Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Balesetek Szegeden: rendőrautó is koccant

Szeged - Tömeges balesetek okoztak komoly dugókat Szegeden és környékén. A karambolok miatt le kellett zárni a Bertalan hidat, és a városba vezető 47-es főutat is. Egy rendőrautó is ütközött.
11 óra után újabb balesetről kaptunk hírt: a 451-es főúton kisbusz ütközött egy kamionnal. A balesetben ketten sérültek meg, mindketten könnyebben. A teljes útzár 12.15-ig tart.

Reggeli balesetek

Három baleset történt hajnalban Szegeden a csúszós utakon. A karambolok miatt lezárták a Bertalan hidat és a városba bevezető egyik út is szinte járhatatlanná vált - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A balesetekben hárman sérültek meg.

A Bertalan hídon egy személyautó csapódott a korlátnak öt óra előtt pár perccel, majd utána egy teherautó és egy kisteherautóval ütközött össze ugyanott. Az ütközés következtében a kisteherautó két utasa kirepült a gépjárműből, akik közül az egyik súlyos, míg a másik súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett. A 43-as főút ide érkező forgalmát elterelték, a környéken óriási volt a tolódás. Szeged újszegedi oldalán a hídtól egészen a Makai útig (szöregi út) sok tehergépjármű torlódott fel. Nehézkes a közlekedés Szeged belvárosában, kiemelten József A., valamint Szilléri sgt.-kon a terelésből adódó gépjárműforgalom miatt.

Óriási dugó alakult ki Szegeden a sorozatos balesetek miatt

8 óra után a Bertalan hídon feloldották a teljes útzárat, megindult a
forgalom, de továbbra is nagy a torlódás.

A másik baleset nem sokkal hat óra előtt a 47-es főúton történt Szeged határában. Egy traktor balra akart kanyarodni, besorolt a négy sávos út közepére, de ezt későn vette észre egy autós és hátulról belerohant. A traktor felborult, és keresztbe fordult, három sávot foglal el az útból. Itt egy ember szenvedett könnyű sérülést.

Egy rendőrautó szenvedett balesetet Szegeden a Brüsszeli körút és a Csuka utca kereszteződésében. 

Balesetek Szegeden - egy olvasónk szemével

A 47-es számú főúton történt baleset biztosítására indult a rendőrautó, amely használta megkülönböztető fény és hangjelzéseit, amikor a Csuka utcából eléhajtott egy személygépkocsi. A baleset során személyi sérülés nem történt, csupán anyagi kár keletkezett.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. brrr 2008. december 10. 14:08
    „Ilyenkor a környezetgazdálkodás vezérkara miért nem csomagolja a cuccait.?
    Kedves városvezetésünk halgat mint aki becsinált!
    Emberek december van. Decemberben fagyok. Tehát a közterület igazgatójának és az ujságírónak mesélje már el valaki.
    2008-ban a felfagyás ellen kellene tenni valamit.
    Szegeden a rendőrök forgalomirányításból megbuktak.Ez amit csináltak nevetséges volt. Rohangáltak le föl mint állat szirénáztak. Élvezték a szinházat. mert kb ennyi hasznuk volt.
    Semmi átgondolt forgalomirányítás. Mi lenne ha valamilyen katasztrófa helyzet lenne?
    A Dm -böl meg csöpög valami. Mikor olvasok már egy igazi igaz cikket?
    Mikor nevén nevezik X Y szarul szervezi a közlekedést stb stb.
    Más: Most a nyul magyarázza miért lövi le a vadász?
    Uraim az elkészült utpadka SZAR hitvány fekete földel feltöltött utpadka még az átkosban sem volt!
    Nemhogy 2008 ban! Egy nemzetközi főut mellett!
    Más:
    Ma voltam a móravárosi tesco aldi felé szégyen , szemét ,sár , stb stb.
    Csak én látom szeged hullik szét semmi fejlődés tisztaság káosz undorító szemét stb stb.
    Ja a polgármesteri hivatal nem a cserepes soron van?”
  • 32. martin812 2008. december 09. 20:37
    „Ja arról neis beszéljün, hogy én reggel egy volvon űlve várost néztem, mivel a híd levolt zárva. Üzenem annak a sofőrnek, hogy ne kurva anyázzon, ha bemegy egy várost érintő dugóba. Ja és főleg ne a buszsofőrt szidja. Amúgy délután is volt egy baleset a temesvárin a csonkánál. egy opel tipusú kocsi belerohant előlről egy másikba. Éppen kanyarodott el a híd felé, amikor belement a másikba. Sávot tévesztett. Azt hitte, hogy van 3.kanyarodó sáv is .”
  • 31. Madzsar 2008. december 09. 19:17
    „Nagy lóvé lenne felszerelni egy-egy nagyfényerejű LED-ekből álló -többnyelven és hatékonyan figyelmeztető- táblát a híd mindkét oldalára??? A városházára kiakasztott "Boldog karácsonyt!" feliratú ocsmány izzófüzérből és a Kárász utcai giccsek árából futotta volna értelmes dolgokra is...”
  • 30. ametiszt51 2008. december 09. 19:01
    „ifj. N.G.
    Azt nem tudom, de megoldást szeretnének.
    Nem is a mi feladatunk. A közlekedés-szervezőké.”
  • 29. tüsök 2008. december 09. 16:46
    „Gróf
    Remélem hamarosan összetalálkozol hasonló felfogású gk.vezetővel és akkor jót beszélgettek a baleseti osztályon,ha bírtok.”
  • 28. lelketlen 2008. december 09. 16:38
    „Zs.
    erre céloztam én is,mert ugye egy fagyos híd mégsem egy forró bableves.”
  • 27. Zs 2008. december 09. 16:30
    „CsImre
    Jaja, de a kiszórás után kell némi idő mire "hat" - maguk a kerekek őrlik bele a jégbe és így indul olvadásnak. Szóval a szemcsés só még "nem működik"...

    Senki nem fog most a sózókra semmit, de a tavalyi szitu nem volt kerek...
    Egyszerűen csak az emberi hülyeség ellen nincs orvosság, (se só) :)”
  • 26. ifj. Nagy Gábor 2008. december 09. 16:23
    „OFF
    ametiszt51!

    A trolivezetők mit javasoltak a Vár utca előtti szakaszra?
    ON”
  • 25. CsImre 2008. december 09. 16:18
    „Zs:" sót össze kell dolgozni némi jéggel, hogy oldódjon"

    Volt ah hídon egy kis jég, hiszen azért sózták le, gondolom. :)

    Ma délelőtt hiába vártam a buszt, nem jött (időre siettem volna) míg várakoztam 2 olyan szituációt is láttam, ami majdnem balesethez vezetett. Az egyiknél egy kocsibeállóból kiforduló autónak nem volt hajlandó lassítani emberünk, és úgy tért át a szembesávba, hogy ott jöttek. Eredmény: fél perc tolatgatás, kormányrángatás mindhárom részéről, kisebb torlódás. A másik nem sokkal ezután úgy előzte a szemből üresen jövő, és sázguldó buszt, hogy poroztt mögötte az út, de csak azért, hogy 20 méterrel az előzés befejezése után leforuljon jobbra, és elhagyja a busz útvonalát, amely balra folytatódott.

    Könnyű a sózókra sózni mindent, mikor köztudott, hogy a hídon nem szokott dolog (finoman szólva) betartani a sebességhatárokat, és úgy, hogy tudnivaló, reggelente milyen idegbaj van. Idegbajos város, kap egy kis deret, és jönnek a koccanások, megadugók, szívás ezerrel, és lehet szidni, hogy biztos a sózók...”
  • 24. klj_54 2008. december 09. 16:08
    „23. hozzászólás atiss4343 2008.12.09. 15:57

    Hol élsz Te?
    Mikor mértél be "hitelesített mérőberendezéssel" kamiont?
    Mi a fenéért b@sztatsz bennünket?
    Nincs jobb dolgod?
    Gyere már el, és húzzál le CSAK egy évet a bal elsőben és akkortól lesz elképzelésed a dolgokról!
    Van közöttünk is barom, de melyik szakmában nincs?
    Frusztrációd levezetésére javallanék favágást, vagy bármi más, másokat nem zavaró tevékenységet.”
  • 23. atiss4343 2008. december 09. 15:57
    „Majd ha a 120-szal száguldó kamionosokat kellő súllyak büntetik meg a rend éber(!?) őrei... És a mi közlekedési kúltránk is egy magasabb szintre lép. Egyelőre ennek nem látom sajnos nyomát sem. Arról már nem is mondok semmit sem, hogy a szegedi közlekedés (az utak minősége..., a lámpák működése.., és stb.) enyhén szólva kívánni valót hagy maga után... És még európa fővárosa akartunk lenni... Ilyen siralmas közlekedéssel csak közröhej tárgyává váltunk volna.... Már egy olyan kis városnak is, mint Orosháza is vannak a várost elkerülő útjai, így az esetleg arra 120-szal száguldó kamionosok legalább a várost elkerülhetik...”
  • 22. vuk 2008. december 09. 15:45
    „Mikor vezetik mar be itt is, hogy kulfoldit is meg lehet buntetni?...
    Ideje lenne mar. Korulottunk minden mas orszag megteszi.”
  • 21. Zs 2008. december 09. 15:33
    „Izaaaaa!
    Csak próbálok pontosítani figyelembe véve fizikát, kémiát.

    Előbb lefárasztom magam (sport), aztán egyre valszeg rápróbálok.
    Kinek híg, kinek nem - majd én is formálok magamnak véleményt.
    Köszi az aggódást! :-D”
  • 20. Iza3 2008. december 09. 15:28
    „Zséééééé!
    Látom, mindenkihez van ma egy "jó szavad".
    (Ui.: csak meg ne ártson....:D - mármint a híg forralt borocska....:D)”
  • 19. Zs 2008. december 09. 14:59
    „Iza3!
    Miért mennék hidat takarítani? Leprogramozom a padlófűtést egy évre előre oszt jónapot... :-)
    De ha mindenáron akarsz csatlakozni, nem rontom el a játékodat!

    Inkább este iszogatom a forralt boromat a Dóm téren... :)

    dova
    lelketlen nagyon nem beszél félre, a sót össze kell dolgozni némi jéggel, hogy oldódjon - addig csak a menetszél kavarássza... Egyébként meg senki sem mondta, hogy nem volt megkísérelve ma hajnalban a síkosságmentesítés - a kamion egy éve pördült le a hídról
    gróf kicsit sarkos, de a tempóval kapcsolatban igaza van...”
  • 18. gróf 2008. december 09. 13:44
    „Na nehogy már ne menjek 100-al a jeges hídon hajnalban, amikor nincs forgalom! Tessék csak sózni!!! A halak, fák, békák nem számítanak, csak én!”
  • 17. lelketlen 2008. december 09. 13:14
    „dova.
    azért a csúszásmentesítés kezdeti időpontja és a tényleges csúszásmentesség időpontja ugye nem ugyanaz.”
  • 16. Iza3 2008. december 09. 12:08
    „KISOKOS Zsééé!
    Mikor mész hidat takarítani?
    Ott akarok lenni én is!
    (Üdv.: ´állandó vitapartnered" :)”
  • 15. dova 2008. december 09. 12:04
    „Ha valaki azt állítja, hogy ma reggel nem volt csúszásmentesítve a Bertalan híd az nem mond igazat.

    A hajnali állapotot nem láttam így nem tudom megítélni, hogy pontosan mikor került oda az anyag, de az tuti, hogy a hídon veszteglő kamionok már azon álltak 6:40-kor.

    A képeim közt direkt van olyan is, amin jól látszik a szemcsés só. (A fehérség a hídon nem dér, hanem hintett só volt.)
    A kialakult helyzetért ez esetben én csakis az autóvezetőket okolnám.
    Aki megcsúszott az nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett.
    Aki vesztegelt a kereszteződésekben megbénítva a kereszt forgalmat (sajnos tömegközl.-i sofőr is volt ilyen)az nem megfelelő körültekintéssel közelítette meg a kereszteződést.
    Aki szabályosan közlekedve is több időt töltött a dugóban az is megérdemli.
    Minden reggel ez megy és még ennek ellenére sem mérlegelnek sokan.
    (Most hagyjuk a sérült gyermeket szállító, létrát cipelő vidéki festőt, akinek minimálbérből kell megélnie, jó!)”
  • 14. Zs 2008. december 09. 11:36
    „Mil
    Az már szerintem olvadás után volt, mert akkor már tényleg rosszabb, mint előtte, de igyekeznek összeszedni.”
33 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az algyői Tisza-hídon két személyautó ütközött

Szeged - Két személyautó ütközött egymással a 47-es főúton az algyői Tisza-hídon kedden reggel. Tovább olvasom