Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Bajai mérgezés: Barbiturát végzett N. Edittel

Szeged, Baja - Az orvosszakértők véleménye szerint a barbiturát nevű méreg végzett N. Edittel két évvel ezelőtt. A szer beadásával a bajai M. Róbertet vádolják.
– Többször csaltam, de az emberi életet tisztelem: soha nem bántottam senkit. Csak azért ítéljenek el, amit valóban elkövettem – kérte a Szegedi Ítélőtáblától tegnap a többek között több emberen, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt első- és másodfokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt M. Róbert.

A 32 éves férfi a gyanú szerint – ahogy korábban írtuk –, először Gy. Anettet vette rá arra, hogy kössön életbiztosítást. 2006 nyarán találkozott a nővel, a lakására hívta, ahol toxikus anyagokból kevert itallal kínálta. A lány rosszul lett, és életveszélyes állapotban került kórházba. Bár nem halt meg, a vádlott a biztosítási összeget meg akarta szerezni, és hamis papírokkal igazolta a nő halálát. Novemberben a férfi a bajai N. Edittel köttetett hasonló biztosítást, majd az ő italába is mérget kevert: a nő a kórházban meghalt. A biztosító a haláleset körülményeinek kivizsgálására exhumálást kezdeményezett. Amikor a férfi erről tudomást szerzett, maga akarta kiásni a földi maradványokat, hogy azokat megsemmisítse. Mivel a harmadfokú eljárás bírája úgy látta, hogy a rendelkezésre álló közvetett bizonyítékok nem alkotnak hibátlan logikai láncolatot, a Kúria a Szegedi Ítélőtábla másodfokon hozott ítéletét megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte.

Tegnap az ügyben véleményeket készítő 7 igazságügyi orvos- és toxikus szakértőt hallgatta meg a bíróság. Egybehangzó álláspontjuk szerint N. Editnél kizárható volt a természetes halál, és szervezetében még exhumálásakor is kimutatható volt a barbiturát nevű méreg. Zacher Gábor klinikai toxikológus kijelentette: a nő mérgezéstől lett rosszul, kórházba került, ahonnan 6 nap múlva saját felelősségére távozott. Rá 6 napra jelentkezett a második rosszullét, ami után elhunyt. – A barbiturát kis mennyiségben is tud ölni, és a bevitel után kezdte el roncsolni a nő szervezetét – mondta. Gy. Anettnél nem végeztek toxikológiai vizsgálatokat, de a tüneteiből a szakértők arra következtettek, hogy őt is ezzel a szerrel mérgezték meg.

A szakértők kijelentései után Ilia Péter ügyész indítványozta: M. Róbert tettét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletévé minősítsék. Szerinte minden olyan kételyt eloszlattak, amire a Kúria a választ kereste: kétséget kizáróan bizonyítható a mérgezés. Az életfogytig tartó büntetés helybenhagyását kérte azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás időpontja ne 30, hanem 40 év legyen. Ábrahám László ügyvéd szerette volna beidéztetni N. Edit unokatestvérét, aki áprilisban írt levelet a bíróságnak, miszerint a nő legalább 5-féle nyugtatót szedett, és hozzájuthatott egy olyan medicinához is, amelynek egyik hatóanyaga a barbiturát volt. Két férfi újbóli meghallgatását is kérte, akik a mérgezés időpontjára adhattak volna alibit M. Róbertnek. Az unokatestvér meghallgatását az Ítélőtábla nem tartotta indokoltnak, míg a két férfi vallomását már korábban rögzítették. Ábrahám szerint továbbra sem alkot hibátlan logikai láncolatot a történet. – Nem bizonyítható minden kétséget kizáróan az emberölési kísérlet, így ebben a vádpontban mentsék fel védencemet – mondta.

Határozathozatal-hirdetésre szeptember 21-ére napolták el a tárgyalást.

Olvasóink írták

  • 1. klj-54 2012. szeptember 07. 18:29
    „Szóval ennyi idő kellett amíg össze tudtak szedni egy hamisított szakvéleményt?
    Erősen hiteltelen az egész magyar jogszolgáltatás!
    Ha egy buszvezető így dolgozna akkor megállónként taposná el az utas jelölteit.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

45 millió forint közvilágításra

Szétosztotta a városüzemeltetési és fejlesztési bizottság az önkormányzat 45 millió forintos közvilágítási keretét, de a 30 közterületet felsoroló lista nem végleges. Tovább olvasom