Komoly összeget kap a rendőrség a jövő évi központi költségvetésből a közterületek védelmére. Ebből telepítenek 24 térfigyelő kamerát Szeged különböző pontjain. A rendszer nem csupán a bűnmegelőzést és bűnüldözést, de a közlekedésirányítást is szolgálja, sőt a katasztrófavédők és a tűzoltók munkájában is segítséget nyújthat – áll abban a közgyűlési előterjesztésben, amelyet ma tárgyal meg a szegedi képviselő-testület, mert a jogszabályok szerint a képfelvevők szükségességéről és a megfigyelt közterületek kijelöléséről az önkormányzat dönt.
Az előterjesztésből kiderül, hogy jelenleg 8 térfigyelő kamera működik Szegeden, hat a Kárász utcán, kettő pedig a Szent István téren.
Az önkormányzat tervezi, hogy az uniós és egyéb pályázaton megnyert projektekben további térfigyelő kamerákat telepít: kettőt-kettőt a tarjáni Víztorony téren és az újszegedi ligetben megépülő Játékok Kertjében, valamint hatot a Hont Ferenc utcában.
![]() |
| A Kárász utcán hat kamera működik. A megfigyelt területeket az önkormányzat jelöli ki. Fotó: MiskoLczi Róbert |
![]() |
| Nem csupán a Belvárost, de a kivezető utakat is szemmel tartja majd a rendőrség. DM-grafika |
Dolgozik az ÁVH!
remélem bejön kábelen :D
"Akinek nincs félnivalója azt nem zavarja"
minenkinek van félnivalója, csak van akit nem zavar
Tiszta Halivud lesz ez a Szeged
Ebbol sok penzt lehet csinalni - nalunk a jelzolampaknal vannak kamerak felszerelve: atmesz a piroson vagy gyorsan mesz megkapod a buntetocedulat levelben!!! Nem is tudom hetente hany 10 000$-t keres a varos ezekkel a kamerakkal.
52. hozzászólás flexsnake 2009.11.07. 12:56
Az viszont érdekes lesz, mert néhány erkélyre bizony beláthatnak ott is a Sárosi u-i.kereszteződésből.
50. hozzászólás Rexsnake 2009.11.06. 21:34
majd megszavazzuk
amerikában perre vitte egy fószer az ügyet. A kamera belátott a teraszára és a videókép a neten nézhető volt. Súlyosan sérültek a magánszférához való jogai. Megnyerte. A kamerát leszerelték.
Ahol ez indokolt, fel lehet szerelni. Bár elgondolkodtató hogy áruház próbafülkéjébe miért került be.... :D
A kamera nem akadályoz meg semmit, sokszor nem is érdekli az elkövetőt. De később azonosításra jó. Persze nem úgy mint a 90ezres leeső pénzt felvevő csajszi kameraképe.... meg lett már? Miért nem kérdez rá valamelyik firkász? :D
részemről okés. polgárőrök is jöhetnek. de ne a fiatalokkal szórakozzanak már hanem azokkal akik tényleg bajt csinálnak. pl.: pár hónapja " nekem jött" egy nemzetiségi és nem nagyon esett jól...
soha nem ordítottam még ennyire.
Ha felszerelik a kamerákat akkor remélem ezeket figyelni is fogja valaki... és intézkedni is fognak. ha nem akkor viszoint ne ilyenre költsék a pénzt!!!
Én is szeretnék egyet -közpénzből- a házam elé.
hirdetés
