Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Befejeződött a szegedi repülőtér felújítása

Gyakorlatilag befejeződött a szegedi nemzetközi regionális kereskedelmi repülőtér 1,5 milliárd forintos fejlesztése. Amennyiben a hatóság megfelelőnek tartja a beruházást, hamarosan felszállhat az első repülőgép - mondta Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester.
Akár már szeptembertől üzemelhet a szegedi repülőtér, hiszen 1185 méter hosszú aszfalt kifutópályája elkészült, és a napokban befejezik a fénytechnika szerelését is. A Polgári Légügyi Hatóság hamarosan megkezdi a repülőtér szemléjét, s ha mindent rendben találnak, megindulhat a kisgépes forgalom - tudatta az alpolgármester.

Van már olyan szegedi vállalkozó, aki vásárolt gépet, hogy azzal látogassa ügyfeleit, így a fejlesztés haszna azonnal jelentkezik. A várakozások szerint egy-két éven belül elindul a regionális menetrend szerinti forgalom is, amely összekapcsolja Szegedet valamelyik nemzetközi légi közlekedési csomóponttal.

A repülőtér közel 1,5 milliárd forintos fejlesztését az önkormányzat saját forrásai mellett a regionális fejlesztési tanács 540 millió, valamint a Csongrád Megyei Önkormányzat 100 millió forintos támogatásából finanszírozta. A Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal 380 millió forinttal járult hozzá a beruházáshoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kackiás bajusz, őszülő szakáll

A hippikorszakban rengeteg munkát adtak a borbélyoknak a szakállukat, bajuszukat fazonra igazíttató… Tovább olvasom