Délmagyar logó

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 21°C Még több cikk.

Belvízzel küzd Szatymaz környéke

Mocsárrá változott Szatymaz környéke a magas belvíz miatt. Gyömbér László polgármester szerint azért nem tud elfolyni a víz, mert az autópálya-építők elvágták, betemették a csatornákat, és nem engedik használni a sztráda alatti átereszeket. Az AKA nem érzi magát felelősnek a kialakult helyzetért.
Gyömbér László polgármester megnyugvással szemléli: az átereszeken folyik a víz. Fotó: Gyenes Kálmán
Öt Csongrád megyei településen – Szatymazon, Bakson, Domaszéken, Csanyteleken és Ópusztaszeren – rendeltek el másodfokú árvízvédelmi készültséget. Különösen súlyos a helyzet az autópálya közelében fekvő Szatymazon: a község egy tizede víz alatt van.

– Korábban nem volt ennyire belvizes a terület és nem volt ilyen magas a talajvíz. A változás az autópálya megépítésével következett be, mert a sztráda elvágja a csatornáinkat és megreked a víz – mondta Gyömbér László polgármester, majd szobája falán egy térképen megmutatta a sztráda alatti három vízátereszt, amelyeket a község elvileg még most sem használhatna. A polgármester elmondta: három héten keresztül hiába győzködte az AKA Zrt.-t és alvállalkozóját, a sztráda fenntartóját, a Magyar Intertoll Rt.-t: nem sikerült beláttatni a rákötések azonnali szükségességét.

Mocsárrá változott Szatymaz környéke. Fotó: Gyenes Kálmán
– Az Intertollnál még az autópálya-rendőrséggel is megfenyegettek, ha az átereszeket használni merjük. Közöltem, vállalom a felelősséget, engem elvihetnek, de akkor is bekötjük az építkezők által lezárt csatornáinkat az átereszekbe, mert nem veszélyeztethetjük az emberek egzisztenciáját, életét – mondta a polgármester. A kritikus helyzetben több száz méter hosszú csatornát ástak az átereszekhez, amely némileg javított a helyzeten. Sok helyen azonban még pang a víz a földeken, ezért a polgármester szerint tizenkét tanya veszélyben áll. Kormányos Mihályék két pincét is építettek a gazdasági épületek alá: ahol bort tartanak. Most fél lábszárig tocsognak a vízben, míg a krumplitárolóban közel egy méter magasan áll a belvíz.

– A százhúsz disznó felét napokig nem lehetett kiengedni, mert a hasukig ért volna a víz. A belvíz miatt a burgonya belerothadt a földbe, és a kukoricát is csak télen, a fagy beálltával tudtuk letörni, addig ugyanis a kombájn elsüllyedt volna a sárban – panaszkodott az asszony. A házaspár többmilliós kártérítést követel.

– Az úton csak terepjáróval lehet közlekedni. A buszmegállóhoz gumicsizmában mennek ki az emberek – magyarázta Király János mezőőr. Aki szerint az autópálya építői a földutak melletti árkokat több helyen betemették, és ezzel elzárták a víz útját. – Hiába van Szatymaz térségében 80 kilométer hosszú csatornahálózat, ha nem tudjuk használni – mondta a polgármester. Gyömbér László elmondta: az autópálya szatymazi pihenőjénél, a szervizútnál az építők elfelejtettek betenni átereszt. A víz megrekedt, s a lejáró mellett kisebb tó keletkezett.


Garai Valéria: Az AKA nem felelős

– Az autópálya társaság nem érzi, hogy felelős a kialakult belvízhelyzet miatt. Egy független mérnököt bízott meg azzal, hogy vizsgálja ki a problémát. Az autópálya átadásakor az összes érintett hatóság engedélyezte az autópálya megnyitását és üzemeltetését – mondta érdeklődésünkre Garai Valéria. Az AKA Zrt. sajtószóvivője hangsúlyozta: a cég alvállalkozói a terv szerint építették meg az autópályát.

Huszonnégyezer hektár víz alatt

Az Atikövizig a majsa-fehértói főcsatornát Szatymaznál is folyamatosan tisztítja. Berente Zoltán csatornaőr elmondta: tizenkét óra alatt 800 folyómétert mentesítenek. Naponta 6-700 köbméter sást és nádat emel ki a markoló. Jelenleg Csongrád megyében közel 24 ezer hektár van víz alatt. A 26 üzemelő szivattyú naponta 1,7 millió köbméter vizet emel át – tudtuk meg az Atikövizig ügyeletén. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiatalokat várnak önkéntes munkára

Március 20-áig ajánlhatnak munkát a szociális, kulturális és egészségügyi intézmények, közhasznú… Tovább olvasom