Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 11°C Még több cikk.

Bemutatták a Mandragórát a kisszínházban

Szeged - A tegnap este bemutatott Mandragóra utolsó próbahete balszerencsésen kezdődött: a hétfői próbán a Juant alakító Savanyu Gergely egy ugrás után rosszul ért földet – kibicsaklott a bokája. Ezért az első előadásokat a végzős színitanodás, Alb Szabolcs játssza.
– Az egyik jelenetben egy asztalt kell átugranom. Amikor bekerült a díszlet a színpadra, nem vettem számításba, hogy a hajópadló rugalmas, és az ugrásnál szerencsétlenül értem földet, kiment a bokám – emlékezett vissza a 25 éves Savanyu Gergely a Mandragóra hétfői próbáján történtekre. A Juant alakító színészt mentő vitte a traumatológiára, ahol azt tanácsolták neki, pihentesse a lábát. Azóta rögzítőkötés is került a bokájára, ebben bicegett a kisszínházba az utolsó próbanapon is. Tanácsokkal látta el Alb Szabolcsot, a végzős színitanodást, aki az első néhány előadáson beugrik a szerepbe.

A megsérült Savanyu Gergely instrukciókkal látja el a helyébe beugró Alb Szabolcsot. Fotó: Karnok Csaba
A megsérült Savanyu Gergely instrukciókkal látja el a helyébe beugró Alb Szabolcsot. Fotó: Karnok Csaba

– Megtiszteltetés, hogy a rendező, Szabó Máté, Juronics Tamás, a színház művészeti vezetője és Gergely is – engem választott – hallottuk a 21 éves Alb Szabolcstól, aki mindössze három alkalommal próbálhatott. A szegedi Kelemen László Alapítványi Szakközépiskola végzőse elárulta, nem a prózai részektől tart, a szöveg nem túl hosszú, hanem a sok mozgástól. Juant ugyanis szinte az egész előadásidőben üldözik. Sokat kell mozognia, és nem olyan egyszerű mindig a megfelelő időben a megfelelő helyre érni.

Premier

A Mandragórát, Machiavelli vígjátékát Háy János átiratában tegnap este mutatták be a kisszínházban. Az előadás különlegessége – egyebek mellett – Morricone népszerű filmzenéje és a vadnyugatot idéző díszlet. A darabot ma este és vasárnap délután 3-kor is láthatják.

Olvasóink írták

  • 3. kár érte 2008. október 05. 15:40
    „Én láttam a premiert. Ez nézhető színház, a Kávéházzal ellentétben. Nem jó, de jó úton halad. Kőszegi Ákos kitűnő. Barnák László harmatgyenge, a többiek meg ott vannak középen. Savanyú bokájáért kár, mert ez egy jó szerep. De emiatt nem nézem meg még egyszer. Annyi nincs benne.”
  • 2. A-lex 2008. október 04. 22:42
    „Ami a legnagyobb "poén" az egészben, hogy Hollósi Zsolt pár napja megírta ugyanezt, sőt ott még több szó esett a még bemutató előtt álló darabról. Teljes káosz. Íme lássátok: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/vadnyugati_gunyrajz_a_kisszinhazi_bemutato/2072530/”
  • 1. opinion 2008. október 04. 20:41
    „És az előadás milyen, ha már bemutatták?
    Erről miért nem olvashat a tisztelt előfizető. Én roppant mód sajnálom Savanyu bokáját, el tudom képzelni milyen nevéhez hasonlatos arcot vághatott, de ennek művészeti értéke sőt értékelhetősége roppant csekély ahogyan a cikk is elég sekélyes (már megint).
    Komolyan kérdem, hogy nincs egy normális újságíró egész Szegeden, aki tud is írni színházról és van is kedve elmenni előadást nézni hozzáértő, vagy legalább színházat kedvelő szemmel és bátor véleménnyel írni?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időutazás a Délmagyarral: Elhajoltak a szegedi dóm tornyai

1925: Már 12 éve építik a fogadalmi templomot, amelyről elterjedt, hogy tornyai elhajoltak a főhajó boltozatának repedése felett. Ennek járt utána az újság. Tovább olvasom