Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Bazi nagy roma eljegyzés Szegeden

Több mint háromszáz vendég volt tegnap az alsóvárosi Pásztor utcában tartott eljegyzésen. A mulatság idejére az utcát lezárták, sátrakat állítottak fel az úttesten. Egész nap roma zenészek szórakoztatták az ország minden részéből érkezett rokonokat, barátokat. A fiatalok eljegyzése tegnap este egy étteremben zárult, az esküvőt várhatóan egy hónap múlva tartják.
O dél andasztume! Isten hozott! – fogadta a roma nyelvű felirat a sokszáz vendéget. Fotó: Segesvári Csaba
O dél andasztume! – Isten hozott! – olvastuk a feliratot a Pásztor utcai ház kapuján. Egész Alsóvároson hallatszott a dáridó hangja. Több százan mulattak az úttestre felállított sátorban – az utca lezárására kértek és kaptak engedélyt az önkormányzattól – meg a lányos ház udvarában. A vendégek a hosszú asztaloknál ettek, ittak, beszélgettek. A kapu előtt embermagasságig egymásra rakott, óriási hangfalakból szólt a zene. A talpalávalót az ország minden tájáról összesereglett vendégeknek szekszárdi és öcsödi muzsikusok húzták.

Míg az örömapára vártunk, az egyik férfi magához ragadta a mikrofont, táncolni szólította a vendégeket. Pillanatok alatt pörgő szoknyájú lányok és asszonyok, ünneplőbe öltözött fiúcskák, vasalt inges, öltönyös férfiak ropták az udvaron, a járdán és az úttesten.

Amikor végre előkerült az örömapa, Lakatos József, büszkén újságolta: Gizella lányának tartják az eljegyzését. A vőlegény, Mihály Zoltán annak rendje s módja szerint már kikérte a lányt a családtól.

– A lányom harmadik osztályos gimnazista, a tanulmányait esti tagozaton folytatja. Házat, autót kap tőlünk ajándékba – mondta az örömapa, majd a sültek alatt roskadozó asztalokra mutatott. – Étel, ital mindig van az asztalon. Reggel hét órakor kezdődött az eljegyzési ünnepség, eddig már 350-en jöttünk össze, de az esti vacsorára, ami majd egy étteremben lesz, ötszáz vendéget várok.

Az eljegyzési ünnepség szervezésében a családnak Dömötör János segített. A férfi az udvar és az utca között ingázott, jött-ment, mindenkivel váltott néhány szót. Közben egy kamerával felvételeket is készített a mulatozókról. Megtudtuk tőle: nemcsak Szegedről, hanem Öcsödről, Győrből, Szarvasról, Szolnokról, Hódmezővásárhelyről is érkeztek a nagy eseményre rokonok, barátok.

A fiatalok eljegyzése tegnap este egy étteremben zárult, az esküvőt várhatóan egy hónap múlva tartják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Máig adtak haladékot a háziorvosok

Az Országos Mentőszolgálat ígérete szerint a hét végéig kifizetik a szegedi háziorvosok elmaradt… Tovább olvasom