Szeged - delmagyar.hu

A Zsuráfszky Zoltán–Szarka Tamás alkotta rendezőpáros szokatlan, a népzenét és a néptáncot megújító produkcióval állt a közönség elé. Két szinten zajlott a történetmesélés: a színpad fölé magasodó óriáshajón a visszaemlékező Benyovszky (Rátóti Zoltán) prózában, a színpadon a múltat eljátszó Benyovszky (Fitos Dezső) táncban beszéli el kalandos életét. Remek ötlet a 18. századi száműzött, kényszerűen világutazó magyar gróf élettörténetére építeni a darabot – így ugyanis a nemzetközi néptáncfesztivál valamennyi külföldi és magyar fellépője szerves részévé vált a sztorinak.

A felvidéki Verbón született katona-gróf gyorsan kegyvesztetté válik, amikor fellázad az őt vagyonából kisemmiző rokonai ellen, és Mária Terézia száműzi. Közben rátalál élete párjára, egyetlen fia anyjára, Hanszky Zsuzsannára, akivel összeházasodik. Innen a lengyelekhez menekül, harcol az oldalukon az orosz cár ellen, majd amikor elbukik Krakkó, a szibériai Kamcsatkára száműzik. Amit Rátóti elmond – és kivetítőkön angolul feliratoznak –, azt Fitos és a magyar, illetve lengyel csoportok eltáncolják: a kardos, kuruc táncot lírai lassúk és tömeges, kalotaszegi ízű lagzi váltja – hogy aztán egy ágyú elsütése után újra harcba forduljon a koreográfia.

Szerelmestánc: Benyovszky és az ő Zsuzsannája. Fotó: Frank Yvette

A hófúvással és ember vontatta szánokkal illusztrált Szibériába sebesülten érkezik a címszereplő – közben a hajón játszó Ghymes kesergője adja meg a zenei aláfestést. A képit meg a hajó előtti óriástérkép széthúzásával feltáruló vászonra vetített képek. A csodás színű ruhákban pompázó kalmük csoport finom lépésekből álló, visszafogott, mégis vidám tánca Szibéria emberi arcát mutatja be. Az ázsiai őserőt pedig hátborzongató sziluettekkel, varázsdobokkal, agancsokkal, transzban előadott sámántánc képviseli. Jó dramaturgiai érzékkel ez utóbbi, feszültségteremtő jelenet – amiben királyi címet jósolnak a főhősnek – zárta az első részt.

A hajó táncban és prózában párhuzamosan elbeszélt zajos, kaotikus elfoglalása után Japán felé veszik az irányt – ezt szegedi gyerektáncosok jelmezes közreműködésével és az „Én elmentem a vásárba" kezdetű népdal keleties, humoros átiratával jelzik. Majd hirtelen francia páros tánc kerül színpadra. Hogy ez miként illeszkedik a sztoriba, nehezen érthető – hacsak nem arra utal, hogy francia megbízásból gyarmatosította az addig független Madagaszkárt. Ettől a furcsaságtól eltekintve azonban nincs döccenő a forgatókönyvben. Csak a történésznek támad hiányérzete, amikor Benyovszky Móricot Madagaszkáron – amit díszletdzsungel, pávatoll-legyezők és „afromagyar" táncosok szemléltetnek rövid, de látványos produkciójukban – királlyá választják, majd vidám össztánccal véget ér az előadás. Benyovszkyt ugyanis később királyként megölték a franciák. Igaz, ez a fordulat rossz szájízt hagyna a nézőkben a darabban nemzetközi szabadsághőssé avanzsált gróffal kapcsolatban.

Siker

A szegedi néptáncfesztivál hepienddel záruló, újszerű, izgalmas és látványos gálaműsorát, a táncosok jelentős munkáját hosszas vastapssal, lábdobogással jutalmazták a nézők. A mű zenéjét jegyző Ghymes pedig olyan slágergyanús szerzeményeket égetett a nézők fejébe, hogy nem csodálkoznék, ha közkívánatra ezeket is felvennék 25 éves koncertrepertoárjukba.