Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta Még több cikk.

Bagával az újságírásról és az igazságkeresésről

Az utóbbi hetekben, hónapokban egy csomó jó dolognak örülhetett Bagaméry László. A szegedi újságíró, akit rengetegen ismernek, kedvelnek és csak „Bagaként" szólítanak a városban: négyszeres nagyapa lett, megszületett Bence unokája. Megjelent Ring című könyve, amely közel négy évtizedes újságírói pályájának legérdekesebb írásait gyűjti csokorba. Aztán kapott olyan rossz hírt, amit azóta sem tudott feldolgozni. Meghalt a régi barát, kolléga Halász Miklós. Volt miről beszélgetnünk.
Bence nagyot ásít Bagaméry László nagypapa, Bagaméry Nóra anyuka és Laluska Balázs apuka asszisztálása mellett. Fotó: Schmidt Andrea
Hol találkozzunk? A Stefánián, a régi sajtóház melletti cukrászdában – válaszolta Baga, aki a randevúra nem egyedül érkezett, hanem helyes kis csapattal. Büszkén mutatta be negyedik, alig két hónapos unokáját, Bencét, akit persze elkísért a boldog anyuka, Bagaméry Nóra és férje, a boldog apuka, Laluska Balázs, válogatott kézilabdázó, a spanyol Ademar León játékosa.

– Hat hétig gyakorolhattam a gyereknevelést, mivel Nóriék hazajöttek Spanyolországból – büszkélkedett Bagaméry László. – Hatalmas a kiskölyök, kinőtt minden ruhát, amit hoztak. Remélem, legalább 2 méter 2 centi lesz, mint az apja. Az viszont gyanús, hogy állandóan ökölben van a keze, már meg is püfölt néhányszor. Egye fene, legfeljebb nem kézis lesz, hanem profi ökölvívó.

Semmi csodálkoznivaló nincs abban, hogy a nagyapa a majdani élsportolót látja a pici emberkében, hiszen egész élete a sport körül forgott. Kritikus sportújságíróként, rovatvezetőként szurkolt riportalanyainak, legyen szó a sokat csepült labdarúgásról, a Szegeden szép sikereket hozó kézilabdáról vagy éppen a Tisza fölött suhanó motorcsónakokról. Bence is élsportoló lesz, punktum.

Ring

A Ring (A Folies Bergere-től Joe Bugnerig) című könyvben a 36 éves újságírói pálya legérdekesebb riportjaiból, interjúiból válogatott a szerző. Bekukkantott Hofi Géza öltözőjébe, vendégeskedett Michel Gyarmathynál Párizsban, beszélgetett Pitti Katalinnal, Nagy Bandóval, és megannyi sportolóval Baróti Lajostól Csapó Gézán át Lékó Péterig. Valamennyi írásból érződik, hogy Baga alaposan felkészült riportalanyaiból, kérdései pontosak, azt kérdezi, amire az olvasó kíváncsi.

A sajtóház kapuját 1969. március első napján lépte át. Ekkortól indult a csoda! – fogalmazott a kolléga, aki valóban rajongásig szereti az újságírást. – Olyan szakma ez, amit csak igazi tanítómesterek segítségével lehet megtanulni. Sajnos az én mestereim közül sokan elmentek már: Sz. Simon István, Akácz Laci, F. Nagy Pista, hogy csak néhányat említsek. Az újságírás olyan szakma, amelybe bele lehet halni, a mennyekbe lehet menni, van lent és fent. A Csongrád megyei Hírlapnál kezdtem, havi húsz hasábot írtam mínuszos hírekből. (A kis híreket nevezik mínuszosnak – a szerk.) Mi, hol, mikor – nagyon megtanultam. És bár a sporthoz kötődtem elsősorban, az összes rovatot végigjártam a kultúrától a várospolitikáig. Egy év után kerültem a Délmagyarországhoz, a sportrovatba. Az esztendők során nagyon jó csapatot sikerült kialakítani, sok külsőssel dolgoztunk együtt. Aki komolyan veszi ezt a mesterséget az tudja, hogy itt nem nyolc órából áll a munkaidő, a hét vége sem azt jelenti, mint a legtöbb embernek, mert az akkori történésekről is tudósítani kell. Előfordult 48 óra meló egyfolytában, igaz, 24 óra szórakozás is. Nem véletlen, hogy sok házasság rámegy a szakmára. Szenzációs gárdával dolgoztam együtt. Büszkék voltunk rá, hogy a legjobb vidéki lapként emlegették a Délmagyarországot. Sosem értettem, amikor más újságnál dolgozó kollégák panaszkodtak, hogy ezt nem lehet megírni, azt nem lehet megírni, mert az orrukra koppintanak. Igaz, a pártvezetők nem tapsoltak, ha valamelyikük ballépését nyilvánosságra hoztuk, de voltak olyan karakánok a főszerkesztők, hogy megjelentették.
Felidéztük az egyik emlékezetes Baga-cikket. Pesten járt sajtótájékoztatón, ahol az akkori MLSZ-elnök, Kutas István kijelentette, hogy az MTK játékosai és hozzátartozóik nem üzemeltethetnek gebinben üzleteket, vendéglőket. Annyit még odalökött rágógumizás közben, hogy ezt meg ne írják meg. Indok semmi, kérdezni nem lehetett. A gebin alkonya címen jelent meg a cikk a DM-ben. Lett botrány, majd a kollégát etikai bizottság elé citálták, amely igazat adott neki.

Út a sajtóba

„A JATE Állami és Jogtudományi Karán csak két év elteltével jöttem rá, hogy a fennmaradó hármat képtelen vagyok végigseggelni" – fogalmaz könyve hátoldalán. Volt szénbányacsillés Tatabányán, raktári kiadó, pénzügyi előadó. Ahogy fogalmaz akkor született újjá 26 évesen, amikor újságíróként kezdett dolgozni.

A másik történet sem mindennapi. Szarajevóban rendezték meg az 1984-es téli olimpiát. Kiutazott 48 pesti sportvezető, és 6-7 sportoló. Az eredmény: egy törött síléc, egy 42. helyezés, a korcsolyázók estek-keltek, a vezetők eközben ették a csevapot, jókat boroztak, buliztak. Baga írt egy vitriolos cikket. Az sportdelegáció vezetője, az OTSH első embere, Buda István volt. Kezébe került a cikk, meg sem állt Komócsin Mihályig, a megyei pártbizottság rettegett uráig. Azt kérte, hogy ezt az embert azonnal rúgják ki a laptól. A főszerkesztő, Sz. Simon István behívta a kollégát, aláíratott vele egy visszadátumozott hivatalos levelet, miszerint a szarajevói cikk miatt elvonta háromhavi jutalmát, és egy hónapra leváltotta rovatvezetői posztjáról. Komócsin elvtársnak pedig azt válaszolta, hogy ő már megbüntette Bagaméryt, milyen alapon büntesse meg még egyszer. Baga maradt.

Hogy állsz mostanában az írással? – kérdeztem. – Tizenegy éve szűnt meg a lila Délvilág, akkor sokan az utcára kerültünk – emlékezett vissza. – Borzasztó nehezen éltük meg azt az időszakot. A volt főszerkesztő, Nikolényi István leporolta a Páholy című havilapot, amely szépen erősödött, fejlődött. Tízéves ünnepségre kellene most készülnünk, de nem kell. Ezzel a lappal is eljutottunk oda, hogy a hatalom egyre inkább bele akar szólni, kiről, miről írjunk, ki a barát, ki az ellenség. A szabadtérihez csapták, annak meg millió fontosabb dolga van ennél, nem lenne jó műsorfüzetet csinálni belőle. A Páholy elvesztette jelentőségét, holott Szegeden meg kellene élnie egy kulturális havilapnak. Talán a város illetékes bizottsága, tanácsnoka is jobban figyelhetett volna erre a lapra.

Július utolsó napján temettük el Halász Miklóst. Baga több mint harminc évig dolgozott vele együtt, szoros barátság kötötte össze őket. Micu igazi bulvárújságíró volt – fogalmazott. – Ha valami történt, akkor egész éjszaka agyalt rajta, valami pluszt adott hozzá. Remek kolléga volt. Sok pofont kapott ő is az élettől. Nagyon hiányzik, pedig még csak most ment el. Hiányzik, ahogy nem látom ügyetlenkedni csónakjával a Tiszán, nem kérdezi: Apám, mit szólsz hozzá, mik vannak! Egyre nehezebben viselem a jó kollégák elvesztését. Viszont örömmel veszem, amikor egy-egy ügyes fiatal kolléga írását olvashatom a lapban. Nekik csak annyit tudok tanácsolni, hogy szívvel-lélekkel csinálják ezt a szakmát, és mindig igyekezzenek az igazat írni. Akkor sok örömük lesz a munkában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dalí-kiállítás szeptember 1-jétől a Fekete Házban

A különc festőegyéniség, Salvador Dalí kiállítása szeptember 1-jén nyílik Szegeden. A belváros is… Tovább olvasom