Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Becsődölt a régió legnagyobb hizlaldája

Szeged - Nem jött be a Beneti-Pig Kft. vakmerő húzása, hogy milliárdos bankhitelből hat sertéstelepet vesz. A tavalyi takarmányár-robbanást sem élte túl a hizlalóbirodalom.
A céget felszámolják, a megyei telepeket és a dolgozókat a Pick mentette meg. A beszállítók futhatnak a pénzük után.

Amikor 2006-ban, a tulajdonosváltást követően újraindult a Picknél a vágóüzem, megint szükség lett a közeli sertéstelepeken hizlalt disznókra. Ezért gondolta azt a disznótartásban jártas – „Pick Editként" emlegetett –, szegedi Bihari Edit, hogy felvásárolja a környék nagy sertéstelepeit. Saját céget alapított, a Bedit-Pig Kft.-t. Rajta keresztül lett 74 százalékos tulajdonosa a Beneti-Pig Kft.-nek. A sertéstelepek vásárlására és működtetésére a Beneti-Pig 1,2 milliárd forint bankhitelt vett fel. 2006 májusára a Beneti-Pig és Bedit-Pig a régió legnagyobb sertéshizlalója lett. Üzemeltette a szegedi Kettőshatári úti, a két tápéi, az árpádhalmi, a szentesi és a dombegyházi sertéstelepet. A Pick leszerződött a két céggel, azok működtek, le is faragtak a bankhitelből 270 millió forintot. Bihari Edit lapunknak azt nyilatkozta: bízott benne, hogy tudja csinálni. Ám a siker kérészéletűnek bizonyult.

A szegedi Kettőshatár úti telepen megállás nélkül folytatódott a munka, csak a tulajdonos változott. Archív fotó: Segesvári Csaba
A szegedi Kettőshatár úti telepen megállás nélkül folytatódott a munka, csak a tulajdonos változott. Archív fotó: Segesvári Csaba

– Az aszály miatt tavaly égbe szöktek a takarmányárak, amit a disznófelvásárlási árak nem követtek. A két új tőkehiányos cégnek nem volt tartaléka, hogy áthidalja a pénzügyi nehézségeket. 2007 nyár végére fizetésképtelenné vált a Beneti-Pig, emiatt Bihari Edit csődmenedzsert keresett. Akkor még volt esély rá, hogy eredményesen beavatkozzunk – mondta Munz Károly ügyvéd, csődmenedzser a Horizont Holdingnál. Közel egymilliárdos banki tartozást görgettek maguk előtt, és egyre csak nőtt a tartozás a beszállítók felé. A telepek költségeinek 80 százalékát a takarmányszámlák tették ki.

A veszteséget a Pick sem nyeli le

Megkérdeztük a Picket, miért nem emelte fel korábban a felvásárlási árakat, hogy a neki kiszolgáltatott szerződött hizlaldákat megmentse. Kovács László vezérigazgató azt válaszolta: a Pick a mindenkori piaci áron vásárolta a sertéseket a Beneti-Pigtől, nem tehette meg, hogy valakivel kivételt tesz. A Beneti-Pig telepeinek átvétele a megváltozott stratégia eredménye, tehát az nem volt magától értetődő. A jelenlegi gazdálkodásuk – a mostani takarmány- és húsárak mellett – nem vethető össze az előző tulajdonoséval. A veszteséget a Pick sem nyeli le hosszú távon, ha a piacról is be lehet szerezni a sertéseket.

– Érezhető volt, hogy jégre futunk. Tavaly ilyenkor 235 volt a hízók felvásárlási ára kilónként, de én 270 alatt képtelen voltam kihozni. Nyárra végképp elszabadultak a gabonaárak: egy hónap alatt 3800-ról 6500 forintra ugrott a takarmány mázsája. Kilónként 270-ért vette át a Pick a húst, miközben én 350-ért állítottam elő. Kötött a Pick-szerződés, más vevőt nem kereshettem. Végül nem tudtam volna fizetést adni 95 embernek, és ott állt több mint 32 ezer hízó az ólakban – idézi fel a válságos pillanatokat Bihari Edit. A Pick amiatt, hogy ne dőljön be a saját sertésszállító háttere, segített. Azóta részben bérli, részben megvette a hat telepet a Möbius Kft.-n keresztül. Megtartotta a dolgozókat, neveli az állatokat. Az elavult dombegyházi hizlaldát a napokban – miután leadta a disznókat – bezárták, 32 embert elküldtek.

Az öt Csongrád megyei telep működik tovább; a dolgozók maradtak, a Pick is jól járt. A beszállítóknak viszont le kell nyelniük a félmilliárd forintnyi adósságot, igaz, megmaradt a fizetőképes megrendelő: változatlanul ők szállítják a Picknek a takarmányt, gyógyszert. A Beneti-Pig azonban menthetetlenül csődbe ment, és magával rántotta Bihari Edit saját cégét, a Bedit-Piget, meg a házát és a vagyonát is. Most regisztrált munkanélküli. A napokban a cégbíróság elindította a felszámolási eljárást. A befolyt pénz teljes összege pedig – a jelzálogteher miatt – a banké.

Olvasóink írták

  • 3. röfi 2008. március 30. 11:52
    „A cikkből nem derült ki, hogy melyik bank adta azt a 1,2 milliárdos hitelt. Csak nem az OTP? Ha igen akkor értem.
    Csányi a pick tulajdonosa és egyben az OTP vezetője. Adok hitelt, majd belebukik a vállakozó. A bank töredék áron elviszi a vagyont és a beszállítók lenyelik a veszteséget. Ügyes.”
  • 2. skorpio21 2008. március 29. 19:24
    „"A piac más szereplői hogyan tudják előállítani olcsóbban?"

    A piac más szereplői már igencsak a határaink túloldalán termelik a húst(is)! Ott kifizetődő még mindég.
    De senki ne aggódjon,mire a tesco húsospultján találkozik az akciós lengyel sonkával,már "perfekt tud magyarul"!Csak ne akarja megkeresni a cimkéjén szereplő azonosító szám szerint az előállító hízlaldát,mert az lehet,hogy már 2 éve csődbe ment.”
  • 1. Mangali 2008. március 29. 13:14
    „Mit nem mond a Kovács Úr! "Ha veszteségesen állítjuk elő a sertéseket, azt a PICK sem nyeli le hosszú távon, ha a piacról
    is be lehet szerezni." A piac más szereplői hogyan tudják előállítani olcsóbban?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az APEH nem állít fel albérletkommandót, de ellenőriz

Szeged - Olvasói levélben, telefonhívásokban ösztökélik az adóhatóságot olvasóink, hogy nézzenek a lakásukat kiadók körmére. Tovább olvasom