Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Bajnai Gordon: Nincsenek miniszterelnöki ambícióim

Szeged - Nem tekinti a szó klasszikus értelmében politikusnak magát Bajnai Gordon, és nem tervezi, hogy miniszterelnök lesz, ugyanakkor kritizálja a politikai elitet, és látja: fordulóponthoz értünk. Interjú.
– Keveset hallani Bajnai Gordonról, a magánemberről. Most, az életrajzát olvasva tudtam meg, hogy Szegeden született.
– Szűk egy hétig tartózkodtam csak Szegeden: édesanyám az itteni klinikán szült. Családom bajai, de úgy is mondhatnám: dél-alföldi. Nekünk a Dél-Alföld fővárosa mindig Szeged volt. Gyerekkoromban is sokszor jöttünk, szerettük a Virág cukrászdát, a szabadtérin először a János vitézt láttam. Gimnazistaként focizni jártunk, aztán pesti egyetemistaként is gyakran megfordultam itt. Szeged nekem közeli város.

– A fejlesztéséért, így a jövőért felelős miniszterként is így gondolja?
– Igen. Szeged a Dél-Alföld regionális központja, tudásközpontja, de gazdasági centruma is.

– Ezt milyen példák igazolják?
– Szeged olyan fejlesztési stratégiát készített, amely újra fölrajzolja a várost Európa gazdaságföldrajzi térképére. Az origó: az oktatás. A tudásbázis: az egyetem, amely 6,5 milliárd forintot nyert uniós támogatásból, ami az önrésszel kiegészítve mintegy 8 milliárdos fejlesztést tesz lehetővé, izmosabbá téve a műszaki-természettudományos képzést. Ám a termelői beruházások idecsalogatásához a szakképzés erősítése is fontos: az integrált szakképzési központ 400 millió forint támogatást nyert. Az oktatás és Szeged regionális szerepkörének metszéspontja: az egészségügy – itt a város klinikáinak megújítására nyújtott be több mint 10 milliárd forintos igényt, a pályázat elbírálása még tart. A puzzle-szerű koncepció része a pólusprogram is, amely arról szól, hogyan lehet Szegedhez kötni a biotechnológiai és az informatikai iparágat. Ebben a pályázati folyamatban is mostanában várható egy fordulópont. Közben zajlik a város közlekedésének megújítása, illetve esedékes a belvárosi nagyberuházásokat eredményező pályázat elbírálása. De Szeged attól is „élhetőbb város" lesz, hogy megépül az M43-as. Mindez páratlan logisztikai helyzetbe hozza a várost. Ami az ide csábítható befektetéseket illeti, bár részleteket még nem árulhatok el, de informatikában, szoftverfejlesztésben és biotechnológiában is komoly a befektetői érdeklődés, sok száz új munkahely jöhet létre a következő években.

Szeged olyan fejlesztési stratégiát készített, amely újra fölrajzolja a várost Európa gazdaságföldrajzi térképére. Fotó: Karnok Csaba
Szeged olyan fejlesztési stratégiát készített, amely újra fölrajzolja a várost
Európa gazdaságföldrajzi térképére. Fotó: Karnok Csaba


– A pályázati rendszert kritizálva mondják: a településeket az „ingyenpénz" központilag vezérelt elképzelések megvalósítására ösztönzi, adottságaik kiaknázása helyett. Például a fürdőfejlesztés eredményeként több, egymáshoz közeli település is fürdőt épített, ezzel egymásnak konkurenciát teremtve.
– A pályázati kiírások területe az, ahol találkozik a közösségi és az egyéni érdek. Ez a fejlesztéspolitika komoly felelőssége, de előkészítésében szakmai, civil és önkormányzati partnereinknek is komoly szerepe van a társadalmi egyeztetések során, amelyek megelőzik egy-egy pályázat kiírását. A pályázati rendszer kritikusai közül a legtöbben korábbi élményeikből indulnak ki. Az uniós pályázati rendszer Magyarországon jelentősen javult az elmúlt két évben. Nagyságrenddel csökkentek az átfutási idők: három hét alatt hirdetünk eredményt a kisvállalkozók körében, akik 20 millió forintig pályáznak. Radikálisan csökkentettük a beadandó dokumentumok számát: nem a pályázónak, hanem közülük csak a nyerteseknek kell a szükséges igazolásokat beadni. Európai viszonylatban is egyedülálló mértékben tettük átláthatóvá a rendszert: az interneten a saját jelszavával mindenki megnézheti pályázata részletes értékelését. Ugyanakkor az elmúlt másfél-két év tapasztalatai alapján tovább egyszerűsítjük a rendszert. Jó teljesítménynek tartom, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak: az unió 27 tagországa közül Magyarország az első az eddig meghirdetett pályázatok összege és mennyisége alapján – másfél év alatt 275 pályázatot írtunk ki. Ma ott tartunk, hogy ez idő alatt több mint 6 ezer nyertese van az Új Magyarország Fejlesztési Tervnek, közülük 3800 pályázóval már leszerződtünk, 450 pedig lezárta a projektjét és elszámolt.

– A gazdaság gerincét adó kis és középvállalkozók kellőképpen értik és figyelik az uniót?
– Azt látjuk, hogy a ténylegesen működő kis és közepes vállalkozások megmozdultak, élnek a lehetőségekkel. Az összes pályázati nyertes közül eddig 4 500 vállalkozás kapott vissza nem térítendő támogatást. De az unióban ugyancsak nálunk elsőként meghirdetett mikrohitel-program résztvevőinek száma is mintegy 500, ezek 95 százalékuk hazai kis- és középvállalkozás.

– Tanévnyitó köszöntőjében többször említette: túl kell látniuk az egyetemistáknak „a mai politikai zűrzavaron". Ezt hogyan szüntetné meg?
– Az elmúlt tíz év legeslegkárosabb fejleménye Magyarországon, hogy a pártpolitika gyarmatosította mindennapjainkat. A hatalomért folyó küzdelemben úgy próbálnak bázist építeni egyes politikusok, hogy a sporttól a tudományon át az oktatásig igyekeznek pozíciókat elfoglalni. Mindez tíz év múlva remélhetőleg csak egy zavaros epizódnak tűnik majd. Ezért mondtam a fiataloknak: saját felelősségük, hogy a tudásukkal miként élnek. Mint ahogy ők a katedrától, az uniós támogatásoktól Magyarország is csak esélyt kap. A siker garanciája mi magunk vagyunk.

– A politika zűrzavarosságával jár, hogy a bulvársajtó témájává vált a politikusok élete. Mit gondol, önt miért nem kedveli a bulvár?
– Nem tekintem magam a szó klasszikus értelmében vett politikusnak. Két éve egy szakmai feladatra vállalkoztam: az uniós forrásokat Magyarország úgy tudja fölhasználni, hogy a történelem adta lehetőséggel élni tudjon, s ne visszaéljen, vagy elmulassza azt. Ez a munkám, a magánszférám pedig a magánszférám, nem szeretném összekeverni a kettőt.

– Potenciális miniszterelnök-jelöltnek nevezik – még a szocialisták között is – egyre több háttérbeszélgetésben. Elvállalná?
– Nincsenek ilyen ambícióim. A demokráciákban négyévente döntenek az ország vezetéséről. Itt pedig két éve folyamatos kampány zajlik, ami megviseli az országot. Azt gondolom, hogy Magyarországon túl régóta túl sok szó esik arról, ki van hatalmon. Ehelyett sokkal többet kellene arról beszélni, hogy a hatalmat mire illene használni. Az elmúlt két év konszolidációja után most jutott oda Magyarország, hogy egyensúlyba hozzuk a gazdaságot, elinduljunk egy gyorsabb növekedés irányába. A politikusok óriási felelőssége, hogy az ország hosszú távú érdekei mentén fogalmazzák-e meg a politikájukat, és ehhez keresnek támogatást, vagy pedig a szavazók kegyeinek vadászásában ismét föláldozzák az ország érdekeit. Most dől el, melyik irányba fordulunk.

Névjegy

Bajnai Gordon 1968. március 5-én született Szegeden. Közgazdászdiplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerezte 1991-ben. Dolgozott pénzügyi tanácsadó cégnél, Londonban, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál, közreműködött a Mol, a Matáv, az OTP tőzsdére vitelében. A Wallis Rt. vezérigazgatója is volt, 2003-ban a Menedzserek Országos Szövetsége Az év fiatal menedzserének választotta. 2006 júniusától a kormány párton kívüli tagja, jelenleg fejlesztési és gazdasági miniszter. Három gyermek édesapja.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. nimzo 2008. december 25. 13:37
    „Szerencséje van a magyar lakosságnak. Különben úgy járnánk, mint a Hajdubétes libatenyésztők. Még jó, hogy nem tartja magát politikusnak. Én is egészen másnak tartom, sokad magammal. Valóban nem a miniszterelnöki székben kellene ülnie, hanem egészen máshol.”
  • 30. LukSzusz 2008. szeptember 10. 16:33
    „Ez egy tolvaj,rabló,látszik a pofáján,mindenkit kiröhög a háta mögött.”
  • 29. zwakkkk 2008. szeptember 10. 15:35
    „Akkor kedves zweigelt, vagy kicsoda, hasonlítsa már össze az összes eddigi kormányzó pártot, de ne csak úgy, hogy " ez rendes, mert megemelte a minimálbért " , azt is látni kell a háttérben, hogy ez milyen hatásokkal jár, milyen folyamatokat indít el, amúgy a populizmusról csak annyit, hogy a nagy Orbán Isten Viking Viktor egy centiméternyi autópályát nem épített, meg leállított sok nagyberuházást! Elkezdett osztogatni, azóta sincs megállás....”
  • 28. zweistein 2008. szeptember 09. 18:24
    „Nagyléptékű kétségtelen, az "tt épül Európa Logisztikai vagy milyen Központja" Tudja a bajai út mellett, ott egy kis lidl-panel árválkodik, most parlagfűtenyészet, Biopolisz, 2000 fős megakórház ezek hol vannak, hol tartanak.Tudja, annál, amit maga itt megemlít egy főre számítva még én is több EU-s pénzt szereztem, amihez a Bajnainak semmi köze. Ismeri ugye, hogy az eredményességhez hozzátartozik a lehetséges maximum ismerete is. Képlettel: x(elért)/x(max) = eredményesség.”
  • 27. Dreistein 2008. szeptember 09. 18:14
    „Mondom eredményt én: Szegeden a villamos és troli fejlesztés. Mondjak még, vagy elég lesz?”
  • 26. zweistein 2008. szeptember 09. 17:58
    „25-ös: A látszat csal. És Ön tévedésben él. Olvassa el a korábbi kommenteket is. Mondjon már, ha olyan okosnak tartja ezt az embert egyetlen, EGYETLEN eredményt, ami az ország számára hasznot is hozott ennek az embernek a tevékenységből. Ez egy simulékony, tehetségtelen, becstelen ember. 6 év ezeket termelte ki, öngyilkosságba kergetőket, országlezüllesztőket, mutyizós off-shorozókat, ezáltal adómegkerülőket. Szívesen összezárnám magát és ezt az embert meg az ilyenfajtákat, a libáira vigyázzon, mert a cég nem fizet, de az áfát elszedik!! Ha az életrevalóság magánál azt jelenti, hogy siker mások halálba üldözése, kifosztása árán, akkor ön egy bűnpártoló gazember. Mondom ha...
    A nevével egyébként akár egyet is értenék: és én azt is tudom a parlament melyik feléről van szó.”
  • 25. Bajnai messze értelmesebb és intelligensebb ember mint a fél parlament. Nem is lesz belőle kormányfő 2008. szeptember 09. 17:09
    „Ide nem külföldi tapasztalat, életrevalóság, üzleti érzék, diplomáciai tehetség kell.

    NEM.

    Magyarországra olcsójánosok kellenek, lehetetlent igérő politikusok, akik más országban útkaparónak sem lennének elég jók. Orbán? A 3x bukott politikus lénye máshol egy korán nyugdíjazott, kényszerpihenőre küldött ember lenne. Halott valaki olyanról, hogy Al Gore a bukása óta folyamatosan próbálkozna minden amerikai elnökválasztáson? Na ugye, hogy nem.”
  • 24. heinecke 2008. szeptember 09. 16:10
    „Jellemző, megjelenik egy gyanús múltú egyén Gyurcsány környékén, és rögtön azt kezdik találgatni, hogy miniszterelnök lehet-e belőle. Ez azért valahol jellemző GyF kormányának színvonalára (miniszter ugyanis bármikor lehet, sőt - úgy tűnik - ez még előny is).”
  • 23. ne is legyenek, úgyis takarodniuk kell a közéletből hamarosan, erre a rövid időre már kár lenne. 2008. szeptember 09. 15:36
  • 22. @@@@@@@@@ 2008. szeptember 09. 14:29
    „Bill42! Igaza van!”
  • 21. Bill42 2008. szeptember 09. 13:40
    „Kedves Molnár Kata
    Tiszteletbe tartom hozzászólását!
    Maradjon a Fletó,mondja Őn.Megtudná magyarázni, hogy miért???
    Nem eléggé tette tönkre az országot???Isten bocsájtson meg,Őn tőle kapja a mindennapi betevőt.Igen?! Ja akkor értem.”
  • 20. Bill42 2008. szeptember 09. 13:27
    „Az Istenre esküszöm, hogy nem olvastam el a cikket amely ezzel a nyikhajjal közöltek.
    A BAJNAI ELVTRÁRSNAK ELKELLENE SZÁMOLNIA A LELKIISMERETÉVEL.
    Hány embert tett földönfutóvá?????????????
    Hány ember öngyilkosságáért felelős????????????
    Hány millió Ft-al tartozik a Hajdibét a mai napig???????????
    Csak három kérdésem volt! Válasz nincs!!
    A fentiek alapján nyugodtan válthatná -elvileg- a kutyapecér Fletót.
    ISTEN OVD MEG MAGYARORSZÁGOT az ilyen szönyektől.”
  • 19. ehhe, megint egy seggszagú lehelletű cikk. Jó mélyen, és meleg volt ? 2008. szeptember 09. 13:05
  • 18. Kolompár Rómeó 2008. szeptember 09. 11:27
    „szalay-berzeviczy:

    Elnezest, a sietsegben eltevesztettem a ceg nevet. De a lenyeg attol lenyeg marad :)”
  • 17. szalay-berzeviczy 2008. szeptember 09. 10:57
    „BÉT: Budapesti Értéktőzsde, nem egyenlő Hajdubét. Mondjuk ebből a fasziból még azt is ki tudnám nézni, hogy a BÉT-et is leviszi alfába, tényleg? Ki lett a BÉT elnöke Szalay-Berzevixczy után?”
  • 16. Kolompár Rómeó 2008. szeptember 09. 10:33
    „Kimaradt a listabol a BÉT. Amelynek tonkreteteleben aktivan reszt vett es emiatt tobben ongyilkosok lettek!

    Nagyon okosakat mond, de mindenki ezt mondja. Es nem csinal semmit. Ahogy o sem.”
  • 15. tora 2008. szeptember 09. 10:17
    „Könnyebb is becsődöltetni egy Hajdúbétet a parasztok kárára.”
  • 14. fezoj 2008. szeptember 09. 10:04
    „Érdekes, nekem sincsenek miniszterelnöki ambícióim, lehetne ebből is címlapsztori?”
  • 13. mugri 2008. szeptember 09. 09:52
    „Haja libákok beszéni tunnának a hajjduságba.. Az ijjen simmabörrjek a legveszéjesebbökk, he-he”
  • 12. Ellenzéki 2008. szeptember 09. 09:33
    „"Szeged olyan fejlesztési stratégiát készített, amely újra felrajzolja a várost Európa gazdaságföldrajzi térképére."
    Mondta volt Bajnai.
    Annak idején hasonlóakról beszéltek a kormánypáti politikusok az autópálya szegedi szakaszának átadásakor is.
    Nem lett belőle semmi. Mint tudjuk minden komoly cég elkerüli Szegedet, itt nem nem ruház be, nem fejleszt.
    Ere példa a Mercedes beruházás - például.
    Az ilyen megnyilvánulások nem mások mint udvariaskodó politikusok elszólásai.”
31 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Móra-múzeum a nagy farmer mánia előtt

Szeged - Október végén a farmer, mint anyag történetéről nyílik kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. A… Tovább olvasom