Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Bajnokságra készül Szeged első női rögbicsapata

Szeged - Szeged első női rögbicsapatának edzésén jártunk. A lányok hetente kétszer találkoznak, és a nyári strandrögbibajnokságra készülnek. Az országban még négy női csapat van.

Két kisebb húzódásnál nem történt több baleset az első szegedi női rögbicsapat pénteki edzésén. Az Etelka sori sportpályán 16 lelkes hölgy passzolt és ütközött – a test-test elleni küzdelem itt szinte kötelező. A lányok hetente kétszer találkoznak. A bemelegítő futás után az úgynevezett tolongást gyakorolták: egy szivaccsal kitömött zsáknak ütköztek a vállukkal. A támadónak el kell löknie azt, aki a zsákot tartja.

– Eléggé durva ez a sport, de nem kell nagydarabnak lenni ahhoz, hogy egy lány ezt csinálja. A szabályok behatárolják, hogy a pályán mit szabad és mit nem. Inkább a technikán van a hangsúly – magyarázta a 16 éves Arany Rebeka, aki most márciusban döntött úgy, hogy kipróbálja ezt az itthon félig-meddig még ismeretlen játékot.
– Mindig meglepődnek az ismerőseim, amikor elárulom, hogy rögbizek. A pályán nincs hiszti vagy sértődés, ha valakit megütnek. Kemény sport, a fogaimat én is féltem – mosolygott a vörös hajú, kék szemű gimnazista lány.

Csuklója többször megsínylette a meccseket, de komolyabb balesete még nem volt a Székesfehérvárról Szegedre költözött Gyolcsos Máriának. A magyar–filozófia szakos egyetemista már öt éve rögbizik, tagja a válogatottnak is.

A test-test elleni küzdelem a női rögbiben is kötelező. Fotók: Segesvári Csaba

– Az agresszívabb férfi rögbivel ellentétben a női inkább észjáték. Több csel és taktika kell ehhez, mint a fiúk játékához. A lányok most még az alapokat tanulják, én pedig szívesen segítek nekik, hiszen én vagyok a legtapasztaltabb – mondta a szőke, 22 éves irányító, aki szerint a szegedi csapat tagjai nagyon lelkesek és ügyesek.

Elsők

Már öt éve rögbizik a Fit World Rugby Clubban Prágai András. A lányok 25 éves edzője szerint játékosai fegyelmezettek és szorgalmasak, ezért úgy látja, hogy van jövője a szegedi csapatnak. – Március 18-án volt az első edzésünk, 25 lány neve gyűlt azóta össze a noteszemben – árulta el a fiatal edző. Egy női csapat 7 főből áll, a férfi 15-ből. Ezért technikásabb a hölgyek játéka. Magyarországon Budapesten, Székesfehérváron, Százhalombattán és Agárdon van még női csapat. A szegediek ősztől velük veszik fel a versenyt.

A háttérben már a mélyfogást gyakorolják a lányok: a támadót a térdénél kell átkarolni és földre vinni. Ez az egyetlen szabályos szerelés a rögbiben. Később egy szivaccsal bélelt, úgynevezett mélyfogó zsákon is gyakorolják a technikát.

Az ütközés tetszik a legjobban az edzéseken a 20 éves Flórián Zsuzsinak, akinek „fő profilja" a karatézás, de úgy döntött, kipróbálja magát a labdajátékban is. A főiskolás lány már 13 éve karatézik. Állítólag a küzdősport keményebb, mert ott van full kontakt, ütés, rúgás, és a fej sincs biztonságban.

– Remélem, hogy jó hatással lesz egymásra a két sport. Az állóképességemet javítja a rögbi. Arról nem beszélve, hogy még sosem játszottam csapatjátékot – árulta el Zsuzsi, aki délelőttönként banki szakügyintézőnek tanul, esténként pedig pultos.

Az edzést játék zárta, amit láthatóan nagyon élveztek a lányok. Maradnia is kell a lelkesedésnek, hiszen edzőjükkel már azt tervezik, hogy a nyáron elindulnak a strandrögbibajnokságon, szeptemberben pedig megkezdődik a magyar női bajnokság, ahol szintén kipróbálják magukat a szegediek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

11 millióból biciklitároló lesz

Szeged - Az időjárástól és a lopástól is védi majd a kerékpárokat az a biciklitároló, amelyet az… Tovább olvasom