Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Békés megyébe gurult át a tekeügy

Szeged - A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság elfogultságot jelentett be az úgynevezett szegedi tekepályaügyben, ezért az Országos Rendőr-főkapitányság a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki a vizsgálat lefolytatására. A rendőrség csak később, adatgyűjtés után dönt arról, hogy elrendeli-e a nyomozást, vagy bűncselekmény hiányában megtagadja.
Mint azt lapunkban korábban már többször is megírtuk, Kohári Nándor, a szegedi közgyűlés ifjúsági és sportbizottságának elnöke augusztusban ismeretlen tettes ellen bejelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon a szegedi önkormányzat és a Szegedi Teke Klub Kft. közötti bérleti szerződés miatt, egyúttal ugyanebben az ügyben vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) is. A fideszes önkormányzati képviselő feljelentésében azt állította, a kontraktus vagyoni hátrányt okoz a szegedi önkormányzatnak.

Mint azt lapunkban ugyancsak megírtuk, az ÁSZ nem indított vizsgálatot.

Tegnap a Fidesz-frakció titkárságától közlemény érkezett szerkesztőségünkbe, amely arról tájékoztatott, hogy „Bencze József országos rendőrfőkapitány határozatában a nyomozás elrendeléséről intézkedett hűtlen kezelés gyanúja miatt... A nyomozást elrendelő határozat egyértelműen bizonyítja, hogy a gyanú megalapozott volt" – áll a közleményben, amelyben a frakció „felszólítja Botka László polgármestert és a szocialista–szabaddemokrata többséget, hogy minden tekintetben működjön együtt a nyomozó hatóságokkal."

Telefonon fölhívtuk a „bejelentőt", Kohári Nándort, aki közölte, hogy a neki megküldött okiratban nincs szó nyomozásról, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon az adatokat gyűjtik össze az ügyről. Azt mondta, a kedden megkapott iratról tájékoztatta a Fidesz-frakciót, de a sajtóközleményt nem ő fogalmazta.

A szegedi jegyző, Mózes Ervin elmondta, az önkormányzat nem kapott ügyiratot, hiszen ismeretlen tettes ellen szólt a bejelentés, de tájékozódott az ügyben és úgy tudja, a szomszédos megye főkapitányságán a rendőrségi eljárási rend szerint adatgyűjtés kezdődik a szegedi bejelentésről. Kérdésünkre azt mondta, ha mégis nyomozásról van szó, mint a Fidesz-frakció állítja, akkor állnak elébe: a tekeügy három körben került a szegedi képviselők elé, a Fidesz-frakció is megszavazta a lépéseket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegediek a Fashion Tv-n

Szeged - A Free Faces modellügynökség tavaszi válogatóján több szegedi tehetséget is felfedezett.… Tovább olvasom