![]() |
| Balogh Mária otthon is elfoglalt: rendet tesz, vizet és tüzelőt hord. Legszívesebben dolgozni menne. Fotó: Schmidt Andrea |
| Alaptalan vádak Sikeresnek ítéli a kormány a tavalyi közfoglalkoztatást, ezért a program idén a tavalyihoz hasonló konstrukcióval folytatódik. Ez többségében 8 órás foglalkoztatást jelent, 6 órás csak akkor lesz, ha a munka nem indokolja a napi 8 órás munkaidőt. Fontos változás, hogy a heti kifizetés megszűnik, és havibért kapnak a közfoglalkoztatottak – tájékoztatott a Belügyminisztérium sajtófőosztálya. A híresztelésre, miszerint maximum 5 hónapra és napi 6 órára lehet majd közmunkást felvenni, a szaktárca úgy reagált: az MSZP által segített Közmunkás Szakszervezet vádjai alaptalanok, és hozzá nem értésről tanúskodnak. A kistérségi start-munka mintaprogramokat túlnyomó részt napi 8 órával hirdetik meg, de a nonprofit munkáltatók, mint az autópálya-kezelő és a közútkezelők, nemzeti parkok, vízügyi szervezetek számára elérhető országos programok és települési programok nagy része is napi 8 órás munkavégzést jelent majd. |
37 milliót szavazott meg a szegedi focinak a Fidesz
94. agi50 2013.03.03. 14:02
Látszik, h fogalmad sincs a gazdálkodásról.És ugyan mit termelnél? Meg hogyan? Szerszámok, gépek, szállítóeszközök, nélkül? Vállakozói engedély, ilyen-olyan papirok, könyvelő, jogosítvány,értékesítési csatornák kiépítése, stb... több milliót be kéne fektetni ahhoz, h elindulj. A tapasztalatról, szakértelemről nem is beszélve. Ezek nem kifogások, hanem tények. Akinek bejáratott gazdasága van, annak is épp elég életben maradnia.
Azért örülök, h neked legalább sikerült, és próbáűlsz másokat is felhúzni.
93.macs- én nagyon sajnálom azokat akik kilátástalan helyzetben vannak. Aki tud az segitsen rajta. Sajna nincs munkahely lehetőség, meg a közmunka se indult még be.. Nagyot sajnálkozok azt kész. Különben nem kifejezetten erre az esetre reagáltam, hanem általánosságba. Csak arra szerettem volna kicsit utalni, hogy mindenki más. Lehet, hogy akik még kötödnek a megszokásaikhoz azoknak van igazuk, senkinek az életébe én bele nem szólok..Tehát azt nem akarom semmi esetre se mondanom mit tehetne a cikkben szereplő Mária, nincs is jogom, meg ugyis mindenki másképp gondolkozik és lát mindent. Én csak azt tudom mondani, hogy ha tanyán élnék én már beállitottam volna a tanyámat gazdálkodásra és valószinű napszámosokkal dolgoztatnék.. De tiszteletben tartom, hogy vannak elesett emberek meg stb.stb..bármit ajánlanék csak falba ütköznék..mindenre van kifogás.
88. agi50,
nos Neked mázlid volt! Fél évig kaptad a munkanélküli ellátást, ami ma 3 hónap. Most próbáld megcsinálni! Arról nem beszélve, hogy ma annak se nagyon van munkalehetőség, akinek úgymond kapós szakmája van.
És szerinted Mária a jelen körülmények között, hogy képezze át magát?
86. agi50 2013.03.02. 10:35
85. howatowabb 2013.03.02. 09:43
Ha a 40 éves öreg, mit szóljon az 50es? :(
Hova, minek képezze magát? Hova kell majd 1-2 év múlva? Hol van az a jól fizető állás ami addig megvárja?
A 2diplomás mérnök gyerekem segédmunkásként, minimálbérért dolgozik.
Ja, igénytelen, vagy lusta jobb állást keresni...
71.nauset
Kellene feszegetni kik mikor mekkora adósságot csináltak .De az írásából úgy érzem alapvető dolgokat Ön sem vesz észre. Mert mivel dicsekszik most az immár ex pénzügyér "stabil a Magyar gazdaság mint a cukrot úgy veszik a kibocsájtott USD alapú államkötvényt "! Ön nem látja ,hogy ez bizony devizában való eladósodás ráadásul extra magas kamat mellett (ezért veszik) igaza van mindig szólni kellene MOST IS!
Lehet, hogy neked volt valaki, aki közel 50-hez finanszírozta, hogy az "internetten" tanuld a nyelvet, de keményen! Csak tudod, mikorra én lettem munkanélküli, akkorra nem volt ingyenes képzés. És még, ha a "tanulásomnak" (érzem, hogy túlképezted magad, magyarból főként!) nem lett volna anyagi költsége, akkor is ott volt két kicsi gyerekem, és nem tanulni, hanem dolgozni szerettem volna, hogy a suliba ki tudjam fizetni az ebédet, a kirándulást, színházat, ahová immár nem tudtunk családként elmenni.Ja! És nem kértem önkormányzattól segélyt sem. Mondtam, ne olvass a fejére senkinek, csak azért, mert te megtehetted, hogy valaki állt mögötted, hogy ingyé tanulj! Biztos nagyon kapkodtak érted az Okj.- s tanfolyamaiddal, nyelvi tudásoddal! Hagyj már! Ez sem igaz! Átképeztek volna, pl. betanított munkásnak. Az ügyintézőm körberöhögött.
Ja! Közalkalmazott voltam. Nem AKARTAM ott hagyni! Imádtam! Sokan lettünk, az összevonások miatt!
Melyik hiányszakmára gondoltál, amit ma… Tovább olvasom »
Ezt a sok butaságot nem lehetett egyszerű leírni...
Nyelvtanulás, ingyen tanfolyam, átképzés... Egy tanyán élő asszonyról beszélünk, aki nyomorog. Nincs számítógépe, internet sincs, a bérletet alig bírja kinyögni. Neki NINCS LEHETŐSÉGE váltani. Dolgozna, de csak a közmunka van, az is csak alkalmanként. Nincs egész évben.
Talán a közmunkáért normális bért kellene fizetni, hogy aki rendesen dolgozik, de pusztuljon éhen és ne végezze a híd alatt.
Más. Akinek jól megy és van felesleges gyerekholmija, megunt játék, pár konzerv, vagy valami, amit nem sajnál elajándékozni, nyugodt szívvel megteheti. Nem kerülne rossz helyre :)
87.macs. gyakorlatból. Nekem volt normális munkám, de alacsony fizetésért és ott hagytam. Elkezdtem tanulni angolul és választottam egy jó szakmát. Most nekem a tanulás nem okozott anyagi terhet, mivel internetten vannak az ingyenes nyelvi anyagok, okj-s tanfolyamra meg legalábbis én ingyen tudtam járni.. akkoriban fél évig járt a munkanélküli járadék abból éltem, de szinte fél év elég volt a váltásra. De mivel a tanulásomnak nem volt semmi anyagi kiadása, ezért ugyanannyiból éltem, mintha keseregtem volna és vártam volna az elszegényedésemet. De tudom nem mindenki képes váltani, de azért nekem megérte.
86. agi50,
bocs, hogy beleszólok, de addig az 1-2 évig miből éljen meg valaki, amíg átképzi magát és nyelvet tanul? OK! van egy párja, vannak szülei, van akárki, aki átsegíti ezeken az éveken. Rendben.
Te gyakorlatból beszélsz vagy elvi síkról? :-)
hirdetés
