Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Bánk bán, a sorstragédia

Sikerült olyan ötletes új Bánk bán-produkciót létrehozni a Dóm téren, amely méltó arra, hogy az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódva rendre felújítsák. Csupán az ideális szereposztást kell megtalálni hozzá.
Tokody Ilona (Melinda) és Kiss B. Atilla (Bánk bán) Fotó: Segesvári Csaba
Az alapművek színpadra állítása mindig nagy kihívást jelent, hiszen meg kell megfelelni a darabot jól ismerő közönség elvárásainak, ráadásul illik valamilyen eredeti ötlettel, rendezői koncepcióval, újszerű olvasattal előállni. A címszerepet sokszor éneklő Simándy Józsefnek is köszönhető, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok történetében a Bánk bán volt az egyik legsikeresebb, legtöbbször játszott opera. Tizenkét évnek kellett eltelnie, hogy most újból műsorra tűzzék. A dómszínpadon már több produkciójával is bizonyított Szikora János arra kapott megbízást, hogy olyan előadást hozzon létre, amit a fesztiválszezont lezáró állami ünnepen akár minden nyáron felújíthatnak.

Japán bábszínház

A míves kidolgozású, csodaszép jelmezeket is jegyző Csík György puritán díszlete egyetlen hatalmas, rugalmasan használható fémmonstrum, amelynek középső része egy átlátszó szerkezet, nem a nézőtér, hanem a dóm felé lejtő negatív lépcső. Amikor ezen mennek a szereplők, úgy tűnik, mintha falon járnának. A jobb és a bal oldalon plexiparavánokkal nyitható-csukható két-két szoba, falain 12-13. századi freskótöredékekkel. A modern díszlet ezekkel jelzi és idézi fel II. Endre korát.

A rendezés nagy ötlete a különleges japán bábszínház, a bunraku eszközeinek sajátos felhasználása. Szürreális, denevérszerű, vészjósló fekete bunraku figurák ezúttal nem óriásbábokat, hanem a hús-vér főszereplőket „mozgatják". Az elkerülhetetlen végzetet, a sorstragédiát is előrejelzik, valamint hasznosak térszervezési szempontból is: a duettek, áriák alatt megtöltik, dinamizálják a hatalmas színpadot. A koreográfus, Duda Éva munkáját dicséri mozgásuk. Jók az udvari táncok is: különösen látványos a fáklyás Utolsó tánc-jelenet.

„Hazám, hazám..."

A pénteki premier legjobbja a címszerepet alakító Kiss B. Atilla volt, aki méltó folytatója annak a hagyománynak, amit a szerepben Simándy
Botrányos hangosítás

A premieren rossz volt a hangosítás, nem sikerült eltalálni sem az egyes hangszercsoportok, sem pedig a zenekar, az énekesek és a kórus közötti megfelelő arányokat. Az első felvonásban Marton Évának időnként jobban hallatszott a színpadi hangja, mint a felerősített, mást viszont túlhangosítottak. Az első szünetben akadt olyan néző, aki dühösen hazament, mondván: így nem hajlandó végighallgatni az operát. Pedig a legnagyobb malőr még hátra volt: Gertrudis és Bánk jelentének közepén elromlott Kiss B. Atilla mikroportja. Az ilyen kivédhetetlen helyzetek áthidalására szerelnek fel a színpad több pontján biztonság kedvéért nagyobb hatósugarú puskamikrofonokat. Úgy tűnik, épp ott, ahol a darab egyik kulcsjelenete játszódik, ez elmaradt. A hiba hazavágta az egész duettet. A szombati előadásra csoda történt: megjavult a hangosítás. 
megteremtett. Nemes hevülettel, árnyaltan, magával ragadóan énekelt, hangszíne is emlékeztetett a nagy elődére. Hatásos kép, ahogyan majd tíz méter magasban, a székesegyház belülről megvilágított, címerekkel, nemzeti jelképekkel díszített rózsaablaka előtt hangzik el a „Hazám, hazám..." ária. A közönség tombolva ünnepelte a tenoristát.

Az utóbbi tíz-tizenöt éven nemigen volt Dóm téri operaelőadáson olyan ováció, amelynek hatására megismételtek volna egy áriát. Most ez is megtörtént. Gertrudis inkább mezzo vagy alt szerep, gyanítom, hogy világklasszis drámai szopránunk, Marton Éva pályája harmadik harmadában elsősorban azért vette fel repertoárjába, mert vonzotta a figura formátuma. Amikor színpadra lép, nem egy védtelen királynét, hanem ellentmondást nem tűrő, tekintélyt parancsoló királynőt látunk, aki körül szikrázik vagy megfagy a levegő. Marton Gertrudisa egyenrangú ellenfele Bánknak, küzdelmük katartikus összecsapás. Tokody Ilona hangja teljesítőképességének határain járva is a tőle megszokott varázslatos muzikalitással, finomsággal énekelte Melindát. Tetszett Sólyom Nagy Sándor Petur bánja, Kovácsházi István Ottója, Réti Attila Biberachja is. Bede Fazekas Csaba megérdemelten kapott nagy tapsot Tiborcként.

Olaszos könnyedség

Szombaton mutatkozott be a másik gárda. Wiedemann Bernadett szép, kiegyenlített mezzoszopránja tökéletesen illik Gertrudis szerepéhez. Keszei Bori friss hanggal, hamvasabb Melindaként nyerte meg a publikumot. Bándi János is szép sikerrel debütált Bánk bán szerepében. A nagyária után ő is hatalmas ünneplést kapott, de nem vállalkozott ismétlésre. Legutóbb a Csárdáskirálynő Edvinjeként lépett fel az Ottót éneklő Nyári Zoltán, akinek meglepően szép lírai tenorját jó lenne hallani más operai szerepekben is. Gábor Gézától Peturként stílusos Bordalt hallhattunk.

Kesselyák Gergely nagy szenvedéllyel, széles gesztusokkal dirigálta a muzikálisan, finoman játszó szegedi szimfonikusokat. Egyszerre sikerült megmutatnia Erkel operájának olaszos könnyedségét és nemzeti karakterét.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dzsadzsa, tücsök és patkány a vadasparki etetőtálban

A selyemmajmok a legkényesebbek, a hiénák a „legigénytelenebbek" a Szegedi Vadasparkban… Tovább olvasom