Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

Balinéz életképek

Ha még egyszer Bali szigetére utaznék, egy dolgot biztosan másképp csinálnék: lényegesen kevesebb fakultatív programra fizetnék be itthon előre az utat szervező irodában, mert a helyszínen nemcsak hogy lényegesen olcsóbb, de sokkal inkább a saját igényeinkhez igazíthatjuk, mikor, hol és mit néz zünk meg.
Elkövettük azt a hibát, hogy a kilencnapos bali tartózkodás idejére csupán egy tengerparti heverészést iktattunk be, így gyakorlatilag majdnem mindennapra jutott legalább egy látnivaló. Mégis a legkellemesebb az a délután volt, amikor saját szervezésben kirándultunk a Tanjung Benoá nyaralóhelytől alig félórás taxizásra lévő Kutára, pontosabban Kuta Beachre. A legismertebb Bali-szigeti tengerparti üdülőváros nyolc kilométeres, fehér homokos tengerpartjával a szörfösök paradicsoma, bámulatos mennyiségben és virtuozitással űzik itt a fiatalok a fizikai erőt és ügyességet egyaránt kívánó sportot. Úgy lovagolnak a hatalmas hullámokon, mintha a legtermészetesebb közegük lenne, mintha játszanának a víz félelmetes erejével, miközben nagyon is fegyelmezetten egyensúlyoznak a méteres habok tetején.

Vulkánisten lakhelyén

Szervezett útjaink egyike a sziget északkeleti oldalán a Batur vulkánhoz vezetett. A tengerparttól mintegy tizenöt kilométerre, a sziget belsejében emelkedő, ma is működőképes vulkán fantasztikus látványt nyújtott, még akkor is, ha az istenek nem voltak túl kegyesek hozzánk, és vastag ködbe burkolták a tűzhányó csúcsát. De így is felejthetetlen az ugyancsak Batur névre keresztelt tóval körülvett hegycsúcs, amelynek legmagasabb pontja, a Gunung Abang 2153 méter. A vulkán megmászására nem vállalkoztunk, bár állítólag erre is van lehetőség. Akár a balinézek hite szerint a vulkánisten lakóhelyén, a szent tavon való csónakázásra is.

Programunkba azonban a fényképezésen kívül legfeljebb a vásárlás fért bele, a mindenütt megjelenő árusok elképesztő erőszakossággal rohanják le a turistákat. A végén már mindegy, hogy mit és mennyiért, csak venni kell tőlük valamit, mert addig nem lehet leválasztani őket az autóbuszról.
Emlékezetesen finom balinéz ebédet is elköltöttünk a Batur vulkán kráterében lévő étteremben. A svédasztalos menü rendkívül gazdag és ízletes volt, meglepetést jelentett az áttetsző, számunkra kissé zavaros meleg víznek látszó valami, amely végül illatos gombalevesnek bizonyult. Tészták hússal, a tenger gyümölcseivel, apró csirkehúsfalatok nyárson és sok-sok párolt zöldség, aki szereti a thai vagy kínai konyha jellegzetes ízeit, Balin sem marad éhen. De itt sem árt az óvatosság, egyrészt a trópusi ételek lehetnek meglepően csípősek, másrészt aki könnyelműen nem palackozott vizet iszik vagy gyümölcslét, koktélt a harmincöt fokos melegben jogosan jégkockával, gyomorfertőzést is kaphat.

Elefántidomárok

A következő napon megint újabb élmény vár ránk, elefántozni megyünk. Bali szigetén nem honosak az elefántok, Jáváról hozták át őket és a turizmus szolgálatába állították a jámbor jószágokat. Békésen tűrik, hogy a hátukra helyezett kosárszerű ülőkében kettesével helyet foglaljunk és rövid sétát tegyünk az erre a célra kialakított ligetben. Az elefántokat fiatal jávai fiúk gondozzák, akik pontosan tudják, hogy az állatoknak szinte folyamatosan enniük kell, ez a békés viselkedésük titka. Így nem kell aggódnunk, amikor nyakig vízbe ereszkedik velünk – sőt az agyaraira is felülhetünk –, vagy amikor magas dobogóra felkapaszkodva cirkuszi mutatványokat hajt végre velünk.

Nem hagyhatjuk ki a különleges kulturális élményeket sem. Esténként csaknem minden nagyobb üdülőhelyen elkezdődik a sajátos balinéz zene és tánc, amiből nekünk két típust sikerült megismerni. A kecak elnevezésű formációban férfiak szolgáltatják a zenei aláfestést és arra táncolnak. Mint az idegenvezetőnktől megtudtuk, a történet a hindu Rámájana hőseposz jeleneteit eleveníti meg Rama herceg és Szita hercegnő kalandos szerelmi legendájának bemutatásával. Megjelennek a jó és a gonosz képviselői, hosszan küzdenek egymással, majd eljő a végkifejlet, a színpadon látványos tűzzel, parázson járással. Különleges élmény, akárcsak a barong tánc, amely szintén a jó és a rossz küzdelmét szimbolizálja. Ebben viszont jelentős szerepet kap a különleges balinéz hangszer, a gamelán, amelyen harangszerű csengőhangokat szólaltatnak meg. A zenekar dobokkal és ütőhangszerekkel, gongokkal egészül ki. A gamelán azonban nemcsak a hangszert, hanem magát a zenekart is jelenti, aminek tagjai már szinte gyerekkoruktól fogva művelik a zenei mesterséget.

Mindenképpen említésre méltó Balin a batikművészet, sikerült eljutnunk egy műhelybe, ahol röviden bemutatták a batikolás munkafázisait, majd beterelték a több-busznyi turistát a hatalmas üzlethelyiségbe, és természetesen lehetett órákig válogatni a szebbnél szebb képek, abroszok és ruhaneműk között. Megtettük itt is, amit vártak tőlünk, vásároltunk, vásároltunk, amíg a pénzünkből futotta. Ugyanez történt a fafaragványok centrumában s a jelenkori bali festők kiállításán is, csak a kőfaragóknál tudtuk visszafogni a zsákmányszerzési vágyainkat, alighanem a szobrok súlya miatt.

Ahány ház, annyi szentély

A végén sajnáltuk, hogy sok helyre nem sikerült eljutni. Vagy szívesen töltöttünk volna több időt például abban az eredetiségében megőrzött skanzenszerű faluban, ahol a lakók a turizmusból élnek, s az a feladatuk, hogy mindent megmutassanak, ami az igazi balinéz életmódhoz tartozik. A házak mindegyikéhez szentély, külön konyha és hálóépület tartozik, az élet pedig a szabad ég alatt zajlik. Ha beengednek egy-egy házba, adakozni kell, cserébe viszont megmutatják mindennapi eszközeiket, szokásaikat. Mindenesetre a tévé ott sem hiányzott a háztartási felszerelésből.

A balinéz emberek nagyon kedvesek, közvetlenek, szívesen mesélnek magukról is. Egyik túravezetőnk részletesen elemezte, hogyan is működik Balin a kasztrendszer, amiben házasság révén a nők feljebb kerülhetnek, a férfiak viszont nem. Ha magasabb kasztbéli a szívük választottja, a hölgy kerül lejjebb az ő kasztjukba, nem emelheti magához a férjét. A társadalom persze változik, elvileg a magasan képzett emberek a magasabb kasztokba tartoznak, de ma már – ritkán – előfordul, hogy valaki alacsonyabb kasztból a képzettsége által feljebb kerül. A kaszthoz való tartozást elsősorban a család, de a foglalkozás is meghatározza. Azt, hogy ki melyik kaszthoz tartozik, a ruházatból, a fejrevalókból is ki lehet következtetni. Körülbelül ennyit tudtunk meg – ha nem is értjük pontosan előnyeit és hátrányait – a kasztrendszerről, ami számunkra különleges, tiszteletre méltó hagyománynak tűnt, ami ellen nem lázadnak a benne élők.

Osváth Sarolta

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekordévadot zárt a szegedi szabadtéri

Szeged - Rekordévadot zárt a Szegedi Szabadtéri Játékok. Csúcsot döntött a hetvenezres nézőszám, és… Tovább olvasom