint a három nő megállapodott abban, hogy különböző kiskereskedelmi üzleteket keresnek fel, hogy onnan ruhaneműket, kozmetikai termékeket, élelmiszereket és egyéb termékeket tulajdonítsanak el oly módon, hogy a lopott dolgokat a náluk levő babakocsiba, illetőlegű ruházatukba és táskájukba rejtik.
 

A három nő az előzetes megállapodás során egymás között felosztotta a szerepeket is úgy, hogy az áruház dolgozóinak figyelem elterelését, az értékek megszerzését az aktuális helyzettől függően váltogatták, illetőleg alakították ki.


Mindezeken túlmenően nem csak egymással, hanem külön-külön és más személyekkel is követtek el bűncselekményeket. A vádirat szerint az első cselekményt 2015. április 16-án követték el egy sportszereket forgalmazó áruházban, ezt követően szinte valamennyi ismert élelmiszereket, barkácstermékeket, vegyes árucikkeket forgalmazó áruházláncot, illetőleg kisebb boltokat is felkerestek lopás céljából. A vagyon elleni bűncselekménnyel érintett üzletek között gyógyszertárak, drogériák is voltak Szegeden, illetőleg Hódmezővásárhelyen.

A váddal érintett férfiak alkalmi jelleggel nyújtottak segítséget a bűncselekmények elkövetésében.
 

A vádirat szerint a vádlottak mintegy 16 üzlet sérelmére követtek el bűncselekményt 2016. júliusával bezárólag, de egy üzletet több alkalommal is felkerestek. Az ellopott értékek alkalmanként 15.000 és 220.000 forint közötti nagyságúak voltak.


Az ügyészség a vádlottakat üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett lopás bűncselekményével vádolja a sértetteknek okozott kár nagysága szerint minősülve. A vádlottak közül ketten különös és többszörös visszaesők.

A hat vádlott közül egy személy szabadlábon védekezik, míg a többiek vagy más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetésüket töltik, illetőleg más ügyben előzetes letartóztatásban vannak és így várják a Szegedi Járásbíróság bűnösségük kérdésében való döntését.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötvenezer forintot nyerhet velünk

Ne feledjék, a mai áruspéldányokban már megtalálják a Délmagyarország betétkönyvét! Lapunk legújabb, nagyszabású nyereményjátékán szerencsés olvasóink 50 ezer forinttal gazdagodhatnak. Tovább olvasom