Délmagyar logó

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 10°C | 20°C

Beszélgetés Rudolf Péterrel az Üvegtigris kapcsán

Az Üvegtigris második részének rendezője és főszereplője Rudolf Péter. Szegedi látogatása alkalmával a szereplőkről és a forgatásról beszélgettünk vele, de szóba került még egy legyező és a szomorúság is.
Rudolf Péter: Az a kérdés, hogy gőggel vagy szeretettel beszélsz-e róluk. Fotó: Frank Yvette
– Főszereplője és rendezője is a filmnek. Milyen volt önmagát rendezni?
– Élveztem. Valójában nem magát rendezi az ember, hanem együtt él egy filmmel. Komoly terveim és céljaim voltak egy-egy jelenettel, amit attól a perctől kezdve, hogy elindult a kamera, színészként valósítottam meg.

– A szereplők változtak valamit az előző rész óta?

– Öt év telt el – ennyit változtak. Különben pedig alaptulajdonságuk, hogy szinte alig tudnak változni vagy változtatni.

– Ez akár szomorú is lehet.
– Ez egy vígjáték. De én az olyan vígjátékokat szeretem, amelyek nem önmagukban és általában viccesek, hanem sorsa van egy csapatnak, amelyben lehetnek tragikus események is. Egy Babetta eltűnése persze nem görög sorstragédia. Rendeztem egyszer egy darabot, Goldoni Legyezőjét. Ebben valaki leejt egy legyezőt, másvalaki megfogja és visszaadja, és ettől az egész falu élete felbolydul. Egy picit ez is ilyen legyezőleejtős alapállapot.

– Ismer a szereplőkhöz hasonló embereket a való életben is?

– Természetesen, különben nehéz lenne róluk beszélni. Én mindig szívesebben ülök be kiskocsmákba mint elegáns helyekre. Persze ha nyitott szemmel jársz, lehet beszélni olyan dolgokról is, melyeknek nem vagy közvetlen megtapasztalója. Az a kérdés, hogy felülről gőggel vagy empátiával, szeretettel beszélsz-e róluk.

– A filmet Tinnye és Piliscsaba között forgatták. Milyen volt a kapcsolatuk az ott élőkkel?

– Sokat jöttünk-mentünk, kerestünk helyszíneket, amiket aztán vagy használtunk vagy nem, és sokat dumáltunk a helyiekkel, akik aztán jöttek statisztálni a filmbe. Az első rész ajánlólevél volt. Már akkor is igyekeztünk úgy dolgozni, hogy ne okozzunk nagy kellemetlenségeket az embereknek, de egy stáb mindig okoz nehézségeket. Nagy doppingszer volt, hogy egy ilyen türelmetlen országban, mint a mi hazánk, ahol egy piros lámpánál ha nem indulsz el azonnal, minimum a füledbe dudálnak, nem voltak kellemetlen bekiabálások. Inkább biztattak bennünket.

– Az utóbbi időben gyakran tartanak díszbemutatókat vidéken, amelyekre az alkotók is elmennek. Miért?

– Színházban éltem sokáig az életem, ott azonnal találkoztam a közönség reakciójával. Nagyon érdekel, hogy a nézők mikor és hogyan reagálnak a filmre. És az ország különböző pontjain ugyanúgy reagálnak. Ha pontos a jel, ugyanolyan reakciókat kell kiváltson. De persze sokfélék vagyunk, és egy jó, többrétegű alkotásban mindenki megtalálja a maga örömét. Tehát aki azt mondja, hogy ez egy szomorú történet, azzal mélyen egyetértek. De azért fenntartom, hogy ez vígjáték, keserves történésekkel.

– Mi lesz a következő munkája?

– Most pihenni szeretnék és tanulni. Tanulnom kell és keresnem tovább, hogy kik azok, akikkel a legjobban együtt tudok dolgozni. Szeretnék alaposan felkészülni a következő munkámra.

– Mi lesz az?

– Még nem tudom. Most olvasni szeretnék, és otthon lenni, a gyerekek edzésére járni. Sok mindent mulasztottam ezen a téren és lelkiismeret-furdalásom lenne, ha nem ilyen helyesen drukkoltak volna. Nem szemrehányó tekintetekkel találkoztam otthon, hanem drukkerekkel.

– Mit fog olvasni?

– Dovlatov Puskinland című munkáját olvasom újra. Ajánlom mindenki figyelmébe.

– Miért éppen Üvegtigris?
– Miért? Mi legyen? Fapuma? Eredetileg az egyik szereplő használta megszólításként az üvegtigrist. Van valami furcsa ebben a szóösszetételben, valami misztikus, népmesei. Másfelől egy kegyetlen, gyönyörű vadállat, amely közben törékeny. Egy pöccintéssel össze lehet törni, de úgy csinál, mintha kemény vadorzó lenne. Ez érvényes a filmbeli csapatra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem fizették ki a vakoknak az utolsó munkabért

Megindult a felszámolási eljárás a gödöllői cég ellen, amely országszerte több mint kétezer vaknak… Tovább olvasom