Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Balesetet okozott, majd a kanálisban kötött ki az ittas sofőr - galériával

Szeged - Ittas állapotban okozott balesetet egy 33 éves szegedi férfi a sándorfalvi úton szombaton késő este.
Az elsődleges információk szerint egy BMW haladt Sándorfalva felől Szeged irányába amikor az előtte lévő kocsisor forgalmi okból megállt. A sofőr ezt későn észlelte és nekiütközött az utolsó járműnek, amelyet átlökött a menetirány szerinti bal oldalra, ahol az fel borult. A BMW vezetője a baleset ellenére nem állt meg, hanem tovább indult Szeged irányába, majd meggondolta magát és visszafordult Sándorfalva felé. Ismét áthajtott a baleset helyszínén, majd Sándorfalva közelében egy enyhe jobbra ívelő kanyarban kisodródott és az út menti kanálisba csúszott.

Az első baleset helyszínéről a mentők egy embert vittek kórházba könnyű sérülésekkel, míg a BMW sofőrje sérülés nélkül szállt ki az autójából.

Vízbe csúszott az ittas sofőr a sándorfalvi úton. Fotó: Rendőrség (galéria)

Mivel utóbbi a bűncselekményi értékhatárt meghaladó ittas állapotban vezette a járművét, a rendőrség előállította. Ellene ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőeljárás. A BMW-t a tűzoltók húzták ki a vízből - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. purgator 2011. május 18. 10:55
    „A minimum: teljes, körültekintő kártérítés szigorúan behajtva + jogsi eltépve a helyszínen erre az életére.
    Szerény véleményem szerint - okulás céljából...”
  • 40. h375317 2011. május 10. 08:58
    „:)
    Épp tegnap mondta valamelyik rádiós műsorvezető, hogy:
    "A részeg ember sérthetetlen, csak az autója nem az!" - milyen igaza van! :)”
  • 39. csiperke73 2011. május 09. 11:30
    „Jogsi el örökre!!!”
  • 38. rt0831 2011. május 09. 10:49
    „"Szobaton meg kutyát vontatott egy magyar a Szabadkain,állítólag az is szívott előtte."

    Ezt a mondatot,jó volna ha valaki elmagyarázná!
    A kutya vonóhorogra volt kötve?:))”
  • 37. LukSzusz 2011. május 09. 09:19
    „Szobaton meg kutyát vontatott egy magyar a Szabadkain,állítólag az is szívott előtte.
    Vannak még őrültek.”
  • 36. nagypappa 2011. május 09. 03:57
    „32. fili-busz 2011.05.08. 19:12

    30. kispacni 2011.05.08. 16:11

    Részben teljesül a kívánságotok, a biztosító a kötelező biztosítás terhére rendezi a károkat, de azt később behajtja az ittas járművezetőn.
    A tűzoltók munkáját nem tudom meg kell-e téríteni.

    Németországban a kamion belezúgott az előtte megálló kamionba, a mentésért, az autópálya takarításáért, a roncs tárolásáért több mint 6.000 EUR-t számláztak ki.
    A sofőr 30 EUR büntetést kapott.”
  • 35. qrumpli 2011. május 09. 02:56
    „Alsómosás zsírozás??”
  • 34. Hawkeye 2011. május 09. 00:41
    „Ahhoz képest, hogy ez egy újságcikk, döbbenetesen sok helyesírási hiba van benne. Összesen öt darab: négy vesszőhiány és egy különírt igekötő. Remek lenne, ha legalább az újságban megpróbálnák elkerülni az ilyen hibákat.”
  • 33. Wacky 2011. május 08. 21:22
    „"Ellene ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőeljárás."

    És a baleset okozás hol marad???????????”
  • 32. pistimolnar 2011. május 08. 20:55
    „Kanálisba azaz csatornába esett, hiszen oda való! Nem a kocsi tehet arról, hogy ilyen baromagyú vezeti!”
  • 31. fili-busz 2011. május 08. 19:12
    „30. kispacni 2011.05.08. 16:11

    kezdetnek mindjárt azzal kéne kezdeni, hogy a mentés költségeit kifizettetni vele.

    Na ez itt a lényeg, kérem szépen!
    Majd meggondolnák a száguldozást.

    És nem csak vele, hanem mindenkit, akit törvényesen elítélnek valamiért és kárt okozott.”
  • 30. bertife 2011. május 08. 17:03
    „Azt nem értem,hogy az ilyen részeg disznóknak miért kell az adófizetők pénzén fenntartott tűzoltóknak kihúzni a kocsiját?
    Húzza ki ahogy akarja <moderálva>”
  • 29. kispacni 2011. május 08. 16:11
    „kezdetnek mindjárt azzal kéne kezdeni, hogy a mentés költségeit kifizettetni vele.

    És utána jöhet a bűnvádi eljárás.”
  • 28. szpirigonzálesz 2011. május 08. 16:00
    „Van olyan értékhatár, ami már a bűncselekményt is meghaladja?”
  • 27. markusj77 2011. május 08. 15:56
    „Én azon aggódtam, hogy elég legyen - az így sem olcsó - benzin hazáig. Már majdnem elértük az M43-at, amikor vissza kellett fordulni Sándorfalva felé és kerülni a régi 5-ös út felé... Időben kb. 20 perc veszteség, meg benziben is valamennyi. Legszívesebben benyújtanám a BMW-s részére a többlet benzinről és időről a számlát, hiszen ez nekem nem volt tervbe véve. Csak az ő ámokfutása miatt alakult így... :-(”
  • 26. FEFE 2011. május 08. 15:08
    „Ez az eset hűen tükrözi kis hazánk erkölcsi, morális válságát.”
  • 25. morzso 2011. május 08. 14:58
    „9. Smerdis_of_Arshak 2011.05.08. 09:44

    nem vettem bosszantásnak sőtt! csak kíváncsi vagyok, hogy mi volt tegnap, hogy ennyi eset volt... semmi bajom azzal, hogy szirénáznak pedig az ablakom alatt teszik, de ilyen ez mikor kereszteződéshez közel lakik az ember sajnos még a szirénázónak se adják meg az elsőséget sokan ...”
  • 24. technoise 2011. május 08. 14:43
    „És már ne is haragudjatok, ez egy 20on éves E30as BMW, ami nem szimbolizálja az általatok degradált réteget. Sok okos:)”
  • 23. Calypsol 2011. május 08. 14:34
    „13. varadipal 2011.05.08. 10:53

    "A firkász még nem hallott arról, hogy ha az igekötő és az ige egymás mellett ál, akkor egybe kell írni."

    Ezt nem gondoltad át. Hopp, nézd, az előző mondatomban az igekötő és az ige egymás mellett áll (nem ál, ahogy te írtad), mégis különírandó. Nem elég, hogy egymás mellett áll az igekötő és az igéje, fontos a sorrendiség is! Helyesen: "Ha az igekötő közvetlenül saját igéje (vagy igeneve) előtt áll, egybeírjuk vele. (...) Ha az igekötő követi az igét (vagy igenevet), különírjuk tőle." (A magyar helyesírás szabályai, Tizenegyedik kiadás)”
  • 22. technoise 2011. május 08. 14:34
    „18. 9349779 2011.05.08. 12:26

    ez megerősíti bennem azt,hogy tisztességes becsületes embernek nincs BMW,AUDI,MERCI autóra pénze.Azt csak lopogatni lehet,aki már olyan bátorrá válik,hogy tesz mindenre.

    Bennem meg megerősíti, hogy vannak olyan primitív/irigy emberek akik ezt autó típusra leáltalánosítják. :)”
41 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösségi központot nyitottak a szegedi piaristák

Közösségi központot adtak át szombaton a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban. Tovább olvasom