Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Bejön Mórahalomnak a fürdőtrükk

A kisváros fürdője elvben nyereséget termel, de úgy, hogy a költségek egy részét nem számolják el. Idén eddig százezren pancsoltak a Erzsébet fürdőben, a városka idegenforgalmi bevétele a megyében a második legnagyobbnak ígérkezik.
Idén augusztus végéig 100 ezer vendéget fogadott Mórahalom fürdője. A termál- és gyógyközpont fizikailag szomszédos a polgármesteri hivatallal, jogi szempontból annak része. A gyógykezeléseket ugyan 2003-ban átvette a városi egészségügyi cég, de a fürdőt nem önállósították. Ez a titka annak, hogy minimális nyereséggel tud működni. Az idei évben az üzleti terv szerint tízmilliós eredményt vártak, ám ennek nagy részét a hűvös augusztus elvitte.

Húsz pályázat

Összesen körülbelül 730 millió forintot költöttek fejlesztésre az elmúlt években, az önrész 120-130 millió forintot tett ki, hatszázmillió forintot nyertek el különböző pályázatokon. Ez hatalmas háttérmunkát igényelt. Körülbelül húsz pályázatot írtak és vittek végig. Az elkészült beruházások értékcsökkenését azonban nem számolják el költségként, mivel a fürdő a polgármesteri hivatal része. Így lehetnek nyereségesek.
A fürdő stratégiai vezetője a polgármester kabinetfőnöke, Balog László. Az ő bérköltsége természetesen ugyanúgy nem a fürdőnél jelenik meg, mint a pályázatíróké. Nincs külön gazdasági személyzet, titkárnő, díjazandó felügyelőbizottság, biztonsági őrség.

Alacsony bérek

A kabinetvezető azt is elismeri: a bérek nagyon alacsonyak. A dolgozók létszáma 18 és 42 között változik szezontól függően. A fizetések a minimálbér és százezer forint között ingadoznak. A fürdő célja természetesen a munkahelyteremtés, ezért nem titkolt cél, hogy a Szegedről ingázó szakembereket helyiekkel pótolják – ha kell, képzéssel. Új munkahelyeket elsősorban a fürdő köré települő ágazatokban várnak. Az épület „inkubátorház" is egyben, ahol kisvállalkozások húzódnak meg, a fodrásztól a masszőrig.

Telt házas panzió

Az idegenforgalom nagyon megy Mórahalmon: a Termál panzió a nyáron 97 százalékos kihasználtsággal működött. A település idegenforgalmi adóbevétele idén várhatóan Szeged után a második legmagasabb lesz a megyében. Már épül egy új vendégház a fürdő túlsó végén. A városnak az a jó üzlet, ha minél több, hosszan időző vendéget fogadnak.

A fürdő üzemeltetése csak a három nyári hónapban lehet nyereséges. A tél csak viszi a pénzt. Hét és fél milliós a gáz-, 13 milliós a villanyszámlájuk évente, a víz- és csatornadíj másfél millió forintot tesz ki. Ehhez képest tavalyi összbevételük 64 millió forint volt, ez 2003-hoz képest több mint kétszeres növekedés.

Balog László azt reméli, tartható a növekvő tendencia. A város most épp a gyógyászati rész bővítését tervezi, gyógyszállót is szeretnének. A területet részben már fölszabadították, még a polgármesteri hivatal van „útban".


A nagy testvér

A Szegedi Fürdők Kft. a megye legnagyobb fürdővállalata. 140 főt foglalkoztat, ebben az évben az üzleti terv szerint 400 millió forint árbevételre számítanak és 170 milliós a városi támogatást kapnak. Tavalyi árbevételük 255 millió forint volt. A cég tavaly nyitotta meg a másfél milliárd forintból fölújított és bővített Anna fürdőt. Idén 300 millió forintért építettek élménymedencét Újszegeden, és ebből korszerűsítik az úszómedencét is.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nap még megcukrozhatja a szőlőt

Két hetet késik minden szőlőfajta beérése a megyében, a termés pedig csak harmada a tavalyinak. A… Tovább olvasom