Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Ballagáskor és Katalin napján még szokás a távirat

Az amerikai posta megszüntette távirat-szolgáltatását. Idehaza ugyancsak rohamosan hanyatlik az üzenetküldésnek ez a hagyományos formája: Szegeden tíz év alatt a negyedére esett vissza a sürgönyforgalom. Igény azonban még mindig van rá.
Ritka pillanat a szegedi főpostán: Vass Kálmánné ügyintéző táviratot vesz fel. Fotó: Karnok Csaba
Százötven éves sikeres működése után megszüntette a táviratot az Amerikai Egyesült Államok postatársasága. A magyar távközlésből ilyen távirati gyorsasággal nem tűnik el a szolgáltatás. A Magyar Posta Rt. kommunikációs igazgatóságán megtudtuk, a cég mindaddig fenntartja a távirat-szolgáltatást, ameddig arra igény van.

– Nagymamám szokott dísztáviratot küldeni szüli- és névnapomra Miskolcról. Megszokta, hogy így kedveskedik – árulja el Csibri Péter. Noha a fiatal emberrel a Széchenyi téri főposta emeletén a Távirat feliratú ablaknál találkozunk, nem sürgönyözni áll a sorban, hanem fénymásolni. Ő SMS-ben és e-mailben küldi üzeneteit. Maráz Albertné elkésett Aranka-napi üdvözletét fogalmazza táviratba a pultnál. Közben szemtanúi lehetünk, hogy telefonon táviratot vesz fel a postáskisasszony: fülén a telefon, ujjai az írógép billentyűin cikáznak.

Negyede a forgalom

28 ezer 600 táviratot adtak fel a szegedi főpostán tíz évvel ezelőtt, ebből 5000 volt dísztávirat. Tavaly már csak 7800 üzenetet küldtek, közte 1200 dísztáviratot. Feladható kép, ábra, szöveg telefonon vagy személyesen, kézbesíteni pedig telefonon, faxon és személyesen lehet. Nem szóra mérik az árát, mint a telexgépes hőskorban, hanem az oldalak számra számít.

– Történelmi pillanat, ritka kivétel. Ha szegedi címre megy az üzenet, a gépelt papír borítékba kerül, és már viszi is a motoros postás. Ha vidékre címezik, faxon továbbítjuk a helyi postahivatalba, ahol szintén borítékolják és kézbesítik – közvetíti a folyamatot Harnos Csaba. A postavezető tapasztalatai szerint megrendelőik hagyományosan – bár költségkímélés végett egyre kevesebben – az intézmények. Például a kórházak közlik így a halálhírt, a véradóállomások és a honvédség pedig sürgős behívóikat. Egyéni feladók hullámát a főpostán ballagások idején érzékelik és kiemelt névnapokon: Mária, Erzsébet és Katalin idején sokasodnak a megbízásaik.

Üzenet a múltból

Samuel Morse találmánya, a távíró, az észak-amerikai polgárháború kitörésekor, 1861-ben már összekötötte a keleti és a nyugati partvidéket. A sürgöny a múlt század elején élte amerikai virágkorát, és akkoriban olyan történelmi eseményekről értesülhettek általa, mint az első világháború kitörése vagy a Wright fivérek első repülőútja.

Az üzenetküldés ára valóban elég borsos: egy sima távirat első oldala 1450, ez sokszorozódik, ha pluszszolgáltatást kérnek hozzá. Már a posta saját szolgáltatásai is lekörözik gyorsaságukkal és az áraikkal: például egy elsőbbségi levél 90, a postai futárszolgálat 870, a motoros futár 2060 forint, a gyorsposta 2700 forint alapáron elérhető, és akkor még nem is szóltunk a korszerű és villámgyors SMS-ről, e-mailről vagy telefonról.

Időközben az üvegen túl felbukkan a motoros kézbesítő. Nyári Pál másodmagával az egész város területén hordja a sürgős üzeneteket: – Alig akad távirat, összesen ma is csupán egyetlen pénzes küldeményt, két sima táviratot, egy dísz- és egy gyásztáviratot vittem – enged „bepillantást" az oldaltáskájába.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi Domusból nem lesz Tesco

Információink szerint nem tervezi kibérelni sem a szegedi, sem a szentesi Domus Áruházat a… Tovább olvasom