Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Beszélgetett a sofőr, az utasoknál elszakadt a cérna

Szeged - Utasokat nem engedett le- és felszállni egy beszélgető járművezető. Egy másik miatt megsérült egy idős asszony. Az SZKT kivizsgál – de csak pontos adatok birtokában.
– Nagyon felhúztam magam a minap az SZKT minősíthetetlen szolgáltatásán. Felszálltam délelőtt a 9-es trolira az első ajtónál a Lugas utca felé. A Széchenyi téren megjelent a sofőr ismerőse, és beszélgetni kezdtek. A Dózsa György utcánál egy fiatal nő akart felszállni az első ajtónál, de a vezető eleve úgy állt meg, hogy a jármű eleje jóval túlment a megállótáblán. Így csak a középső ajtónál tudott felszállni az utas, majd a többieken keresztülvágva magát előrement a már mozgó trolin a vezetőhöz jegyet venni 400 forintért – háborgott olvasónk, Makovinszky Tibor.

Alaposan felhúzta magát Makovinszky Tibor a trolivezető minősíthetetlen viselkedése miatt. Fotó: Frank Yvette
Alaposan felhúzta magát Makovinszky Tibor a trolivezető minősíthetetlen viselkedése miatt.
Fotó: Frank Yvette

– A nő megkérdezte: nem működik az ajtó? Mire a vezető gúnyosan közölte, hogy nem. És ez így ment egész úton. A Felső Tisza-parton, a Széchenyi-gimnáziumnál egy idős néni akart leszállni csomagokkal, ezért megkérte a sofőrt, nyissa ki az ajtót, de őt is hátra küldte, mondván, nem működik. Láss csodát, visszafelé a Lugas utcából megint hibátlanul nyílt az ajtó, igaz, nem is volt beszélgetőtársa a vezetőnek. Tűrhetetlen ez a silány munka ilyen jegyárak mellett!

Huszka Éva ugyancsak egy beszélgető járművezetőre panaszkodott. Mivel elmondása szerint az SZKT-nak hiába írt, szerkesztőségünknek is továbbította levelét. Édesanyja a napokban a 3-as villamossal utazott a II-es kórháztól a vadaspark felé. A villamos olyan sebességgel indult el a megállóból, hogy az idős asszony hiába kapaszkodott, a hirtelen rántás miatt elesett, beverte a fejét, és fájlalja mindkét térdét. A többi utas segítette fel, akik szóvá is tették a vezető stílusát. Olvasónk szerint a vezető azért volt figyelmetlen, mert beszélgetett. Biztos benne, hogy ez nem fordul elő rendszeresen, de egy eset is sok.

– A trolivezetővel kapcsolatos panaszt a közönségkapcsolati irodán keresztül pénteken már megkaptuk. Az eset kivizsgálását elkezdtük, a járművezetőt behívjuk a héten jegyzőkönyvezésre. Az ügyrendet a munka törvénykönyve szigorúan szabályozza – tájékoztatott Szabó Péter.

A Szegedi Közlekedési Kft. forgalmi főmérnöke a 3-assal kapcsolatos panaszról elmondta: kollégái igyekeznek beazonosítani a járművezetőt, mert elég kevés információt kaptak a panaszostól. A bizonyítási eljárásban nagyon fontos, hogy a járművet pontosan beazonosítsák, vagy precíz időpontot kapjanak. Ha ugyanis esetleg elmarasztalnak egy járművezetőt, és a munkavállaló a munkaügyi bíróságon megtámadja a döntést, akkor a cégnek kell bizonyítania, hogy mi, hol és mikor történt. Ehhez minden esetben kérik a panaszos segítségét, félinformációk alapján a legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudják megnyugtatóan kivizsgálni az ügyeket.

A szakember hozzátette: a társaság számára legnagyobb elismerés az utasok elégedettsége, ezért nagy figyelmet fordítanak az ilyen esetekre, és mindent megtesznek ezek elkerülésére. Ezért oktatáson is rendszeres téma a bánásmód az utasokkal, a konfliktuskezelés. Az utasoktól ezúton is elnézést kérnek.

Olvasóink írták

127 hozzászólás
  • 127. kisrono 2013. február 06. 20:51
    „121. szegedi_buszos 2013.02.06. 13:08

    Nem tudom,hogy te mit olvastál,de vki azt állította,hogy a sofőrök alkoholt isznak munkaidőbe,mire én kikeltem,hogy mostmár aztán elég legyen a hazugságokból,mert nagyon unom,hogy uborkaszezonba a Tünci bedob ilyen elcsépelt témákat csakhogy az emberek itt utálkozhassanak...pont titeket védtelek volna,erre nekem esel!Tudom,hogy néha nehéz,de végezd a munkád olyan derűsen napközben is,mint ahogy reggel kezded!Nyugodtan nézzenek köszöngető hülyének és vigasztaljon,hogy minden 524-dik utas értékelni fogja és visszaköszön!További sok sikert a munkádhoz és köszönöm,hogy biztonságosan elviszel A-ból B-be!”
  • 126. Okuma93 2013. február 06. 20:08
    „Gratulálok minden hozzászólónak! De miről is van szó? A sofőr is ember (elvileg, gyakorlatilag levegő). Szóval Ő is "hibázhat", és hibázni is fog, mivel ŐK sem egyformák. Ha a sofőr levegő, ki vezeti a buszt, trolit, villamost? A járművön felejtett táska, igazolvány, "drága mobil", stb. megkerül, akkor is a sofőr a hibás? És amikor megvárja azt, aki éppen szalad? (Aki nincs a megállóba, az nem utas!)
    Ne felejtsük el! A tömegközlekedés nem kötelező, csak lehetőség!
    Kíváncsi lennék: a kedves utasok hány százaléka olvasta el az utazási feltételeket? Mi a varázsa a második ajtónak, hogy "mindenki" ott akar felszállni? (Talán, mert közelebb van a hátsó ülésekhez?) Szerintem nem szégyen, ha valakinek van bérlete! Persze a boltban is úgy szoktuk csinálni, hogy fapofával, zsebre tett kézzel elsétálunk a pénztár mellett! És még sorolhatnám, de minek?
    Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy amíg a járművön vagyunk, a sofőrök kezében van az életünk!
    Köszönöm, ha elolvastad!”
  • 125. fattboy 2013. február 06. 18:24
    „Az aki egy idióta,szemét, tróger,rosszul vezető,képzetlen,bunkó,modortalan emberre biza az életét,az normális?????”
  • 124. DMagóg 2013. február 06. 15:58
    „123.babóca82 2013.02.06. 14:47! Köszönöm!
    Nem lehet célom a személyed minősítése, véleményem szerint tökéletes!
    Még az is belefér, hogy némelyik (busz)sofőr idióta módon vezet, viselkedik, talán még a többségük is.
    Nüansznyi különbség, hogy nem Őket, hanem a viselkedésüket, a jelenséget minősítem!
    Egyébként tökéletesen igazad van, s a törekvésed is nemes szándékúnak tűnik. Nehéz célt érni, de abban inkább árt, mint segít a vitatott egységes és kategórikus minősítés.
    Úgy látom, hogy majdnem valamennyien -soförök, utasok, s egyéb közlekedők, hozzászólók- idegbeteg (idióta) módon viselkedünk. Megeshet, hogy tényleg idegbetegek vagyunk!
    Köszönöm megtisztelő figyelmedet, élmény volt a véleményünk kicserélése, egymás megértése meg különösen!”
  • 123. babóca82 2013. február 06. 14:47
    „Tudod mit? Hatott rám az üzid, én is idióta vagyok, csak kicsit másképp...talán jó értelemben... :)
    de lehet hogy csak fogalmazási hiba volt...a sofőr nem idióta, hanem rosszul vezet, nem jól végzi a munkáját. Így hogy tetszik? Vagy ebben is van hiba? :)”
  • 122. DMagóg 2013. február 06. 14:18
    „117.babóca82 2013.02.06. 11:38: "... és ki a nagyobb idióta :D :P"

    Kétségtelenül én!

    "Ez a Dmagóg eléggé demagóg... :D :P :)))) és ha nem tudja mi a szó jelentése jobb ha utánanéz, mert nagyon ráillik! :)))))" Tudom és vállalom! A jelenségekről van véleményem, de igyekszem elkerülni mások -idióta- minősítését, a személyeskedést. Én is egy idióta vagyok a sok közül, ezért inkább belátom és elismerem, hogy tökéletesen igazad van!”
  • 121. szegedi_buszos 2013. február 06. 13:08
    „107.kisrono

    Nincs gusztusod leülni? Szerinted ki az aki teleszemeteli az utasteret pl. taknyos papírzsebkendőkkel és dugdossa be az ülések közé vagy nyomja a rágógumit oda ahova tudja? Elárulom neked, nem a sofőr, szóval ha téged ez zavar akkor inkább az utastársaidat kéne elővenni ezügyben.”
  • 120. MiértIs 2013. február 06. 13:00
    „"...mindenki hibázhat, és hibázik is aki dolgozik, és kiemelem, hogy vannak nagyon jó és kedves sofőrök is..."-a 118 hozzászólásból ez a kb. negyedik,amikor nem konkrétan a járművezetőt hibáztatják.Jól mondtad,az hibázik,aki dolgozik.Az az undorító sok hozzászólásban,hogy általánosítanak,és ezt kikérem magamnak,engem mint közlekedésben dolgozót ne egy cikk vagy egy "aztmondtaazapukámvagyaszomszédom"-alapján ítéljünk már meg!
    Bunkó sofőrök...na ezaz,sokan egyszerű sofőrként kezelnek,és taxiként intenek le,valamint elhord ő is és a többi utas is,ha nem szedem fel az utca közepén,mert "szegény néni/bácsi"...Általában jól kezdem a napomat,köszönök,még mosolygok is,de higgyétek el,a harminc-valahányadik megálló után amikor bambán néznek rád és leköpnének,vagy egyszerűen hülyének néznek hogy "mit köszönget ez?",vagy csak tudomást se vesz rólam,azért már zavaró tényező.Nem egy mosolygó reklámbaba vagyok,hanem én is ember,és ha én tiszteletet adom,elvárom attól független,hogy én vezetem a járművet,ez emberi tényező,nem szolgáltatásbeli.A legtöbb hozzászóló gondolom még nem vezetett semmilyen tömegközlekedési járművet...szívesen megmutatnám neki,milyen érzés:amikor 10-30méter hosszú valamit irányítasz,amikor fekete a megálló az emberektől és már indulnál,vajon látod-e az utolsó ajtót amit be akarsz csukni, előtted kimarad egy járat és ordenáré módon szidják az anyádat (mert nyilván ez is a te hibád...),tízezressel jön jegyet venni és fel van háborodva,ha nem tudok visszaadni.Többször feltettem már a kérdést,valaki válaszolja már meg:miért mindig a járművezetőt kell szapulni?”
  • 119. Smerdis 2013. február 06. 12:35
    „105. Amásikoldalról 2013.02.05. 23:16

    tök jópofa volt így hallani a másik oldalt is. annyira igazad van, ha már általánosítgatunk, akkot tegyék meg a sofőrök is :)”
  • 118. babóca82 2013. február 06. 11:40
    „Ez a Dmagóg eléggé demagóg... :D :P :)))) és ha nem tudja mi a szó jelentése jobb ha utánanéz, mert nagyon ráillik! :)))))”
  • 117. babóca82 2013. február 06. 11:38
    „DMagóg:

    Én nem vagyok sofőr, persze mindenki hibázhat, és hibázik is aki dolgozik, és kiemelem, hogy vannak nagyon jó és kedves sofőrök is, de a többség sajnos nem ilyen!!! Neked lehet azért fáj, mert sofőr vagy, vagy ismerősöd sofőr, de Te is elég hamar ítélkezel, ahogy látom :) A kérdés: helyesen-e ... és ki a nagyobb idióta :D :P”
  • 116. DMagóg 2013. február 06. 11:13
    „114.Szofja 2013.02.06. 10:38: "50. DMagóg 2013.02.05. 11:56: Akkorát szóltál öregem, hogy sokkal bölcsebb lettél volna ha mélyet hallgatsz!!!"
    Igazad van! Ha nem érted a mondandóm lényegét, az kétsegtelenül az én hibám, mert valóban egy idióta vagyok!

    "... minek u...gatsz bele??? "
    Tényleg feleslegesen tettem, bocsánatot kérek! Köszönöm megtisztelő figyelmedet, figyelmességedet! További jó idiótázást babóca82-vel együtt! Szép napot kívánok Nektek!”
  • 115. DMagóg 2013. február 06. 10:52
    „113.babóca82 2013.02.06. 10:15: "... kicsit szelektálni kellene amikor sofőröket keresnek munkára!"

    A saját mércéid alapján Téged felvennének?
    Mert ugye, aki bárki mást leidiótáz, az már eleve alkalmatlan, az én mércém szerint!”
  • 114. Szofja 2013. február 06. 10:38
    „50. DMagóg 2013.02.05. 11:56
    Akkorát szóltál öregem, hogy sokkal bölcsebb lettél volna ha mélyet hallgatsz!!! Én a körforgalom közepén vagyok kerékpárral szabályosan akkor milyen utánam jövő trolival kellett volna előzékenyebbnek lennem. Ha nem ismered a konkrét sztorit minek u...gatsz bele??? Az előzékenység nem arról szól, hogy az idióta sofőr minden szabályt megszeghet. Rokonom több évtizedig volt a Volán nemzetközi buszsofőre és náluk ilyen viselkedés = a kirúgással. Hiszen havonta járnak fejtágítóra. Inkább menj a bunkó sofőrökhöz (tisztelet a kevéske kivételnek) és ott prédikálj az előzékenységről, pláne akkor amikor a zebrán elüti a babakocsis anyukát stb. stb.”
  • 113. babóca82 2013. február 06. 10:15
    „Ez is azért van mert ebben a balkáni országban minden idiótát felvesznek sofőrnek, vezetni sem tudnak, azt hiszik, ők mindent megtehetnek az utasokkal... gratulálok, kicsit szelektálni kellene amikor sofőröket keresnek munkára!”
  • 112. Tiszthelyettes 2013. február 06. 09:32
    „Nap mint nap látom, hogy a sofőr nyitott fülkeajtó mellett dohányzik menet közben. Engem utasként pótdíjaznának érte és az 50000 forintos büntetés is a füstben lebeg. Ha meg szólok érte, én vagyok a sz.rszemétsz.ralak...”
  • 111. info 2013. február 06. 08:39
    „107. kisrono 2013.02.06. 00:24-Ez már szégyen,mindenkire nézve aki csak a nyugdíjasokkal ´takaródzik. Úgy tűnik többen nem tudják fölfogni, hogy miről szól az újságcikk mert mindenképp a nyugdíjasok bántásánál kötnek ki. De nemcsak ennél a cikknél hanem más alkalommal is ezt teszik. Aki folyton őket bántja talán eszébe juthatna, hogy jó ha megél majd annyit mint az idősek és még nyugdíjuk sem lesz, vagy az őt vagy a szüleit nem érinti?! a jogtalan bántás? az unatkozók csak azért tűnnek unatkozónak mert a család ügyeit intézik, de lehet azokét is akik itt szinte csúffá próbálják tenni az idős korosztályt.”
  • 110. varadipal 2013. február 06. 07:43
    „A gyönyörű új villamosok vezetői rendszeresen kinyitják és kitámasztjáka vezetőfülke ajtaját nem gondolva arra, hogy a jegykezekő készülék a nyitott ajtó mögött így nem hozzáférhető. Felelőtlenségnek tartom, hogy a vezetők a közforgalmú járműveken esetenként 100 utassal a hátuk mögött nyitott vezetőfülkeajtóban ácvsorgó, a felszállást is akadályozó ismerőseikkel beszégetnek.A villamos vezetőknek el kellene magyarázni, hogy a megállókban a vakok részére kialakított más anyagú és mintájú padozaton a csíkozás miért változik kockásra. Talán azért mert az jelzi számukra, hogy a jármű ajtaja oda fog érkezni. Szinte sportot csinálnak az 1-es és a 2-es vonalán, hogy a megállókban össze vissza állnak meg, megfuttatva a sokszor idős utasokat. A Kossuthon a villamospályán közlekedő buszok a megálló közepén állnak meg, vajon mi okból? A felsoroltak egy kis figyelemmel és fegyelmezettséggel kiküszöbölhető aprónak tűnő direkt utasbosszantások.Az1-es végállomásán párhuzamos síneken bent álló villamosok indulását jelző utastájékoztató biztos horribilis összegbe került volna,amire az Eu-s pályázat összege nem volt elég így az utasok totóznak, hogy melyik szerlvény indul. Jó esetben az induló jármű vezetője felkiabál a másikra, hogy az utasok szálljanakát, mert a másik indul.”
  • 109. MiértIs 2013. február 06. 03:19
    „"103. Mil 2013.02.05. 22:18"

    Hát igen... :) pedig szó szerint másoltam ki a szabályzatból,ami még rám is vonatkozik,ha éppen nem vezetek,csak utazok...”
  • 108. GengsterPro 2013. február 06. 02:26
    „Szerintem sokkal nagyobb probléma hogy a buszok 80% nincs fűtés, koszosak, sárosak, az embernek nincs gusztusa leülni...”
127 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Novák István

Vasárnap, otthonában váratlanul elhunyt Novák István DLA, Ybl- és Príma Primissima díjas építész, Szeged volt főépítésze, a város díszpolgára, Makó, Orosháza és Szarvas főépítésze. Tovább olvasom