Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Baleset szemtanúinak jelentkezését várja a rendőrség

Szeged - A Szegedi Rendőrkapitányság egy 1 hónapja történt közlekedési baleset ügyében kéri a lakosság segítségét:
Augusztus 26-án délben egy ismeretlen rendszámú fekete színű Skoda Fabia személygépkocsi közlekedett Ruzsa irányából Zákányszék felé. Vezetője egy „veszélyes útkanyarulat balra" 1000 méteren keresztül jelzőtábla ellenére nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességet választott, minek következtében áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Ekkor érkezett szemből egy másik jármű, melynek vezetője – hogy az ütközést elkerülje – jobbra kormányzott, minek következtében lehaladt az útpadkára és a vízelvezető árok partjának ütközött, onnan tengelye körül megpördülve oldalára fordulva állt meg.

Az ismeretlen személy a baleset helyszínéről megállás, illetve adatainak hátrahagyása nélkül továbbhaladt Zákányszék irányába. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A rendőrség kéri a Skoda Fabia vezetőjének, illetve azon szemtanúk jelentkezését, akik a balesetre vonatkozóan érdemleges információval rendelkeznek.

Jelentkezni személyesen munkaidőben a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Szeged, Párizsi krt. 16-22.) lehet, telefonon pedig a 62/562-400-as szám 12-92, 14-37-es mellékén, illetőleg a 107, 112-es segélyhívón, valamint a telefontanú 06-80/555-111-es hívószámán.

Olvasóink írták

  • 3. flex 2010. szeptember 29. 15:01
    „láttam de már nem emlékszem eltelt egy hónap....”
  • 2. KolomparBeyonce 2010. szeptember 28. 23:28
    „Bazzeg eskuszom nem en voltam. Remelem ezzel segitettem!”
  • 1. deszkás 2010. szeptember 28. 11:55
    „Fekete Fábia amiből a legkevesebb van. A Központi Nyilvántartó meg messze van?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lélek-tájak – emléktöredékekkel: Henn László András villámkiállítása a REÖK-ben

Szeged - Lélek-tájakon címmel tegnap nyílt meg a REÖK-ben Henn László András festőművész október… Tovább olvasom