Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Befogad vagy kitagad az iskola

Fórumon tájékozódtak tegnap a szegedi Alsóvárosi Általános Iskolába járó gyerekek szülei arról, hogy szeptembertől várhatóan 22 cigány gyerek érkezik ide a bezárásra ítélt Kolozsvári téri intézményből. A szülők többsége, közte cigány származású is, félelmeiről szólt.
Fórumon tájékozódtak tegnap a szegedi Alsóvárosi Általános Iskolába járó gyerekek szülei arról, hogy szeptembertől várhatóan 22 cigány gyerek érkezik ide a bezárásra ítélt Kolozsvári téri intézményből. A szülők többsége, közte cigány származású is, félelmeiről szólt. Csak egyetlen anya mondta ki hangosan: esélyt adna az ide kerülő cigányoknak a beilleszkedésre.

Nagyjából minden harmadik-negyedik gyerek családja képviseltette magát azon a tegnapi szülői fórumon, amelyen a szegedi önkormányzat adott tájékoztatást arról, hogy az Alsóvárosi Általános Iskolát miként érinti a közeli Kolozsvári téri általános iskola bezárása. A száznál is több szülő meghallgatta Kardos Jánost, a városi polgármesteri hivatal oktatási irodájának vezetőjét. Ám egymásnak szánt megjegyzéseikből, hangosan elmondott hozzászólásaikból kitűnt: a cigányok integrált oktatásának elvéről már a fórum előtt kialakított meggyőződésüket nemigen változtatta meg a szakember érvelése. Vagyis a többség félti gyermekét, az iskola dicséretes oktatási színvonalát attól, hogy egyszerre nagy számban, és minden osztályba érkezik új cigány gyerek.

Arányok

A cigányok családi kapcsolatait, a tíz befogadó iskola osztálylétszámát, a gyerekek lakóhelyétől való távolságot vették figyelembe, mikor arról döntöttek, hogy hol tanuljon ezentúl a bezárandó, mert 80 százalékban romák által látogatott Kolozsvári téri iskola nagyjából 150 diákja – tudtuk meg Solymos Lászlótól. Az alpolgármester hangsúlyozta: a tantestületekkel, a cigány kisebbségi önkormányzattal és a roma civil szervezetekkel arra törekszenek, hogy ezentúl egyik szegedi iskolában se alakulhasson ki szegregáció, vagyis a diákok körében ne kerüljön többségbe az etnikai kisebbség.

Hiába hangsúlyozta Kardos János, hogy az előzetes tervekkel szemben nem 44, hanem várhatóan 22 cigány gyerek reméli, befogadja ez az iskola. Az sem tűnt elég meggyőzőnek, hogy állította: a közgyűlés határozatban maximálhatja a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek osztálybeli számát. Vagyis adminisztratív eszközzel megakadályozhatja, hogy egy iskolában kialakuljon a szegregáció a cigányok húsz százaléknál nagyobb aránya miatt. Kérdésekre is válaszolva a szakember elmondta, hogy az alsóvárosi iskolába ugyancsak félelmekkel érkező roma gyerekek beilleszkedését erre felkészült pedagógus és mentor is segíti. Közben szinte minden szülő aláírta azt a Botka László polgármesternek címzett levelet, amelyben kérik: a Kolozsvári téri iskolából ide irányított gyerekek nagy számával ne hozzák rossz helyzetbe az alsóvárosi iskolát.

A huszonötnél is több hozzászóló szülő többsége azt mondta el, miért nem örül a döntésnek. Közülük ketten, egy anya és egy apa kapott tapsot a többiektől: a magát cigány származásúnak mondó nő tiltakozott az újabb cigány gyerekek ide érkezése miatt, a férfi pedig kétségbe vonta, hogy valóra váltható-e az irodavezető és a helyi önkormányzati képviselő, Virág András által ismertetett integrált oktatás elve. Csak egyetlen anya, egy munkanélküli nő mondta ki hangosan: a cigány gyerek is ugyanolyan gyerek, mint bármelyik másik, ezért esélyt kellene adni neki arra, hogy beilleszkedjen, új mintákat tanuljon a többségtől – az iskolában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pomponlányok Szegeden is tűzbe hozzák a közönséget

A nagyobb tömegeket megmozgató sportesemények manapság már elképzelhetetlenek látványos… Tovább olvasom