Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Baranyi: Rajtunk nem múlik a villamosprojekt

Szeged - Veszélybe kerülhet az 1-es villamos felújításának befejezése, mert felszámolási eljárást kezdeményeztek a kivitelező konzorciumban közreműködő Szeviép cégcsoport egyik tagjával szemben – hangzott el egy ellenzéki sajtótájékoztatón. Lapunk szembesítette Baranyi Sándort, a Szeviép Zrt. vezérigazgatóját az állítással.
Felszámolási eljárást kezdeményezett a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. a Szeviép cégcsoport egyik tagjával szemben a Fidesz szegedi vezetői szerint. Emiatt félő, hogy nem fejezik be az 1-es villamos felújítását.

Lapunk utánajárt az ügynek: kiderült, hogy a Szeviép Investment Kft.-nek van elszámolási vitája a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Zrt.- vel, nem pedig a Szeviép Zrt.-nek. Egy üzletrész értékén vitatkoztak, amelyet a Szeviép Investment sokallt. Baranyi Sándor, a Szeviép Zrt. vezérigazgatója elmondta: nem tagadja, hogy kiéleződött a helyzet a két fél között, de mostanra „megállapodásközeli" helyzetbe kerültek.

Baranyi egyben kijelentette: a Szeviép Investment és a Szeviép Zrt. két külön cég, tulajdonosi köre nem azonos, az Investment csak ingatlanbefektetéssel foglalkozik. Korábban az Investment a tulajdonosa volt a Szeviép Zrt.-nek, annak a részvénytársaságnak, amely az 1-es villamos felújításában konzorciumi tagként részt vesz.

Baranyi Sándor kijelentette, hogy a Szeviép Investment és a Szeviép Zrt. két külön cég, tulajdonosi köre sem ugyanaz. Fotó: Karnok Csaba
Baranyi Sándor kijelentette, hogy a Szeviép Investment és a Szeviép Zrt. két külön cég, tulajdonosi köre sem ugyanaz.
Fotó: Karnok Csaba

A Szeviép Zrt. két társával egyetemlegesen felel a projekt befejezéséért, az alvállalkozókat is közösen fizetik ki, előbb azonban nekik is meg kell kapniuk a pénzüket – mondta a vezérigazgató, utalva arra, hogy a Szeviép Zrt. is résztvevője a körbetartozásoktól sújtott magyar építőipari piacnak. A Fidesz városi prominensei ugyanis pénteki sajtótájékoztatójukon elmondták, több alvállalkozó nem akar a konzorciumnak dolgozni, mert attól félnek, hogy nem kapják meg a munkájuk ellenértékét. Baranyi Sándor kifejtette: ez nem igaz, nem ezért csúszik a villamosprojekt. A befejezés késlekedésének két oka van, a közműtérképek pontatlansága, valamint az időjárás.

Udvari beszállító a Szeviép?

Az „udvari beszállítónak" nevezett Szeviép utoljára Bartha László polgármestersége idején nyert szegedi kivitelezést, a Holt-Maros rehabilitációját. Azóta, az eltelt 8 évben az ISPA-beruházásban vett részt, most az M43-as építésénél és a szegedi villamosprojektben konzorciumi partner.

A konzorcium eddig – késve ugyan, de – fizette az alvállalkozóit, noha jelenleg is van két olyan benyújtott számlája, amely a hosszú fizetési határidő miatt nem teljesült. Ha a pénz megérkezik a számlájukra, azonnal utalnak az alvállalkozóknak. Baranyi a válság miatt kialakult helyzetet érzékeltette azzal, hogy az M43-asnál 1 milliárd forint el nem számolt követelése van folyamatban, olyan feladatokért, amelyeket az állam rendelt meg tőlük.

A Szeviépnél csodálkoznak azon is, hogy már 200 millió forintos kötbérről beszélnek a városházán, holott nincs megállapodás, és vitatják azt is, hogy ők felelnek-e a csúszásért. Baranyi Sándor kijelentette: azért vállalta, hogy nyíltan beszél a problémákról, mert egy választási kampányban azt kijelenteni, hogy egy cég nem fizet, nagyon kényes dolog.

Az 1-es villamos

A szegedi 1-es villamosvonal felújítása, a csaknem 30 milliárd forintos szegedi elektromos tömegközlekedés-fejlesztési projekt legjelentősebb eleme tavaly augusztusban kezdődött el. A 4,9 milliárd forintos költségű rekonstrukció kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárást az A-Híd Építő Zrt., a Szeviép Zrt. és az EuroAszfalt Kft. alkotta A-Sz-E Konzorcium nyerte el. A villamosoknak február 15-én kellett volna elindulniuk, a kiegészítő munkák befejezésének határideje pedig március 26.

Olvasóink írták

102 hozzászólás
  • 102. papsajt 2010. december 29. 07:47
    „Ez a csávó vitt 8 milliárdot Ciprura?”
  • 101. Batu 2010. február 19. 23:12
    „96: T. ClarkGriswald! Miből gondolja, hogy egy kínai autópálya 30-szor többe kerül mint nálunk? Van róla bármilyen adata, ha nincs miért mond hülyeséget vagy valótlant?
    97: Ha nem is pár km sín és pár m3 beton, de kit érdekel ebben a helyzetben ez a SZEVIÉP-et védő (valószínűleg bennfentestől származó) válasz: "Európa egyik legszínvonalasabb bioágyas villamospályája készül Szegeden." Ezt a kivitelezésre és a megrendelés és a munka elnyerésénak tiszta voltára és érti, illetve kiterjeszti? Csak tessék, kíváncsian várjuk a válaszát!”
  • 100. Batu 2010. február 19. 23:03
    „Néhány dolgot érdemes leszögezni a SZEVIÉPpel kapcsolatban. A SZEVIÉP Zrt hatalmas összeggel tartozik az alvállalkozóinak szinte minden projektjében. Tavaly ősz óta, gyakorlatilag, eddig alig fizettek bárkinek is. Ezt azért tudom, mert érintett vagyok én is. Bár minden "SZEVIÉP-károsult" legszívesebben a pokolba kívánná őket, de valójában az életbemaradásukért kell imádkoznunk, mert egy esetleges felszámolás során mindannyian elveszítjük a pénzünket. A bankok mindent elvisznek.
    Mindenesetre az elhibázott üzletpolitika, az arcátlan hitegetések sora, a hazudozás tömkelege, a fizetési határidők tologatása és igérgetése, a kommunikációs elérhetetlenség, a tárgyalásokon tapasztalt fennhéjázó nagyképűség és kioktató bánásmód nagyon idegesítő és elítélendő. Ugyanakkor a tulajdonosok és menedzsment által birtokolt vagy kapott autócsodák, a sport most már valóban felelőtlen támogatása, a nagy munkaerő-létszám, a pénzkimentési akciók, a SZEVIÉP kifelé tagadott, de valójában a projektekben való csúszások, tervezési-költségvetési-kivitelezési hibák, a politikával való (most balos, de hamarosan jobbos..., csak emékezzen majd erre mindenki és főleg T. Baranyi úr!) egyértelmű összefonódás már inkább vérlázító...”
  • 99. Fri 2010. február 18. 11:08
    „Ma már senki semmi zaftosat nem hozott ? Mikor hallunk a többi szegedi cégről ??? Olyan izgalmas téma !”
  • 98. Katyvaszka 2010. február 17. 23:24
    „Azért a szakági közműnyilvántartások annyira nem pontatlanok, mint amennyire hangsúlyosan ez el tud hangzani a csúszás okaként. Jobb lenne mondjuk a nyuszira fogni. Addigra úgyse lesz kész ha így halad.”
  • 97. ClarkGriswald 2010. február 17. 21:49
    „83. hozzászólás ValakiaSOKKözül 2010.02.16. 19:47
    "mindegy, hogy ki fizeti.......de követelem, hogy a pályázat összegének megfelelő minőségű munkát adjanak át...... ....5 mrd kicsit sok néhány km ledöngölt földért, pár m3 betonért és pár km sínért....."

    Azért ezt Te sem gondolod ugye komolyan? Európa egyik legszínvonalasabb bioágyas villamospályája készül Szegeden, az egyik legkorszerűbb villamostípus fog rajta közlekedni.”
  • 96. ClarkGriswald 2010. február 17. 21:43
    „95: igen, vagy 30-szor drágábban.”
  • 95. ValakiaSOKKözül 2010. február 17. 16:50
    „http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=689770&page=56

    a lap egy fórumra vezet....az oldal alján 4-5 képet illesztettek be......kínában egy többsávos kereszteződést hogy alakítanak át pár hónap alatt .......no ide is ilyen munkatempó kellene.......azok a fiúk az 1-est 2 hét alatt lenyomnák :)”
  • 94. Dema 2010. február 17. 11:01
    „Tyűűű! Azért ez nem semmi!
    Magán vagyonukkal miért nem felelnek ezek az emberek? Akkor lehet, hogy másképp zajlana a dolog!”
  • 93. na_mit_talaltam 2010. február 17. 00:13
    „És végül mára az utolsó:
    SZEVIÉP kontra Vízügy közel 800 milliós munka a Maty éren, az eredeti vállalkozási szerződés. A szerződés kelte: 2009. szeptember 30! vagyis mégis kapott az "udvari beszállító" (idézet a cikkből mégiscsak kapott szegedi munkát :-)
    FIGYELEM: a résszámlák most, illetve az 2010-es év folyamán kerülnek kifizetésre (legalábbis a szerződés szerint)
    http://www.vizugy.hu/web/atikovizig/atipalyazat.nsf/4a3e49cb47bf4881482570a4002ba266/a287ddd93f609912c1257642004b2ea7/$FILE/Maty-Feh%C3%A9rt%C3%B3i%20belv%C3%ADzrendszer%20fejleszt%C3%A9se.pdf”
  • 92. na_mit_talaltam 2010. február 16. 23:53
    „És aki még kíváncsi a SZEVIÉP életére:
    Víztől sportig
    Jelenleg két társaság, a többségi tulajdonos Szeviép Investment Befektetési és Vagyonkezelő Holding Kft., valamint az Oktaéder Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. birtokolja az 1,1 milliárdos alaptőkéjű Szeviép Szerkezet- és Vízépítő Zrt. részvényeit. A két cég mögött - részben további cégeken keresztül - szegedi magánszemélyek állnak: Baranyi Sándor és felesége, Czifra Lászlóné, Oltványi Gábor, Oltványi József és Pistrui László; közülük többen korábban közvetlen tulajdonosai voltak a cégnek. Bár Baranyi a cég igazgatóságának az elnöke és az operatív munka egyik irányítója, a legjelentősebb és információink szerint a legbefolyásosabb személy a Szeviép-cégcsoport tulajdonosa közül Pistrui. Ő a Napi Gazdaság ,,A 100 leggazdagabb" kiadványában 2007-ben 6 milliárd forintosra becsült vagyonával a 68. helyen zárt.

    Pistrui dolgozott sportmenedzserként, újságokat adott ki, városi tévéstúdiók kialakításával is foglalkozott. A magyarországi Plus áruházak építése és bérbeadása az ő cége, a PTC Plus Kft. nevéhez kötődik. Neki köszönhető a Szeviép aktív szerepvállalása a sportéletben, a cégcsoport tulajdonosa-főszponzora a diósgyőri futballcsapatnak, a DVTK-nak, a Pick Szeged férfi kézilabda- és Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatoknak.

    A Szeviépet 1998-ban hozta létre az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 1994-ben kft.-vé átszervezett szolgáltatóüzeme, szakmai befektetőkkel összefogva. A Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatósággal összeállva létrehozták a Körös-Tiszavölgyi Szerkezet- és Vízépítő Rt.-t, amelyet, valamint a NiskeLombard Kereskedelmi és Pénzügyi Szolgáltatót 2003-ban magába olvasztotta a Szeviép; jegyzett tőkéjét ekkor emelte 300 millióról 1,1 milliárd forintra.

    A Szeviép ma az ország egyik legjelentősebb vízépítő cége, az ország egyik legnagyobb folyami flottájával rendelkezik - részben a beolvasztott cégek eszközállományából -, és a folyószabályozás, folyami víz- és szerkezetépítés mellett részt vett autópályák hídépítési és földmunkáiban is. Gyakran a Vegyépszer fővállalkozásában épülő utaknál bukkan fel a cég neve, így az M3-as Tisza-hídjának, a szekszárdi M9-es hídnak, vagy az M6-os budapesti városi szakaszának az építésénél.”
  • 91. na_mit_talaltam 2010. február 16. 23:46
    „Rozsdás barátunk kitartó érdeklődésnek engedve, imhol a Tápéi Hajókavító és az ODB Hajózási Kft.tulajdonosi köre, ismét nyilvános adatok alapján (bocsi, csak a moderátor miatt írtam ezt)
    Figyelemre méltó, hogy újra előkerült a SZEVIÉP, és Oltványi úr neve :-) plusz a Hajójavítón a Raiffeisen zálogjoga van!!
    Tehát az adatok:
    MAHART TISZAYACHT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6753 Szeged, Körös sor 10-12.)
    Cégjegyzékszám: 06-09-003988
    A cég adószáma: 11391083-2-06.
    Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság
    Bejegyezve: 1997/03/06
    A cég székhelye: 6753 Szeged, Körös sor 10-12.
    A cég telephelye(i)
    6753 Szeged II. ker, Tápé 19033/2. hrsz (Hajóállomás)
    A változás időpontja: 2006/12/14
    6753 Szeged II. ker, Tápé 19125. hrsz (Önálló építmény)
    A változás időpontja: 2006/12/14
    A cég jegyzett tőkéje
    Pénzbeli hozzájárulás 10 MFt
    Nem pénzbeli hozzájárulás 8.3MFt
    azaz tizennyolcmillió-háromszázezer Ft.
    A képviseletre jogosul(tak) adatai
    Nagy György Gábor ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.: Nagyillés Margit)
    Adóazonosító jel: 8383732880
    Jogviszony kezdete: 2006/06/01
    Jogviszony vége: 2011/06/01
    Fülöp Imre ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.: Kovács Etelka)
    Adóazonosító jel: 8373090347
    Jogviszony kezdete: 2009/12/10
    A tag(ok) adatai
    O.D.B.-Duna Folyamszabályozási és Vízépítési Korlátolt Felelősségű Társaság
    HU-1068 Budapest, Benczúr u 41.
    Az üzletrészen alapított zálogjog adatai
    A zálogkötelezett tagot tartalmazó rovat: 1/6
    A zálogjogosult adatai:
    Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
    HU-1054 Budapest V, Akadémia u 6.

    O.D.B.-Duna Folyamszabályozási és Vízépítési Korlátolt Felelősségű Társaság
    Cégjegyzékszám: 01-09-698167
    Adószám: 12679719-2-42
    Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság
    Bejegyezve: 2001/09/11
    A cég székhelye
    1068 Budapest, Benzúr u 41.
    Hatályos: 2004/11/29 ...
    A cég fióktelepe(i)
    HU-2545 Dunaalmás, Külterület 0709/2 hrsz.
    2004/11/29 ...
    Szeged, Dugonics utca 42.
    Szeged. 02113/12-19 B.
    Szeged. 02113/12-19 F.
    A cég jegyzett tőkéje: 128MFt
    Egyszázhuszonnyolcmillió Forint

    A képviseletre jogosul(tak) adatai
    Szilágyi Róbert cégvezető (an.: Bodrogi Éva)
    A képviselet módja: önálló
    Jogviszony kezdete: 2004/11/29
    Hatályos: 2004/11/29 ...
    Dávid Attila ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.: Csillics Katalin)
    A képviselet módja: önálló
    Jogviszony kezdete: 2008/10/15

    A tag(ok) adatai
    Oltványi József (an.: Ütő Ilona)
    Hatályos: 2004/05/04 ...
    Dávid Attila (an.: Csilics Katalin)
    A tagsági jogviszony kezdete: 2007/07/27
    A változás időpontja: 2007/07/27

    "SZEVIÉP" Szerkezet- és Vízépítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
    HU-6723 Szeged, Római krt 21.”
  • 90. Yossarian 2010. február 16. 22:40
    „mégis, ki a bánaton múlik, ha nem rajtuk?
    a közműtérképes, meg az időjárásduma csak arra jó, hogy etessék a jónépet.
    továbbá, nem is olyan rég nyilatkozta a tuajdonos, (PL) hogy nem vesznek részt állami beruházásokon. most akkor hogyan lehet követelésük az állammal szeben?!?
    és hogyne lenne megállapodás, hisz annélkül neki sem kezdhettek volna a melónak?
    szóval hanta ez úgy ahogy van.”
  • 89. majdénmegmondom 2010. február 16. 22:07
    „Már egészen hozzászoktunk, hogy így van. Ne is fejezzétek be!”
  • 88. Johnnyb 2010. február 16. 21:41
    „Ha valakinek van ismerettsége felsőbb körökben, igazán elintézhetné, hogy az állam kifizesse a több mint 1 milliárd tartozást a cég felé, valamint szólhatna Orbánéknak, hoyg ne akarják már mindenáron a választáshoz felhasználni ezt a helyzetet. Illetve intézze már azt is el, hogy nem legyen hó és latyak és állandó esőzés télen.
    Illetve, hogy a önkormányzat is idejében szedje össze a munkához szükséges dolgait.
    Végül is "csak" ennyi nagy léptékekben...
    Mielőtt bárki itéletet mond, tájékozódjon a helyzetről...”
  • 87. Rozsdás 2010. február 16. 21:04
    „78. na_mit_talaltam 2010.02.16. 17:54
    Érdemes lenne tovább keresgélni,Hajójavító MAHART Tápé, ODB hajózási kft.
    Tisztább lenne a kép.”
  • 86. Mathiasking 2010. február 16. 20:37
    „Pistrui László és Baranyi Sándor. Nem magyarázni kellene, hanem tenni. Egyébként a szegedi sport életnek is befellegzett. Nincs pénz ami ide kötné az élsportolókat. Gondolok elsősorban a kézilabdára.”
  • 85. Yossarian 2010. február 16. 20:16
    „ez a villamos projekt sose lesz kész.”
  • 84. rozator 2010. február 16. 20:07
    „A Szeviép Bartha László idején kapott a várostól megrendelést utoljára!”
  • 83. ValakiaSOKKözül 2010. február 16. 19:47
    „82. hozzászólás ClarkGriswald 2010.02.16. 19:38

    mindegy, hogy ki fizeti.......de követelem, hogy a pályázat összegének megfelelő minőségű munkát adjanak át...... ....5 mrd kicsit sok néhány km ledöngölt földért, pár m3 betonért és pár km sínért.....”
102 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyitott kérdések a bezárt Virágról

Ma még nem lehet tudni, mikor nyit ki újra a patinás szegedi cukrászda, amelyről megint érdekes dolgokat suttognak a városban. Tovább olvasom