Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Belvárosi iskolába nehéz autóval járni

Nincs parkoló a Ságvári-iskola előtt – évek óta káoszt okoz ez a helyzet a reggeli és délutáni időszakban. A szülők ugyanis pár perc miatt nem váltanak parkolójegyet a környék utcáiba, inkább az út közepén megállva teszik ki vagy veszik fel gyerekeiket. A szakemberek szerint erre a helyzetre nem lehet jó megoldás találni.
Három éve újították fel az 1-es villamosvonalat Szegeden. A projekt egyik legnagyobb vitát kiváltó része az volt, hogy a Boldogasszony sugárúton zárttá tették a sínpályát a lehelyezett gömbsüvegekkel. Emellett a Hősök kapujától kerékpárnyomvonalat jelöltek ki, megszüntetve a Ságvári általános iskola előtti fizető parkolókat. Azóta is káosz van az intézmény környékén: az autóval szállított gyerekek többnyire az úttesten szállnak ki – a reggeli csúcsban ez pillanatok alatt dugót okoz a környéken.

Délutánonként ezek a jelenetek megismétlődnek. Ha pedig valaki szabályosan, parkolóban hagyja autóját, amíg beszalad a gyerekért, jó eséllyel piros zacskót talál szélvédőjén, a parkolóőrök ugyanis rendszeresen járőröznek erre a délutáni csúcsban.

Belvárosi iskolába nehéz autóval járni Fotó: Frank Yvette (galéria)

– Reggel meg lehet állni az iskola előtti szakaszon. Miért nem engedik ezt a délutáni időszakban is? – háborgott egy szülő nemrégiben lapunknak, miután megbüntették. Véleménye szerint diszkrimináció a belvárosi tanulókkal szemben, hogy csak fizetőparkolók állnak a családok rendelkezésére, miközben azokat pár percnél tovább nem foglalják. Ráadásul délutánonként még ilyet is nehéz találni, sokszor csak többutcányira lehetne szabályosan parkolni.

– A forgalmi rend azért változott meg a villamospálya felújítása után, mert az önkormányzat célja a kerékpáros forgalom előnyben részesítése – mondta el az előzményeket Kósa János, az önkormányzat út, közmű és környezetvédelmi osztályvezetője. – A reggeli torlódások és szabálytalanságok miatt később felülvizsgáltuk a helyzetet, és lehetőséget biztosítottunk reggel 7 és 8 óra között a szabályos megállásra. A közút kezelője azonban ennél jobban nem kívánja korlátozni a kerékpárút használhatóságát. Tudomásul kell venni, hogy a belvárosi iskoláknál korlátozottak a várakozási lehetőségek.

Belvárosi iskolába nehéz autóval járni. Fotó: Frank Yvette (galéria)

A parkolóbérletek között egyébként létezik bölcsődei, óvodai és iskolai, amelyek az oktatási intézmények előtti útszakaszra érvényesek a reggeli és a délutáni időszakban. Ezért 7830 forintot kell fizetni egy évre. Csakhogy sem a Ságvári-iskola, sem a vele szemben lévő Juhász Gyula gyakorló előtt nincs fizetős parkoló.

– Utóbbi iskola esetében már született döntés: a Semmelweis és a Liliom utca között elfogadják a bérletet. A Ságvári kapcsán azonban eddig nem is merült fel olyan igény, hogy jelöljünk ki erre utcát – mondta el lapunknak Forrai Gábor, a Szegedi Közlekedési Társaság parkolásiüzletág-vezetője.
A megállási lehetőségek a jövőben egyébként tovább csökkennek majd: a Vitéz utcában felújítási munkálatokat terveznek, így ha az megkezdődik, ott sem lehet majd parkolni. A fennmaradó fizetőparkolókat pedig továbbra is szigorúan ellenőrzik a parkolóőrök. – Nem is lehetnek elnézők, hiszen a KRESZ világosan fogalmaz: ha a vezető nincs az autónál, az parkolásnak minősül, függetlenül attól, mennyi ideig tart – tette hozzá Forrai Gábor.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lottóláz: a csóró barátoknak is jutna a nyereményből

3 milliárd 233 millió forint a lottóötös ezen a héten. Öt embert – sportolót, művészeket, üzletembert és egy plébánost kérdeztünk arról, milyen számokat játszanának meg az álomösszegért. Tovább olvasom