Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Bajnai Gordon: A remény koalíciója épül

Szeged – A fórumnak vége. Bajnai Gordon felvázolta gazdasági programjának főbb elemeit, volt szó Matolcsy György jegybank elnökségéről és arról, hogy mikor konzervatív egy jó kormány.

18:39 Bár a fórumnak vége, a ex-miniszterelnök nem szabadul, az emberek körülállják és egyenként próbálnak vele szóba elegyedni.

18:33 Vége a fórumnak. Azzal, hogy eljött a közönség, megtette az első lépést, zárja a beszélgetést Bajnai Gordon. Kéri, hogy mindenki vigye hírét annak, hogy van remény: " mert egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk".

Bajnai Gordon fóruma Szegeden a Tisza Szállóban. Fotó: Frank Yvette (galéria)

18:26 Lesz-e politikától független médiaszabályozás, és mi lesz az ügynöklistával? Igen lesz független médiaszabályozás, válaszolja Bajnai Gordon. Egy teljesen új médiaszabályozáson dolgoznak, ami biztosítékot fogalmaz meg a közmédiumok függetlenségének biztosítása érdekében.

Az ügynök-kérdésben is egyértelmű az álláspontjuk. Már rég kimondták, hogy le akarják zárni a kommunizmus ez utolsó nyúlványát.

De úgy véli, aktuális kérdés még a határon túliak helyzete is. Elvenni nem akar tőlük jogokat, a békére törekednének, lezárnák ezt a vitát mondja.

18:23 Támogatná-e a képviselők menet közbeni visszahívását, kérdezi egy nő. Volt szó róla, hogy belevegyék a programba, de végül úgy döntöttek, hogy nem: elszabadulna Magyarországon a populizmus és parttalan ígérgetés, mondja. Nem rövidtávú ígéretekre, hanem hosszútávú gondolkodásra van szükség. A képviselők így mindig a napi túlélésért küzdenének, és nem a hosszútávú következményekkel foglalkoznának, magyarázza. Stabilitás kell.

A munka ideje van, nem a koalíciókötésé

18:18
Hogyan képzeli az Együtt 2014 és a Demokratikus Koalíció közötti együttműködést? Még bármiféle együttműködés előtt előbb pártot kell alapítani, de azután is rengeteg munka van még: le kell ülni egyeztetni a választókkal. Ha ez megvan, ha már tudják, hogy mit szeretnének, azután lehet csak koalíciót kötni. Akik most az együttműködésről tárgyalnak azoknak együttvéve nincs annyi szavazójuk, mint a Fidesznek. Először az a házi feladat, hogy megszólítsák a bizonytalanokat. Még nem a koalíciókötés ideje van, hanem a munkáé.

Bajnai Gordon fóruma Szegeden a Tisza Szállóban. Fotó: Frank Yvette (galéria)

18:15 Mit változtatna az energiapolitikán, szól a kérdés. Bajnai szerint, ha a Paksi atomerőműre szánt pénzt korszerűsítésre költenék, valódi rezsicsökkentést lehetne elérni.

18:08 Hogyan szólítja meg azt a közönséget, aki például csak a királyi tévéhez jut hozzá?- szól a kérdés.

Pénzben, médiában a Fidesszel versenyezni valóban nem lehet, mondja. Nincs könnyű helyzetben az, aki ellenzékiként szeretné kifejteni a véleményét. Ezért jár városról-városra, ezért találkozik az emberekkel.

Országos kampányt fognak indítani azért, hogy pénzt gyűjtsenek plakátokra. Mert ha százezer ember ad egész évben, minden hónapban ezer forintot, akkor az már több, mint egymilliárd forint. Ez a pénz viszont nem Simicska zsebébe folyna, hanem egy olyan kampányra, ami elviszi mindenkihez az üzenetet, mondja.

17:59 Egy idős néni tesz fel kérdést. Zavarja, hogy Matolcsy lett a MNB elnöke, fél, hogy itt nagy osztogatás lesz a nemzet pénzéből. Mit lehet tenni? Kéri, mindent nagy odafigyeléssel csináljanak bármit, mert veszélyes lesz az egész.

Bajnai szerint valóban nem megnyugtató a helyzet az MNB-vel kapcsolatban. Matolcsy Györgyöt ugyanis komoly felelősség terheli azért mert zsugorodott a magyar gazdaság. Most 4500 milliárd forint mínusz a különbség a GDP-ben, ahhoz képest, amit Matolcsy 2010-ben ígért. Attól tart, a helyzet nem fog javulni.

Nem túl biztató, hogy ilyen kudarcok után rábízzák a jegybankot, de most tiszta lappal indul, a forintnak kell szurkolni, mondja.

17:57 Mit szól a család ehhez a misszióhoz, érdeklődik a moderátor. Bajnai elmondja, hogy a párja támogatja mindenben és a gyerekek is nagy fegyelemmel viselik a dolgot.

Igazságos adórendszer kell

17:52 Az igazságos adórendszer bevezetése is része a gazdasági programnak. A jó kormányzás a törekvő embert támogatja, aki segíteni akar magán. Úgy gondolja, hogy a legfelső 8 százalék vállaljon egy kis szolidaritást, a maradéknak kell igazán segíteni.

A bölcs állam liberális a felsőbb osztályokkal - békén hagyja őket -, konzervatív a középosztállyal - nem engedi lecsúszni őket - , és szociáldemokrata az alsó osztályokkal, mert segít rajtuk, mondja.

17:42 Hogy indítaná be a gazdaság motorját? Nem az a feladat, hogy megengedjék, hogy az inga kilengjen a másik oldalra, a cél, hogy középen megálljon.

Nem lehet bosszúállás időszaka a következő, nem szabad a bűncselekményt és a politikai hibát összekeverni, mondja. Egy új társadalmi szerződésre van szükség. Aki a köz szolgája három dolgot kell, hogy képviseljen: tisztesség, szakértelem és az alkotmányhoz, alkotmányos feladataihoz való hűség. Ilyennek kell lennie a köztisztviselőknek, mondja. Ebben a pártoknak is meg kéne állapodniuk hosszú távra. Most a közigazgatás a korábbinál rosszabb szinten van Magyarországon.

Bajnai Gordon fóruma Szegeden a Tisza Szállóban. Fotó: Frank Yvette (galéria)

A gazdaság alapja a bizalom, ez pedig elveszett itthon, a kormány szétverte. Az első lépés ennek helyreállítása. A magyar polgárok és a kormány közötti bizalomról is szó van.

Bevezetnének egy adóalkotmányt: Magyarországon az adókat egy évben egyszer lehetne módosítani, és a változásra 60 napos felkészülési időt kell hagyni.

Bevezetnék a  sárga lap szabályt a vállalkozók védelmében. Most csak piros lap létezik.

Ha az Orbán-kormány marad: 12 százalékon maradna a munkanélküliség, nem lenne növekedés, egyre nehezebb lenne fenntartani az országot.

Nem ígérnek csodát, csak évente 2-3 százalékos növekedést.

17:40 Mit lehet tenni az egyetemista ellenes hangulattal, teszi fel a kérdést a moderátor. Bajnai úgy véli, nem csak ebben az esetben van megosztottság itthon, és ez a kulcsszó. A megosztottságot kell megszüntetni, gondolja.

17:35 Hogy lehetne megértetni a fiatalokkal, hogy a politika fontos? - szól a kérdés. Bajnai úgy látja épp most vette észre egy generáció, hogy mit tesznek vele, épp most nyilvánítják ki az akaratukat a középiskolások és egyetemisták.                  

A sarkukra álltak. Bajnai első intézkedése az lenne, hogy eltörli a röghöz kötést, nem akar diplomás jobbágyokat, mondja.

Kétszer annyi magyar ment el az országból, mint '56 után, ha "tegnap még nemzetgazdasági miniszter, ma már jegybank elnök" Matolcsynak sikerült egyszer eltalálni a pontos számokat, mondja Bajnai. Ez hatalmas szám és nem véletlen, hogy így van.

17:31 Hogy érti, hogy Orbán Viktor fél tőle, kérdi a moderátor. A plakátkampányt említi, amire rengeteget költöttek már eddig, annyit amit egy kereskedelmi kampány sem. Úgy gondolja, Orbán Viktor álcivilek pénze mögé bújt és valószínűleg senki sem költene 300 millió forintot egy ilyen kampányra, aki nem fél.

Bajnai Gordon fóruma Szegeden a Tisza Szállóban. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Azt ajánlja, inkább beszéljenek erről értelmesen. De úgy veszi észre, 2006 óta a miniszterelnök senkivel sem állt ki vitatkozni. Ha nem azért, mert fél, akkor miért?-kérdi.

17:30 2014-ben változás kell, ezért mindent meg kell tenni és ebben mindenkinek felelőssége van, vonja le a következtetést.

17:26 Botka Lászlóés ő régi harcostársak, sokat dolgozott vele együtt és segítette abban, amit Botka csinál a legjobban: a városfejlesztésben, kezdi a választ arra a kérdésre, hogy lehet-e a szocialistákkal is együttműködés. Tapsvihar fogadja a megállapítást.

Az önkormányzatiság tönkretétele felé kanyarodtunk, az önkormányzatok helyzetéről beszélgetett Botka Lászlóval a fórum előtt. Egyetértettek abban, hogy fordulatra van szükség.

17:22 A kormány az EU-t is vádolja, ellenséggé akarja tenni, hogy ne kelljen beismerniük a rossz kormányzást.

Haza, haladás, szolidaritás és Európa - négy kérdés, amiben a kormány megosztotta Magyarországot.

Akik ide eljöttek, megtették az első lépést a korszakváltás felé, mondja. Tapsol a közönség.

Bajnai Gordon leül, majd mégis feláll mert egyrészt nem látják hátulról, másrészt sokan állnak a teremben.

17:20 Szó sem lehet 48 százalékos szja-ról, amivel a Fidesz vádolja őket, mondja. Ez csak vád. Ahogy kifejtette korábban a Fidesz többet vett el, mint adott. Megállt a gazdaság, megállt a növekedés. Hazugsággal vádolják őket, hogy fenntartsák a szolidaritás ellenes politikát.

17:14 Olyan ország biztos nem megy előre, amely megosztott, mondja. Emlékeztet a kokárda-ügyre. Először vagyunk magyarok és csak utána jobb vagy baloldaliak, mondja.

17:11 Kérdezhetik miért áll ő itt, amikor ő is vezette az országot, mondja Bajnai Gordon. Úgy gondolja, megmutatja, hogy létezik egy jobb Magyarország.

Magyarország számára 2014 sorsfordító lesz, állítja. Olyan választás lesz, amikor eldöntjük, hogy egy veszekedő, zsugorodó országban akarunk élni, vagy veszünk még egy levegőt és újrakezdjük.

Úgy látja, van remény a változásra.

"A rossz kormányzás ott van mindenhol"

17:05
Nagy Sándor nyitja meg a fórumot. Bajnai Gordon azzal kezdi, úgy gondolja ugyanaz a gondolat hozta össze a jelenlévőket: normális országban szeretnének élni, ahol annak, aki törekszik, gyarapodás a jutalma, ahol adottak a lehetőségek a jó élethez.

Bajnai Gordon fóruma Szegeden a Tisza Szállóban. Fotó: Frank Yvette (galéria)


Ma Magyarország nem egy normális ország, mondja, mert ádáz, hideg polgárháború közepette szétszakította az országot a rossz politika és a rossz kormányzás. Rekordszinten áll a munkanélküliség, elapadtak a beruházások, nem jut pénz az egyetemekre, nem tudnak rezsit fizetni az emberek.

A rossz kormányzás ott van mindenhol, mondja.

17:02 Hamarosan kezdődik a fórum, a teremben körülbelül 300-an ülnek-állnak.

16:57 Bajnai Gordon sajtótájékoztatón mondja el, hogy miért van Szegeden. A "remény koalícióját" készül megkötni itt is, ahogy más városokban egyaránt, mert úgy látja, hogy a kilátástalanság felé sodródó országban helyi szinten is újjá kell éleszteni a reményt.

Jó partnernek látja ehhez a Szabad Város Egyesületet, sokat is vár tőlük. Azt, hogy a politikailag sokat támadott Szegeden képes lesz elhitetni a polgárokkal, hogy van remény, hogy létezik jobb világ annál, amit most erőszakosan építenek.

Aláírták az együttműködési megállapodást Nagy Sándorral (Szabad Város Egyesület).

16:47 Már lobog odakint a Jobbikos és árpádsávos zászló, de a tüntetők egyelőre viszonylag nyugodtak. "2002-2010. Tönkretett ország, a libás is hibás" feliratú táblát tart két fiatalember, egy másik "Tagok leszünk, vagy szabadok? EU-NEM" feliratot ragasztott magára.

Bajnai Gordon fóruma Szegeden a Tisza Szállóban. Fotó: Frank Yvette (galéria)



16:35 A Tisza Szálló előtt körülbelül 10-15 tüntető áll, nagyjából ennyi rendőr is biztosítja a demonstrációt. Van akinél, hatalmas plüss libát látunk. "Bajnai Gordon milliárdos, magyaroknak uzsorát oszt" és "Vegyél hitelt devizára, Gordonkának ez az álma" - kántálják.

Bajnai Gordon fóruma Szegeden a Tisza Szállóban. Fotó: Frank Yvette (galéria)


Korábban írtuk:

Bajnai Gordon, az Együtt 2014 társalapítója a Szabad Város Egyesület meghívására tart előadást Szegeden. Ott leszünk a fórumon, percről percre tudósítjuk. Tartson velünk!

Olvasóink írták

95 hozzászólás
  • 95. USB 2013. március 04. 15:08
    „Ez nem egy velős cikk ahhoz képest hogy a Dm egy neutrális sajtó?
    http://www.youtube.com/watch?v=3u_Ujht6U4I”
  • 94. kormoska 2013. március 03. 21:20
    „90.vélemény

    Te is és még sokan emlegetitek a részben karba tett kezű nyugdíjas hallgatóságot!
    Csak azt nem veszitek figyelembe,hogy a karba tett kezű "nyuggerek"fogják eldönteni a választást,azon egyszerű oknál fogva mert ők vannak a legtöbben.Cirka 3 millióan!Vitya is nagyon udvarol nekik mostanában.Hogy Bajnaiék még nem fogtak össze senkivel?Na és?Van még rá bő egy évük.
    Viszont a kormány tavaly jókorát belerúgott a rokkantakba,a fegyveres testületek szolgálati nyugdíjasaiba és a bányásznyugdíjasokba+mostanában pedig a közszférából kényszerít nyugdíjba ezreket!
    És ezek a "némileg csalódott"választók tutira nem a Fideszre fognak szavazni....,és lehet hogy nem is Bajnaira.
    Lesz még itt nagy pofára esés.....”
  • 93. vino_veritas 2013. március 02. 19:24
    „Boros Gyuszi megint megdolgozott az alamizsnáért, mire összeszedte a nyugdíjasokat!”
  • 92. Linka11 2013. március 02. 17:47
    „A mára már rég leszerepelt "eltársakat "vissza kívánni az maga a mazochizmus ! A mostani társaságot is túlélni kemény feladat, de vissza hívni bármelyiket az elmúlt 20 évből az már az ostobaság csimborasszója lenne !- Ha nem újulunk meg,
    akkor 200 évre aláírjuk a rabszolga tartó társadalmat ! Komolyabb néphatalmat és nép képviseletet szeretnék,mert eddig csak az urak és úrelvtársak érdekei voltak képviselve ! Új arcokat és leváltható kontról alatt tartott politikusokat várok.
    Ami eddig történt, az a demokrácia paródiája !!! Nem lehetünk ilyen szegények,hogy csak ezek közül lehet választani ??!!!”
  • 91. vélemény 2013. március 02. 16:13
    „73. Kircsi
    Honnan szedtek ennyi nyugdíjast?
    - Nem olvastad, hogy előtte Botkával egyeztetett?
    Tapsoltak is a neve hallatára.”
  • 90. vélemény 2013. március 02. 16:05
    „55. kormoska
    Mit szólsz a keresztbe-zárt karú hallgatósághoz? Szinte minden képen. Tudod ez a póz mit jelent?
    Ezek az szavazásnál sem fognak a Gyurcsány-Bajnai- Botka- Fodor (Kuncze?) nevével fémjelzett társaságra nyitni és voksolni.”
  • 89. vélemény 2013. március 02. 15:53
    „51. kormoska
    Én még nem feltétlenül várok tőlük kormányváltást 2014-ben,realista vagyok.
    - Szerintem is.”
  • 88. vélemény 2013. március 02. 15:49
    „49. roxper
    Mikor néztél tükörbe?”
  • 87. vélemény 2013. március 02. 15:47
    „47. adalen
    Lassan 7 éve már,hogy Bp-ről ide költöztem.
    - Botka meghívására?
    Ne Te mond már meg érdekből, hogy mi a jó, és mi az érdeke a "bennszülötteknek"!”
  • 86. vélemény 2013. március 02. 15:41
    „39. Horthyszobor
    Menjen csak Botka pártelnök, miniszterelnök jelöltnek.
    Legalább Szeged megszabadul tőle.”
  • 85. vélemény 2013. március 02. 15:31
    „16. queenmargareth1
    - Még veled sem?”
  • 84. vélemény 2013. március 02. 15:29
    „15. kipkop
    "Botka Lászlóés ő régi harcostársak" (DM helyesírásal!) én úgy emlékszem, hogy Botka Gyurcsány hűséges kiszolgálója volt.
    - Ne aggódj! Ők mindhárman egy csapat a mai napig, a leszerepelt liberálisokkal együtt.”
  • 83. vélemény 2013. március 02. 15:22
    „1. USB 2013.03.01. 15:11
    Már hallom a görbebotok, mankók, járókeretek csörtögését lelki füleimmel,
    - Sokan eldobták a reménykeltő beszéd hallatán. :))
    Mikor felocsúdtak mentő és taxi szállította haza őket.”
  • 82. vélemény 2013. március 02. 15:15
    „5. roxper
    Szerinted mindenki hülye, aki nem a Gyurcsány-Bajnai bankárbarátokat várja vissza?”
  • 81. vélemény 2013. március 02. 15:10
    „74. Olajfa14 2013.03.02. 07:51
    Levélféle Bajnai Gordonnak! Kedves Gordon! Szegedi gyökereihez képest kevesen voltunk a Tisza Szállóban.
    - Pedig Gyurcsány és Botka emberei is ott ültek karba tett kézzel.”
  • 80. vélemény 2013. március 02. 15:06
    „Az ügynök-kérdésben is egyértelmű az álláspontjuk. Már rég kimondták, hogy le akarják zárni a kommunizmus ez utolsó nyúlványát.
    - Azaz ne piszkálják a bolsikat és a "demokratákat" a továbbiakban?”
  • 79. béci61 2013. március 02. 08:59
    „Tisztelt 49. roxper! Ha belenéz a tükörbe, szíveskedjen jól megnézni azt a ,,szánalmas ****kupacot", amelyben gyönyörködni van alkalma. Kedves 52. Tibi71! Amit leírt való igaz, mégis azt mondom, a kép ennél árnyaltabb. Az a rendszer sem lett volna fenntartható a mai technikai-gazdasági körülmények között. Abban a korban is voltak olyan vezető beosztású emberek, akik lenyúlták a közöst, és abban a korban is kiváltságokat élveztek a vezetőink. A szocialista rendszer utolsó 20 évének gazdasági változása kísértetiesen hasonlított a rendszerváltás utáni 20 év ország fejlődésére (hitelből emelkedett az életszínvonal). Az Ön által felidézett rendszerben sem éreztem, hogy az egyes embernek nagyobb értéke lett volna, mint ma. A szociális rendszer, az oktatás szerintem jól működött. A káder kiválasztás és nevelés szintén működött az egyetlen párt szempontjai alapján. Az látható, hogy minden összehasonlításban sok a különbség és kevés az azonosság. A becsületes munkának értéke volt! Azt is tudjuk, hogy a rendszerváltásnak az igazi ,,nyertese" 10 %-on belül van. Van további ~20 % aki ma is jó szinten él. A mindenki által megfogalmazódó életszínvonal igény ennek a jó szintű, biztonságos háttér melletti életnek az igénye. Erre nem is lesz ebben az országban lehetőség mindenki számára a következő két generáció életében. Azt meg lehet tenni, hogy külső forrásból valamely csoport számára egy kiugró fejlődési lehetőséget biztosítanak, de annak a következő generációra való általános eladósodás a következménye. A fejlett országoknak nem az a célja, hogy országunkat az ő szintjükre felhozza. A gazdasági különbségek fent fognak maradni. A különbségek csökkentésének lehet esélye, ha nem visszafelé fejlődünk. Az EU az elmúlt kilenc évben, amióta tagjai vagyunk, sokkal jobban tudott fejlődni, mint ahogyan a magyar gazdaság fejlődött. Magam is azt mondom a fiataloknak, hogy keressék meg a világban a helyüket. Akik itthon maradnak, azok pedig el kell fogadják ennek a hazának a lehetőségeit és szabályait, avval együtt, ahogyan a politika is működik.”
  • 78. Mil 2013. március 02. 08:39
    „Valakire le kell cserélni orbánékat, mert ez, ami most zajlik, ez egyszerűen xar, ez önmagában minden szinten xar. Béna, kártékony, haszontalan, sehová sem vezető dilettáns xarzápor. Szépen el fog az ország teljesen szegényedni, és a végén valóban mi leszünk az EU szegényháza. A sok birka lelkes tapsolása és magyarázkodása közepette..”
  • 77. Olajfa14 2013. március 02. 08:13
    „Még egy történet - Bajnai Gordonnak. A nyolcvanas évek elején a barátommal Izsákon jártam. N. A. 1956 után megjárta Kádár börtöneit, 12 évet kapott "ellenforradalmi cselekedeteiért." Népszerű ember volt, egy megyeszékhelyen a munkástanács elnöke lett. Sok akasztást, fosztogatást megakadályozott, nem tett rosszat, de az akkor alkotott törvények szerint elítélték. Nos, Izsákon felkerestük Rácz Sándort, aki 56-ban a budapesti Munkástanács elnöke volt. Kis híján felakasztották, de megúszta börtönnel. N. A-val együtt is ültek, onnan volt az ismerettség. Rácz Sándor Izsákon gazdálkodott, nem politiozálhatott, mivel figyelték. Rácz Sándor - akkor bő ötven évesen - azt mondta nekünk, nekem a harmincas évei elején járónak: a fiataloknak kell átvenniük a stafétát, nekik kell folytatniuk 56-ot. Nos, hol vannak a fiatalok? Nyugdíjasok ülnek a nétőtereken, legyen szó a rezsim vagy az ellenzék gyűléseiről! Hol vannak a fiatalok, az egyetemisták, az 56-os 16, 17, 18 éves hősök? Volt némi mozgás az egyetemeken, a középiskolákban Hoffmann asszonynak köszönhetőek, de elhaltak "forradalmaik". A fiatalok nélkül nem lehet megvívni a harcot az orbán rezsimmel, az un. alaptörvény diktátumaival, a rossz, hamis törvényekkel! 1988/89-ben is volt egy Orbán nevű fiatalember, baráétaival, akik megmozgatták a népköztársaságot. Most ugyanez a fiatalember szobatársaival telepedett rá a köztársaságra. Sajnos számtalan a példa, hogyan lesznek a demokrácia záészlóvivőiből despoták.”
  • 76. Kozol 2013. március 02. 08:08
    „mire eljön a választás, a szavazói meghalnak végkimerülésben.”
95 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnéztük a gyilkos tárlatot

Murder - A gyilkos tárlat: május végéig lehet megnézni a világ leghírhedtebb sorozatgyilkosait egy interaktív budapesti kiállításon. Tovább olvasom