Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Bánk bántól a Bárkibármikorig

Az európai fesztivállá minősített THEALTER huszonötödször kínálja nemzetközi összművészeti programsorozatát július 17-étől 25-éig Szegeden. Urbán András Bánk bánjától Pintér Béla Bárkibármikorjáig izgalmas produkciókra várják a nézőket.
– Örülünk a munkatársainkkal és mindenkivel, aki támogatta a THEALTER Fesztivált az elmúlt 25 évben, hogy a segítséget idén is elfogadhatjuk. Remélem, hogy azok, akiknek ez a fesztivál öröm, ugyanazt kapják a jubileumon is, mint az elmúlt 25 év jobb pillanataiban – fogalmazott az idei programsorozatot beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón Balog József, a THEALTER-t szervező szegedi MASZK Egyesület elnöke. Emlékeztetett: az elmúlt öt év a túlélésről szólt. Mostanában olyan emberek ezrei jutottak el Szegedre és kaptak segítséget, akik ugyancsak a túlélésért küzdenek. Balog szerint kivételes helyzetben vannak, hogy sajátos színházi nyelven a partnertársulatokkal azonnal reagálhatnak a valóságra.

– Ma erősebben van jelen, jobban látszik az a tendencia, ami azt a luxust, hogy színházat csinálunk, megpróbálja megkérdőjelezni, kikezdeni, háttérbe szorítani, elnyomni. Remélem, a produkcióink ettől is elkezdenek jobban játszani és látszani. Az elmúlt két-három évben érzékeny közönség és előadás viszony alakult ki Szegeden. Ez a közös érzékenység, ami megszületik az előadások közben a játszók és a nézők között, mintha kiélesedett volna – hangsúlyozta Balog József.

Azt is elárulta: a THEALTER idei teljes költségvetése várhatóan 20 millió forint körül alakul. A támogatások közel felét idén már Szeged önkormányzata adja. Ideális az lenne, ha ez az arány a ciklus végére 60-70 százalékra emelkedne. Az NKA fesztiválkuratóriumától idén 3 millió forintot nyertek, a szakmai színvonalat tekintve ennek többszöröse lenne reális. A pályázati pénzek többnyire késnek. Ahhoz, hogy olyan fesztivált tudjanak biztonságosan rendezni, amilyet Szeged és a régió megérdemelne, legalább 30-35 milliós költségvetéssel kellene rendelkezniük.

A THEALTER idei leghangsúlyosabb előadásai a saját vagy koprodukciós projektek. Ilyen például az Olivetti82, amit a Csillag börtönben mutatnak be. A fesztivál idei díszvendége a k2 Színház, amelynek három produkciója is látható: a Bakfitty, a Züfec és az Apátlanok. A nyitónapon, jövő pénteken játsszák Urbán András sok vitát kiváltott Bánk bánját a kisszínházban és a színművészetisek vizsgaelőadását, az Athéni Timont Újszegeden. Szintén a kisszínházban látható július 18-án az Igenis, miniszterelnök úr! Alföldi Róbert és Hevér Gábor főszereplésével, 20-án pedig Pintér Béla és

Társulatának új produkciója, a Bárkibármikor. 21-én mutatja be a Szkéné, a Zsámbéki Színházi Bázis és a MASZK Nagy Zsolt főszereplésével a Kohlhaas című produkciót. Szlovéniából, Szerbiából, Izraelből, Romániából és Portugáliából is várnak társulatot Szegedre.

További információk és a részletes program megtalálható a fesztivál honlapján: www.thealter.hu.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közlekedési káosz a Belvárosi hídon

A közlekedők egy része nem tud eligazodni a változások miatt a szegedi Belvárosi hídon. Tovább olvasom