Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Bárka, Csuka, Háló - a Tiszához kapcsolódó szegedi utcanevek

Viza utca ugyan nincs Szegeden, mint Budapesten, sem Vizafogó – bár a Móra-múzeumban egy másfél méteres viza őrzi annak emlékét, hogy a Tiszában is előfordult ez a halóriás egykor –, de egyéb, halászatra, vízi közlekedésre utaló utcanévből Felsővároson egész sor akad. Halászok, hajósok éltek itt.
Másfél méteres viza is őrzi a Móra Ferenc Múzeumban a valahai tiszai halászélet emlékét. Gaskó Béla igazgatóhelyettes mondja: előzetes érdeklődésre mindig megtekinthetővé teszik a természettudományi gyűjtemény nevezetességét. A viza a legnagyobb, édesvízben is megforduló hal – több méter hosszúra, többszáz kilósra is megnő. Valaha a Tiszában, Marosban is fogták.

Tiszai élővilág-dioráma

Ami viszont mindig látható, és mindig vonz is népes csoportokat: a folyó mai élővilágát bemutató dioráma, tiszavirággal, csigákkal, kagylókkal, jellegzetes tiszai halakkal. – Már készül a pályázatunk, melynek eredményeként új, halászeszközöket is bemutató állandó kiállítás nyílik majd – mondja Bárkányi Ildikó, a néprajzi osztály vezetője. Több mint száz halász-, illetve ehhez kapcsolódó, halsózással, s hajózással kapcsolatos tárgy vár a múzeumban kiállításra.

Szeged Felsővárosa egykor vízi emberek lakta környék volt. Erre utal az Árboc, Bárka, Csuka, Gém, Hajós, Háló, Kis-Tisza, Maros, Sajka, Sóhordó utcák neve is. Ács Szilvia, a szegedi Tourinform-iroda vezetője mondja: terveznek egy olyan, szegedi idegenforgalmi kalauzt, mely erre a valahai halász-városrészre is fölhívja a figyelmet.

A Keszeg már csak emlék

Mit lehet tudni az évtizedekkel ezelőtt a szegedi várudvarban kiállított, Keszeg nevű, hatalmas. míves haltartó bárkáról? Láthatja-e még valaha a közönség? Sajnos a fa olyan, hogy elviseli, ha állandóan víz alatt van, azt is elviseli, ha állandóan szárazon van – ám hogy hol vizes, hol pedig száraz, azt sokáig nem viseli el. Így volt ezzel a partra került Keszeg is: anyaga annyira szétkorhadt, annyira megviselte az eső és a napsütés, hogy már bemutathatatlan. Speciális gyantával való átitatása pedig többe került volna, mintha újjáépítik az egész hajót, az pedig horribilis összeg a múzeum számára.

– Tudok-e róla, hogy régen itt halászok éltek? Hát persze! – mondja a másodéves joghallgató Harangozó Lilla. – Különben is erre lakom, nap mint nap itt járok el az egykori halászházak mellett – int az egyik épület felé a Kis-Tisza utcában.

Olvassuk a falon a táblaföliratot: „Műemlék jellegű, Berta János hajósgazda háza, a 19. szd. derekán, klasszicista stílusban épült." Meg akartuk kérdezni az itt lakókat, tudják-e, „szegedikum" a ház, amelyben élnek. De aki otthon volt, azt mondta a kaputelefonba: nem túl régen költöztek ide, nem tudnak a ház előéletéről semmit.

A halat hálóval fogják

– Halászat Szegeden? Nahát! – mondja a Háló utca sarkán a hét és fél éves Török Fruzsina. Kísérője, a tizenhét éves Szalma Dóra – bár szegedi, Dunaújvárosban tanul kollégistaként – mondja: a dunaújvárosiak között a Szeged a Tiszával, a Tisza a halászattal azonos. A Háló s a Maros utca kereszteződésében futottunk össze a Budapestről rokonlátogatóba érkezett Csabjánszki Viktorral és Hortobágyi Katával. Csak kérdésünk nyomán figyeltek föl arra, hogy hallal-vízzel kapcsolatos nevű utcákban járnak. – De ha már szóba került: Szegedről a hal, a halászlé jut mindenkinek az eszébe – mondják. Szommer Csilla pedagógus Székesfehérvárról költözött Szegedre. – Benne van a levegőben, ez egy „halas környék", vagy legalábbis az volt – állapítja meg.

Hajóscsalád leszármazottja

Mária asszony egy, a Csuka utcában található réges-régi ház tulajdonosa mondja: nagyapja még hajós volt, s gyerekkorából emlékszik: nagynénjei sokat meséltek tiszai kirándulásokról. – Édesapám már szárazföldi ember volt, de ő sem tudott elszakadni a Tiszától. Ilyenkor, nyáron, nap mint nap vitt minket biciklivel a Sárgára. A parton, bográcsban főztünk. És hát én is vittem a gyermekeimet, míg kicsik voltak – mosolyodik el az idős asszony. A Tisza-imádat tehát nemcsak idegenforgalmi tényező Szegeden – hanem élő ügy.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárman még Orbán levelét várják

Lázár János tegnap közleményben tudatta szerkesztőségünkkel, hogy a Fidesz vezetése… Tovább olvasom