Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Báloztak a közgazdászok

Immár XIII. bálját rendezte meg szombat este a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara a TIK-ben - galériával.
A Közgazdász bál helyszíne ezúttal is a TIK volt, ahol az egy évvel korábbinál láthatóan többen mulattak. Az illendően rövid köszöntő után az elsősök és a végzősök nyitótánca következett – óriási közönségsikert aratva. A bálozó sereg gyakorlatilag csak ezután vette birtokába az ízlésesen terített asztalokat – mégis csak egyes számú báli helyszín Szegeden a TIK.

XIII. Közgazdász bál Szegeden. (képgaléria)

A svédasztalos vacsora nem nyúlt igazán hosszúra, az Útközband zenekar pedig gondoskodott róla, hogy le is mozogja a fölös kalóriákat a közönség. További profi táncprodukciók is szórakoztatták a nagyérdeműt, de volt stand up és ének is. Éjfél körülre már a táncparkett is magabiztosan megtelt, a büfé kínálata, benne a jóféle Frittmann borok pedig jól oldották a fiatal és kevésbé fiatal közönség hangulatát.

XIII. Közgazdász bál Szegeden. (képgaléria)


A pókerasztaloknál este 11-kor kezdődött az élet, nem maradt el a tombola sem, melynek fődíja egy SZIN bérlet volt. A hagyományos bálkirálynő és bálkirály megválasztásán Kazár Klára és Kovács Péter lett a győztes. Később egy marcipánbevonatú tortát fogyaszthattak el a vendégek, utána folytatódott a program. Az Útközband zenekar egészen hajnal 4-ig játszott, illetve a karaoke is addig "üzemelt". Ezúttal az enyhe idő is a TIK-en kívülre kényszerített dohányosok kedvébe járt. Folyt. köv.

XIII. Közgazdász bál Szegeden. (képgaléria)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyílt nap az egyetemen szülői értekezlettel

Nemcsak a leendő hallgatókat várták szombaton az SZTE nyílt napjára a rektori hivatalba. Az összes kart megismerhették a fiatalok, akiknek öt napjuk maradt, hogy eldöntsék, merre tovább. Tovább olvasom