Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 02. 08. szerda - Aranka

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Bálaszínház épül a szegedi Dóm téren

Bálaszínház épül a szegedi Dóm téren

Szeged - Bálából épül színházterem az ország egyik legpatinásabb közterén, a szegedi Dóm mellett. A karácsonyig működő színház falai nyolcszáz bála szalmából állnak majd.

Delmagyar.hu - 2009.11.21. 07:26
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
A Dóm Téri Advent programsorozat keretében idén több mint száz rendezvény várja az érdeklődőket. Itt lesz látható az ország legnagyobb adventi koszorúja is. A tíz méter átmérőjű, gigantikus méretű koszorú súlya meghaladja az egy tonnát.

A nyolcszáz bálányi szalmát Soltról hozták Szegedre. Ebben az esztendőben rossz volt a szalmatermés, ezért a szervezők számára komoly kihívást jelentett, hogy előteremtsék a Dóm téri Bálaszínház számára a kellő mennyiségű szalmát.

A Dóm Téri Advent jellegzetessége az is, hogy a kézműves vásár látogatói a tér közepén égő tűz mellett melegedhetnek, így biztosítva a meghitt hangulatot egy-egy jóízű beszélgetéshez. A négy hét során várhatóan kétszáz mázsa fát tüzelnek majd el. A tüzelőfa Erdélyből, Kőrispatak mellől érkezik. Az óriási méretű adventi koszorún önmagában a négy gyertya súlya megközelíti a két mázsát. A gyermekek számára minden bizonnyal a rejtélyes bálalabirintus lesz a tér legkedveltebb része.

A Dóm téri Advent a vidéki Magyarország legnagyobb szabású karácsonyi vására és rendezvénysorozata. Az Ördögszekér tízedik éve szervezi a szegedi Dóm téren adventi programjait. Százezer feletti látogatószámával az esemény a dél-alföldi régió meghatározó rendezvényévé vált. „Szükség van a meghitt közösségi ünnepekre. A szegedi Dóm Téri Advent bizonyítja, hogy egy különleges hangulatú adventi vásár nem csak a világvárosok, Bécs vagy Budapest kiváltsága" – véli Mocselini Rudolf főszervező.

A hatalmas adventi koszorú összerakása már ma megkezdődött, várhatóan öt napot vesz igénybe az építési munka. A rendezvénysorozat idején a Dóm tér gyertyafényes díszkivilágítást kap. November 27-től december 22-ig a Bálaszínházban több mint száz ingyen megtekinthető kulturális program várja a Dóm térre látogatókat. A kézműves vásár minden nap nyitva lesz az adventi időszak alatt, a régiségek vásárát pedig hétvégente rendezik meg. A szervezők idén közel százötvenezer látogatóval számolnak.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.234 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 6. gróf 2009.11.23. 08:17

4. hozzászólás atomboy 2009.11.21. 18:14

A bálaszínházat minden évben körbe rakják tábor tüzekkel. Ha az nem lenne, akkor a gyerekeimmel biztos be mennék, de még eddig nem voltam olyan bátor, hogy az 5 méterre a tüzek mellett lévő 1 bejáratos bálaszínházba bemenjek. Évek óta elborzadva nézem a felelőtlenséget, és azt ahogy a tűzből a szikrákat a szél kikapja, repíti és 1-2 méterre a színháztól elalszik.

Moderálásra küldöm 5. gedeon 2009.11.21. 18:24

4. Esőtánc.

Moderálásra küldöm 4. atomboy 2009.11.21. 18:14

Milyen biztonsagi intezkedes lesz? Valahogy nem tudom felejteni azt a tuzesetet, ami a Dom kapuja latta karat...

Moderálásra küldöm 3. daveedbrown 2009.11.21. 16:43

jövő vasárnap lobban az első gyertya. egy kicsit későn kezték el, nem?

Moderálásra küldöm 2. kispanda84 2009.11.21. 12:16

Szerintem is tök ari dolog:-)

Moderálásra küldöm 1. Szecskamester 2009.11.21. 11:47

Ez egy tök jó dolog!
Szerintem!



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...